2010. 03. 01. Félhetes félhetes
A félhetes bármi lehet, de abban az esetben, ha a hatost és a hetest más személyesíti meg (és kicsit ugyan skizofrén módon, de nem ugyanaz a személy), akkor a félhetes nem lehet blog (mert maga a helyzet lesz elviselhetetlenül skizofrénné).
Mert ha nem hatos, vagy hetes, hanem az egyiket illetve a másikat más-más személyesíti meg, akkor az történik vele, ami a félhetes bloggal történt. Akik még emlékeznek erre a blogra, azoknak (a nem emlékezők számára csak az erre a felületre átmentett bejegyzések nyomán valamelyest) érthető nyelven: úgy püffed Robituszinba, hogy közben a hathuszasba zuhan, és (akkor a feszültségtől nemcsak szétrobban, hanem ezáltal) megsemmisül. Ezen az úton lehetne éppenséggel félhetes.
Csakhogy így nincs.
Mert (a családilag determinált) hatos(t) is, és a (részben hasonlóan determinált) hetes(t) is (megszemélyesítők közelednek) közeledik ugyan a félheteshez, azonban épp ettől mindinkább (és végül olyannyira) otthon érzi magát, olyannyira saját (csak közelítőleg) félhetesének képzelgi, hogy általában a hatós(ból induló, a szüleivel folytatott és szerencsétlen, de legtöbb esetben az élettársával folytatott vitákra vonatkozó fantáziái kiteljesítési lehetőségével téveszti össze, és megteszi, amiről egyébként álmodni is alig mer: a hetesből induló otthagyja és hatosból induló) szétveri.
Így megy ez.
Arról, hogy miért (így megy) (legalább is ezen a felületen keresztül) csak a regisztrált felhasználók tudhatnak meg többet. Főként ezen a linken át (és a a regisztrált pszicho.blogomon a családi tudattalannak nézve utána, ha annyira érdekelné őket, mint amennyire nemigazán). (Ja, és ezen a blogomon is ilyesmiről olvashatnak április 22-én és azt követően néhány napig.)
Természetesen máshonnan is megtudhatnánk, de ha erre képesek lennének, vagyis megtudnák tudni, akkor nem a hülyék iskoláját látogatnák.
Ráadásul ezt, a hülyék iskoláját is csak i(nkább i)mmel-( mint )ámmal látogatják.
Ímmel, és inkább kukán az inkább hatosok, ámmal, és olykor legalább kommentet írva az inkább hetesek, de hogy miért így, és miért éppen ők, az már egy másik (majd április 21-én olvasható) bejegyzésemnek lesz a témája.
A fenti kicsit elsőre érthetetlennek tűnő hatosozás-hetesezés-félhetesezés, egy sorozat részeként talán érthetőbb.


március 1st, 2010 | 17:55
Na, megnézem én azt az “elég olyat”! - és ha nem olyan, akkor lesz hozzá egy-két szavam!
március 1st, 2010 | 17:31
Nyújto(tta)m, ha nem is ugyanazt (az Lerik). Mint fentebb olvashatod, 21-én lesz újabb félhetes bejegyzés ( ha nem is eredeti Lerik). Az azt követőt meg azért csak május 3-án, mert akkor van szabad időpont ezen a blpgon. A másik meg, az eredeti, mint tudjuk…
Amúgy a legkvésbé sem hiszem, hogy a tanácsaid robbantották volna fel az eredetit. Annyi volt benne, amennyit “élt” (bár ahogy visszagondolok, tdkp. annyi sem, vagy annyi is csak éppen hogy). Arról, hogy miért csak addig, fentebb írtam.
Na, kész is. (Mármint a május 3-i bejegyzés. Ez sem egy Lerik ugyan, de elég olyan.)
március 1st, 2010 | 11:08
Én bolondultam a félhetes blogért! Jó, könnyű volt nekem, se hatos, se hetes nem voltam, csak afféle beledrukker, tanácsos.
Mármint adtam tanácsot, hogy miként… De lám, nem tanácsos viselkedés ez, mert végül az ember hoppon marad, vagyis félhetes blog nélkül - s most két külön blogban látogathatja Hatos urat és a Hetes nevű hölgyet - de ez így már más minőség.
Mindenesetre jó, hogy kipróbálták számosan (mármint Hatos és Hetes) - mert számtalan embernek (jó, talán kevesebbnek) önfeledt szórakozást nyújtottak.
Nyújthattátok volna tovább is