2010. 03. 12. Másként függők
Éppen egy hónapja egy másik bejegyzésben elkezdődött beszélgetésben ígértem, hogy kifejtem miként is gondolom az “emberi természet” állandóságának és változásának viszonyát.
Természetünk állandója az a függőség (ha ugyanezt antropológiai optimizmussá akarnám csomagolni, akkor korlátozott, ám növekvő függetlenséget mondanék), aminek alapjáról előző bejegyzésemben, tegnap írtam.
Ennek a függőségnek az (elviselhetővé) enyhítésére (indokolatlan antropológiai optimizmussal szólva, a függetlenség növelésre) négy különböző, de egymásra épülő utunk van (ez is állandónak tűnik), változik viszont, hogy mikor (melyik korban) melyik út domináns. Az utak egymásra épülésük sorrendjében:
1/ Szex. Domináns volt az emberré válástól (mely jórészt kialakulásának köszönhető) nagyjából a Trójai háború előzményeiig. A szex incesztus tilalomként való korlátozása teremtette meg (a regisztrált kult.blogomon kifejtett) főhatalomként azokat a feltételeket, amelyek:
2/ Nagyjából a trójai háború előzményeitől, és annak megfelelőitől nagyjából a kereszténységig (és az annak megfeleltethetőikig) az agressziót tették dominánssá (de természetesen nem kizárólagossá, amiként az agresszió korlátozásának zsidó előzményei is mélyen az agresszió dominanciájának korába nyúlnak vissza).
3/ Az agresszió korlátozása nyomán - fokozatosa, de a XVII-XIX. században disszociációként is tetőző módon szoros versenyben ugyan, és a megelőzőekkel összefonódva, de a tébolyt emelték piedesztálra. (A téboly korában először az inkább az agresszióval fonódott össze, majd a lovagkori előzményekre épülve a romantika korával a szexualitással való összekapcsolódása vált inkább meghatározóvá.)
4/ Miközben a hülyeség mára főként emberi jogokként tombol (és az agresszióval összekapcsolódva pedig kevésbé explicit formában világháborúkként tombolt, és öngyilkos merénylőkként van lecsengőbe) lassanként az újabb dominanciaváltás alanyainál, a dolgosoknál a pótlás mindinkább nem emberekkel, hanem tárgyra szűkülő dolgokkal történik. (Ennek oka, hogy a személyközi viszonyok - a Gesellschaft Gemeinschafttal szembeni térhódításának következtében - a személyközi viszonyok mind kötöttebbé, mind kevésbé variábilisekké váltak.)
A “dolgosaknak” két alaptípusa alakult ki:
a/ A mániás típusúak, akik a dolgok felhalmozásában élik ki másként kiélhetetlen agresszivitásukat, és (hosszú előzmény után) a szexualitást is tárgyiasítóban vannak.
b/ A depresszív típusúak, akiknek csökkent aktivitása egyetlen tárgytípussal való (általában sikertelen) foglalatosságra szűkül(t, vagy ennyi még megmaradt az egyedfejlődésük, személyiség pszichológiájuk kialakulása során).
A fentebb jelzettek mellett a “dolgosak” megjelenésében döntő összetevő az elsővel szemben annak meghatározóvá válása, amit Marx második természetnek nevezett.
A dolgosak prototípusát, akinek már nincs/alig van szüksége másik emberi lényre Daniel Defoe alkotta meg Robinson Cruso alakjával. Ezért nem véletlen (ettől érthető) az ugyancsak bárgyú történetecske (más bárgyú, és egzotikus történetekkel szembeni, máig tartó) világsikere.
