Tematikus nap: az újabb kérdés III/1-5
1/ Miért teszem közzé, amire rájövök?
2/ A válasz pontosítása
3/ Motivációm (meg)változása
4/ A látogatók változatlansága
5/ Elkezdődött a foci VB
Miért teszem közzé, amire rájövök? - merült fel bennem a kérdés, amikor hozzáláttam, hogy leírjam, az aszcendens számítás miért teszi pontossá a horoszkópot.
Ezen merengve rájöttem, nem azt teszem közzé, amire rájövök. Illetve amióta erre-arra az álmok értelmezése kapcsán rájöttem, azokat regisztrált felületeken teszem közzé és azért pénzért, hogy (kis részben) finanszírozzam “rájövéseim“-et.
Pontosabban, és tényszerűen kiegészítsem rájövéseim finanszírozását. Mert rájövéseim döntő részben abból finanszírozom, hogy tanácsokat adok vezetőknek. Zömmel arról, miként élhetnek túl egy válsághelyzetet. Kisebb részben, az előbbiek értelmesebb részének arról, hogyan kerülhetik el, hogy újra olyan helyzetbe kerüljenek, amikor a túléléshez a saját eszük már kevés. Még kisebb részben az értelmes részt alkotók egy még csekélyebb töredékének arról, hogy a válságok elkerülésén túl hogyan lehetnek sikeresek.
Vezetőnek lenni siker. Így aztán, ha egy-egy válságot megúsznak, többségük dehogy akar arról hallani, hogy sikerei ellenére és mellett mit csinál (arról már rég leszoktam, hogy azt a kifejezést használjam ilyen helyzetben, hogy) “rosszul”. Vérig sértődnének. Így azt szoktam mondani:) nem optimálisan.
Náluknál is kevesebben vannak, akik, ha azt hajlandók is megtanulni, hogy miként kerülhetik el a bukásukkal fenyegető válságot, még arra is kíváncsiak mernek lenni, hogy miként lehetnének sokkal sikeresebbek. Hát nem azok?! - dördül fel bennük (általában) a gőgjük! És még fizessenek is azért, hogy lehülyézzék őket?!
Olyanok, mint - nagyon kevés számú kivételtől eltekintve - blogom (átlagos) olvasói. (Siker-, de inkább szeretetéhesek, és ezért elismerésre vágynak.) Ezért írok a nem regisztrált blogjaimon arról, amit nem tudok. Amikben még nem vagyok biztos. Részben magamnak tisztázom, részben a “kapanyél is elsülhet”. Nem is olyan ritkán meg-megesik. Igaz, nagyon rövid ideig, mert az elsülésüket követően durrogni kezdenek. Megtetszik nekik, hogy ők ilyet is tudnak. Az, hogy a legtöbbször vaktölténnyel kezdenek lövöldözni, nemcsak hogy nem érdekli őket, de jobban megsértődnek, mint egy vezető, akivel azt közlik, hogy hülye (vezetőknek kijáró módon fogalmazva: még nem tökéletes). Pedig erről van szó.
Nem vagyunk tökéletesek. - és ez természetes, de próbálja ezt valaki elmondani akár annak, aki őt a legjobban szereti. Mondja csak azt neki: nem vagy tökéletes - a többit meglátja. Jó szórakozást! 
2010. 03. 27. 2/ A válasz pontosítása a fentebb leírtak mellett (és azoktól függetlenül) kaptam egy okoskodó kommentet, amire válaszolva tipizálni kezdtem a látogatóim. Azért nem tipizáltam, hanem csak elkezdtem tipizálni őket, mert a butácska komment nyomán elindult gondolataim egy bejegyzés újabb fejezetének megírásához vezettek. Ennek lényege számomra csak annak nyomán vált (nem abban a bejegyzésben, hanem csak most és itt) összegezhetővé, hogy mai bejegyzésem valaki kiajánlotta a twitterbe, és főként azáltal, hogy ennek nyomán még vagy két újabb bejegyzésben taglaltam tovább Charlize Theron seggének anyja által történt markolászása nyomán támadt gondolataim. (A markolászásról írottak május 18-tól, a bejegyzésem kiajánlás nyomán támadtak június 15-én és 19-én lesznek olvashatók. Azért akkor, mert a markolászás nyomán érzetteket már régebben sikerült - valamelyest - artikulálnom, a ma támadtak érzéseim artikulálása közben pedig még ez-az eszembe jutott, és ezeket is megírtam, és ezek nyomán alakult ki ez a megjelenési menetrend.)
Tehát nemcsak arról van szó, mint azt a kiajánlás előtt éreztem és gondoltam, hogy néhány nagyszerű észrevétel mellett olykor a legostobább is hasznomra válik abban az értelemben, hogy valami addig nem gondolt értelmes dolog jut róla az eszembe, hogy tehát a kapanyél is el-elsül, de arról is, hogy a figyelem önmagában is gondolkodásra, a gondolatok folytatására serkentő. Ámde korántsem annyira, hogy ennek reményében (különösen a masszív és makacs) hülyékkel hülye és főként végeérhetetlen csevegésbe bonyolódjam. (Amúgy, ha a kapanyelekre legalább ennyire nem figyelek, a masszív és stabil, illetve a pulzáló hülyék megkülönböztetése sem jutott volna magamtól az eszembe.)
Újabb ajándékkén most egészen közel kerültem ahhoz, hogy válaszoljak a bejegyzést indító kérdésre! Ha (leghamarabb három hét múlva) lesz kedvem leírni, és addig el nem felejtem, még az is meglehet, hogy eggyel kevesebb tematikus nap marad, mert ez, ha addig másként nem gondolom, vagy el nem felejtem, ami most jár a fejemben, és leírom, akkor lezárul.
2010. 05. 21. 3/ Motivációm (meg)változása: a föntebb tervezettnél több mint kétszer több idő telt el. Közben, mint tapasztalhatták, kialakítottam egy új rendszert. A bejegyzéseim félig olvashatóak, a folytatás elolvasásához pedig jelszót kell kérni, amit - ahogy a legtöbb látogatom szereti - majdnem ingyért kapnak, ha kérnek. Majdnem ingyért, mert pár sort, egy kommentet írniuk kellene előtte.
Amire elvileg képesek, gyakorlatilag kevésbé.
Kevésbé, mert annyit parancsolgattak és parancsolgatnak nekik, hogy nemhogy a parancsot, még a kérést is utálják. A feltételektől pedig - ha kiütést nem is kapnak, állapotuk szignifikánsan romlik, majd az enyhe fokú indulatkisüléstől (ismét csak átmenetileg) javul.
Ekörül, hangulatingadozásaik körül is forogtam eddig, ezekhez is igazítva írtam bejegyzéseim, amelyek azonban több hónapra előre készen vannak, engem meg egyetlen dolog kezdett el igazán érdekelni, az, amire a szinkronicitással kapcsolatban, rájöttem, és ami a regisztrált filo.blogom oldalstruktúrájaként eddig az alvajárók magabiztosságával körvonalazódó rendszerem magyarázza, amire rányílt a szemem: a formák és módosulásaik genezisére.
Szóval, ehhez a visszajelzések jól jönnek, a blogommal kapcsolatban pedig bármi más - ha még nem is egyáltalán nem, de - mind kevésbé érdekel.
Egy szó, mint száz, ha valakit szórakoztat a blogom, jól teszi, ha ősztől új szórakozás után néz (addig kitartanak a már megírt bejegyzések).
4/ A látogatók változatlansága: motivációim föntebb részletezett (meg)változása, és főként néhány valóban nagyszerű, alább is olvasható újabb komment arra késztetett, hogy átgondoljam a látogatókhoz való viszonyom, és ezzel azt is amit róluk gondolok. Persze kiről ezt, kiről azt, hiszen nincs két egyforma ember. Azonban nagyon kevés számú kivételtől eltekintve a látogatóimnak van néhány közös jegye, amelyek meghatározóbbak az összes többinél. Az összes többi csak ezen meghatározottságokon belül létesít különbséget.
Mindenféle futó barom és nem barom is idesodródik persze, de ők a látogatók fel sem. A másik fele, aki rendszeresen visszatér egyrészt elképesztő mértékben és hasonlítanak rám működésük ritmusát illetően. Ennek megértésével, pontosításával eltöltöttem néhány (mindjárt megnézem, mennyit is. Megnéztem, öt) hónapot. Annyira, hogy ez akár jósláshoz is elegendő.
Másrészt azonban (néhány kivételtől, és attól eltekintve, hogy a nagyobbik részük, noha erre nincs egzakt adatom, nő lehet, méghozzá az átlagnál az életéről határozottabb elképzelésű nő, ebből adódik gondjaik jelentős része is) nagyon nem hasonlítanak rám. Kapnak, amit kapnak, ők azonban lehetőleg a fülük botját sem. Nos nem lehet. Ezen a blogon legalább is nem.
Egyrészt mert (a velük való általuk történő kibaszás sorrendjében) sem a gyerekük, sem a szeretőjük, sem férjük, sem az apjuk nem vagyok (férfiak esetében a szerető és a férj barátjukra/intim barátjukra cserélendő), hogy bármit kapjanak úgy, hogy nem adnak, hanem kisunyizzák. Másrészt és főleg, attól, hogy ők beérik a nekik is rosszabbal, nem ok arra, hogy én is ezt tegyem.
Annak ellenére sem ok, hogy tudom, hogy nem jókedvükben, hanem szorongásaiktól olyanok, amilyenek. (Erről alább, a 14-es kommenben írok, de csak olyan keveset, hogy az hideg vízre sem nagyon elég. Igyanak langyosat. (Könnyít a székleten, noha azzal minél rendszeresebben látogatják a blogom, annál kevésbé van gondjuk női látogatóimnak. Inkább kevesebb, mint több, mint amennyi a megfoganással volt/van.)
5/ Elkezdődött a foci VB: ettől eleve napi bő négy és félórával kevesebb az időm, ráadásul ugyancsak lemerítő, de éppen ezért nagyon jó kérdéseket kapok a blogjaimon. (Ízelítő az egyik válaszból: “Tehát és a kályhánál kezdve:
1/ az anya-gyermek kapcsolatban rögzül a (csak?) manapság három lehetséges közül valamelyik viselkedési mintázat alapsémája.
2/ Ennek a sémának a variánsai alakulnak ki és rögzülnek a további (ezért kivétel nélkül áttételi) kapcsolatokban…” Vagy épp a Csepeli György általam üzemeltetett blogján).
Legfőképpen pedig nagyjából összeállt a fejemben (az) a kép (amiről még azt sem tudtam, hogy keresem, amikor három évvel ezelőtt elindítottam a blogrendszerem).
A(z engem) nyugtalanító kérdésekre adható válaszok körvonalazódása nyomán minimalizálódott a közlési (mocskolódó komment kísérleteikben magukat olykor szánalmas módon Csepeli György tanítványaként is jegyző frusztrált nyomorultak szerint nyilván) kényszerem (én inkább vágynak mondanám).
Szóval, van augusztus végéig elégséges előre megírt kommentem van, de még az is megeshet, hogy arra sem veszem a fáradtságot, hogy azokat (mint az utóbbi időben) naponta duplikáljam azokat.
A blog nem fejeződött, és nem fejeződik be, de a kukkolóknak is, az önnön ürességüket ostobaságok leírásával, és mind elvakultabb gyűlöletükkel éppen hogy karbantartóknak végképp kívül tágasabb.
május 30th, 2010 | 20:33
Afroditének (23, 20): ha sokszor kérdezel rá sokszor fogom elmondani, hogy nem tudom. Azt eléggé világosan látom/megírtam, hogy a minden napra valami érdekességet, amit néhány százan átfutnak nem látom tovább értelmét, el is kezdtem jelszóhoz kötni a bejegyzések olvasását, ez eldőlt bennem, hogy dől-e másfelé, nem tudom, mert nem izgat annyira, hogy ennél mélyebben elgondolkodjam, ha dől, akkor megváltoztatom döntésem, és ígérem szólok.
Ennél jobban érdekel az álomértelmezés tanítása, de egyelőre aziránt sincs tolongás. Egy biztos próba-szerencse alapon nem kezdem el írni.
Azt a szótárszerű fordítást, szimbólumok jelentéséből indulni ki, amire példákat hozol részben ugyan igaznak, azonban szinte teljességgel használhatatlan tartom. Arra jó, hogy az álmodót valamelyest felkavarja, és nem zárható ki hogy ennek nyomán akár hasznos belátásra jut, de az értelmezéseknél más metódust követek, erről itt írtam ugyan csak egy keveset, viszont nem regisztrált felhasználóknak is elérhető.
május 30th, 2010 | 20:22
Karinának (22): mint nem tudsz?
Szívesen elmagyarázom. 
A tréfát félretéve, egy-egy adott személyes összefüggéseket is felkavaró téma tárgyalásának inkább hátrányára, mint előnyére szolgál egy újabb (másik) személyes szint bekapcsolása. A beszélgetés hatékonyságát ideig-óráig segítheti, tárgyszerűségét aligha.
május 30th, 2010 | 11:18
Az is lehet, hogy ez, a Te blogod megy tovább, csak különválik a lélek és politikától? Az sem lenne rossz megoldás, ha már annyira nem értik meg sokan, hogy miről is szólnak az ottani bejegyzések.
május 29th, 2010 | 20:51
Eriknek(16)
Hát nem tudom……de elfogadom álláspontodat.
május 29th, 2010 | 13:03
Afroditének (19): nem vagyok gép (vagy ha igen, ilyen mélységben nem ismerem a programom),
és nem nagyon foglalkoztat, hogy mi lesz szeptembertől a blogjaimmal és blogjaimon, jobban, amire az előző kommentem végén visszakérdeztem.
május 29th, 2010 | 12:52
jaaa, az utolsó bekezdése a válaszodnak elkerülte a figyelmemet.
Hogy hogyan képelem el?
hát valahogy úgy, ahogy az oktatásban szokták. Én nem vagyok hozzáértő, nem tudom milyen tanítási módszerek vannak, de nekem amikor beugrott ez az ötletem, az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne ha magától kiismerné magát az ember az álomfejtésben, az álmait saját maga tudná értelmezni.
Mondjuk olyan alapvető instrukciókra gondoltam, hogy írjuk le amit álmodunk, és utána a saját, használt szavainkból következtessünk arra, hogy mit üzen az álom. Meg hogy pl a szimbólumok mit jelentenek, pl, hogy a mély, öblös, sötét gödör az anyaméh szimbóluma lehet, vagy a repülés a földtől való elrugaszkodás kép megjelenése az álmainkban. Mondjuk hát most ez jutott eszembe, bocsi, ha hülyeség, de szerintem ez nagyon érdekes lenne…
Úgy látszik már megint kiegészítetted valamivel, vagy ezt az utolsó kérdésedet sem láttam. szóval nagyon sok ember szeretné megtanulni, hogy hogyan kell értelmezni az álmokat. Ha már a múltkor a jósokról írtál és a jóslásról, hát az is így működik, ők is valamelyest tanítómesterek, a mi civilizált társadalmunkban.
május 29th, 2010 | 12:42
Persze, értem, hogy Te csak álomfejtéssel kezdted, de ennek alapvető vonzata lett a pszichológizálás, hisz az álomfejtés is a pszichológia egyik része, ha jól tudom. igen, hát az is érthető, hogy nagyon sokan küldtek álmot, és Te nem győzted…
Írod, hogy augusztus végéig kitartanak a bejegyzéseid, és utána mintha elvágták volna? Ha ezt a blogot(és a Csepelit is?) megszűnteted, lesz más, ahol lehet majd Veled dumálni?
május 29th, 2010 | 11:36
Afroditánek (17): a profi nyilván erős túlzás. Senki sem az. (A profik sem.) Mondjuk úgy, hogy először kipróbáltam, és örültem, hogy “Micsoda?!” típusú reakció gyakorlatilag egyáltalán nem jött, “Honnan tudja, hiszen nem is ismer?!” viszont szép számmal és meglehetősen gyakran.
Már onnantól, tehát szinte kezdettől jobban érdekelt, hogy azzal, amit “tudtam” mit lehet kezdeni. Pontosabban az erről, a “mit kezdés“-ről való beszélgetés. Egyrészt nem véletlenül kereszteltem el ezeket az eszmecseréket (még ha írásban is folytak) termékeny beszélgetéseknek, másrészt a “termékeny” jelzőt 90% fölött kiegészíthettem volna úgy, hogy “termékeny, ám időt rabló és időnként roppant fárasztó” (beszélgetések). Részben ezért tettem regisztrálttá a blogot, részben szűrésként, mert napi 20 körüli álom már legalább is számomra teljes embert kívánó elfoglaltság. (Nem tart ugyan egy napig, de kifacsar.)
Az így alaposan alaposan leszűkült álomküldői körrel folytatott jóval elmélyültebb eszmecsere (mert a mit jelent, hogy mindig ugyanazzal a sráccal smárolunk álmomban, mit jelent, hogy álmomban lefeküdtem a párom barátjával stb. stb. típusú álmok küldői nem nagyon regisztráltak) más típusú problémákhoz vezetett, amelyek lényege, hogy inkább az álmodók hajlottak pszichologizálásra, nekem sokkal inkább az álomszerkezetek (nemcsak kulturális) valóságként való ismétlődése, megjelenése foglakoztatott. Ezért is létesült két újabb (kult. és filo.) blogom, de ezekről némileg más, de ezt kiegészítő szempontból és éppen Neked alább már írtam.
Tanítani talán túlzás, de egy (mondjuk) Mit kezdünk az álmainkkal? (nemcsak termékeny, de tematizált beszélgetéssorozat talán valóban) nem lenne terméketlen. (Számomra semmiképp, mert ahogy elképzeltem, azonnal beugrott, hogy az (ezen a blogon olvasható) álomkörök (azóta a regisztrált blogomon már jócskán továbbfinomodott) rendszerét hogyan kell és lehet még finomítanom. (Főként magamnak írom emlékeztetőül le, hogy az Álmok a családdal körív Álmok családtagokkal és Álmok családi és családiasuló szerepekkel részekre bontató. Erről meg az, amiből így ugyan egy szó sem érthető, de nekem emlékeztetőnek éppen megfelel, a családiasuló szerepekről meg az, amire a Harry Potter emlékeztet.)
(Az “elég sokat” csak gondolod?) Kommented egy részét áttettem egy másik bejegyzéshez, mert tematikusan odakapcsolódik, és ott válaszoltam rá.
Annál is kevésbé lenne terméketlen, mert a kérdés (Mit kezdjünk az álmainkkal?) nyilvánvalóan nemcsak arra vonatkozik/vonatkoztatható, amiket alvás közben álmodunk.
Szóval akár lehet, de mégis hogyan képzeled?
május 29th, 2010 | 09:24
Amikor először átolvastam a válaszod,akkor azt gondoltam, hogy az már egy nagyon rossz dolog, ha az álomfejtést nem tekinted többé a hobbidnak.
Ugyanis gondoltam, hogy az embernek a hobbija nem más, mint a személyiségéből eredő kreatívitásának a megnyilvánulása, amiben még nem mozog olyan otthonosan, csak próbálgatja.
Aztán rájöttem, hogy ha már nem tekintünk valamit kedvesnek, szórakoztatónak, akkor az nem jelenthet mást, mint a személyiségünk fejlődését, változását, és azt, hogy teljesen kiismertük azt, ami érdekelt, nincs semmi felfedezhető, újdonság.
Tehát lehet, hogy azért nem tekinted hobbinak többé az álomfejtést, mert profi lettél benne, megtanultad teljes egészében?
Ha így van, akkor nem lenne az sem rossz, ha tanítanád, szerintem elég sok embert érdekelne… engem is, pl,…
május 28th, 2010 | 18:40
Karinának (15): ahogy olvastam a kommented, az volt az első gondolatom, tényleg - dehogynem!
Azután gondolkodtam egy bő napot, és arra jöttem rá, amit az egyik termékeny beszélgetéssorozat címével (ebből a szempontból akkor csak ösztönösen megéreztem és jeleztem). Amiként az álomértelmezéseknek katalizátora volt az arctalanság a Termékeny beszélgetéseknek ha nem is célja, de (éppen most tudatosuló módon nagyon valószínű) eredménye, ha úgy tetszik (és így jobban tetszik a terméketlenséggel ellentétes irány) útjelzője.
május 27th, 2010 | 13:47
Nem érzed okafogyottá váltnak az inkognitódat? Hiszen már nem szándékozol írni, csak beszélgetni. Tehát nem szükséges, hogy mindenki olyannak képzeljen, (vagy azt), amilyet ő szeretne. A facebookon is szinte mindenki tudja a másikról, hogy ki is az illető.
május 27th, 2010 | 07:38
Afrofitének (13)
Nem annyit nem ér, semennyit sem ér. Mintha ingyen konyhát működtetnék, és nem is szegényeknek. És már nem a hobbim.
Az elsődleges értelme az volt, hogy kipróbáltam, amit az álmokról tudtam, működött, és rengeteget tanultam a működtetéséből. Arra jöttem rá, amit röviden még ezen a blogon Álomkörökként írtam meg.
A finomítása jobban érdekelt, mint az alkalmazása, az álomértelmezés, ami ráadásul annyi időm elvitte volna, mert annyi álom érkezett, hogy a finomítására nem maradt volna időm, ekkor tettem az álomértelmezést regisztrálttá - és fizetőssé, lett időm.
A finomítás közben arra is rájöttem, hogy az álomstruktúrák és furcsa módon főként az értelmezéshez való viszonyt mi határozza meg, és ez hogyan feleltethető meg a történelmi struktúrák kialakulásának. A megfeleltetés elég sok időm elvitte, ezt felületet is zárttá tettem, a kult.blogom.
A következő lépés az volt, hogy az álom és a történelmi struktúrák kölcsönös megfeleltetését ezek változásainak megfelelően változó gondolati struktúraként, a változásokat pedig először pár-, azután csoport- végül tömegkapcsolatokként tudtam értelmezni. Durván ez a harmadik regisztrált blogom, a filo.blogom témája.
A negyedik, mára már szintén zárt pszicho.blogom tartalmát pedig főként a fentiek összehangolásához/pontosításához szükséges fogalmak finomítása - nagyon ritkán kialakítása - alkotja.
A föntiek nagyjából napi 10-15 órában talán elvégezhetőek lennének, de ennyi időm már tényleg nincs.
A blogok zártságának másik oka nem annyira a már említett hizlalás/legeltetés, hanem a visítás volt. Időnként elképesztő ostobaságok (is!) érkeztek kommentekként, de főként helyesírási hibáktól hemzsegő álomtöredékek, hogy “nem-e mondanám mégis meg”, hogy mit jelent, mostanában pedig főként a Facebooknak köszönhetően néhány nagyon furcsa is.
Közben persze jött néhány nagyon értelmes komment is - ha meg nem bántalak vele,
ilyenek a Tieid is. Így jutottam arra, hogy legfeljebb ezeket van értelme folytatni, a többire pedig nem nagyon van/lesz időm.
Amit a műveletlenségedről írsz nem is nagyon igaz, és legfeljebb másodlagos fontosságú (a lehetségeshez képest persze gyakorlatilag mindenki műveletlen. Növekvő halomban állnak azok a könyvek az asztalomon, amiket el kellene olvasnom ahhoz, hogy nyugodtan folytassam azokat, amikről írni kezdtem).
Nem igaz, mert néhány (Te úgy, én így alapon) elhagyott szál mellett rengeteg jó meglátásod volt, és legalább annyi “jó”, mert számomra hasznos kérdést tettél fel. Hasznos, ha az embernek célja, hogy ne össze-vissza beszéljen. Blogjaiom sorsából is a kommentekből is azt tapasztalom, hogy ez nemcsak nagyon kevéssé, egyre kevésbé szempont. Nem, vagy semmiképpen sem (csak) elhülyülés okán. Inkább szétesettségnek mondanám, aminek okát most úgy tudom összefoglalni, hogy az élet ugyan sosem volt könnyű, sőt inkább nehezebb, semmint az ellenkezője volt, de nagy újdonság, hogy mind kevésbé élni semmint túlélni akarják (de azt hiszem helyesebb, ha azt írom, hogy akarjuk).
Ami ugyan egy faszság, de épp az élet végéig némi, és növekvő agresszióval kitart/kitarthat.
Apa(komplexusod - én használtam ezt, de ennek visszamondása is jól jött számomra, mert - túlerős apa)i kötődés(t talán helyesebb mondanom) nem azért van, mert valaki nő. Az apához való viszonyban jelentkezik először markánsan a nemek közötti különbség, ami azonban csak másodlagosan az apához való (”valódi”) viszony, elsődlegesen az anyával kialakult kapcsolat megnyilvánulása (úgy is mondhatnám, hogy mindkét esetben az anya helyet, de az apa a fiúknál inkább elviszi a balhét, a lányoknál pedig inkább learatja a babért).
A kifinomult rálátásért hála, és köszönet, de nem hiszem, hogy erről van szó. Valamelyest rendet csináltam azoknak a dolgoknak egy csekélyke részében, amiket a lexikonok (is a legkülönfélébb, egymással acsarkodó és olykor egymást nyíltan fikázó, olykor egymással kölcsönös kényszer békében élő emberektől) különösebb válogatás nélkül összehordanak. (Hogyan is válogatnának, hiszen íróik lexikon írok, más a dolgok, más szempontok alapján dolgoznak, ez is egyik - messze nem a legjelentősebb - szála annak, amit szétesettségnek neveztem fentebb.
Egyrészt ha folytatjuk, dumálni így dumálhatunk, másrészt nem tudom (mert a bejegyzések augusztus végéig kitartanak), harmadrészt a jelenlegi keretek között ezt így leszarom.
május 26th, 2010 | 11:49
Megértem, amit írsz. Ha tényleg ráfizetéses számodra, mert már nem ér meg Neked annyit, amennyibe kerül a hobbid fenntartása, akkor valóban nincs értelme tovább csinálni. Az, hogy mások hízlalják az agyukat, ahogy Te fogalmazol, igaz. De tulajdonképpen az elsődleges értelme az volt a blogodnak, hogy összegezted a gondolataidat, az, hogy ebbe betekintést nyerhettünk mi is, az csak egy következmény volt.
Amúgy meg, hogy hízlaltam -e én személy szerint az agyam, hát ha őszinte akarok lenni, én személy szerint néha meg sem értettem, amit írtál, és ez nem a Te hibád, jóval inkább az én, ha nem is ostobaságom következménye, de mindenképpen a műveletlenebbségemé, Hozzád képest.
Az apakomlexus meg szerintem természetes, nálunk nőknél. :/ Én próbáltam minimalizálni a beszélgetések alatt, amennyire csak lehet. Ugyanakkkor teljesen kizárni nem lehet, mert akkor nem is lennék nő…
Hát én nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, hiányozni fog a mindez és az a kifinomult rálátásod a dolgokra, amit még lexikonokból sem lehet elsajátítani… De ha már erre nem, akkor merre tovább, ha kérdezhetem?
május 26th, 2010 | 10:02
Ebben a formájában, ha követed a beszélgetéseket, láthatod, hogy el is kezdtem a leépítését.
Igen, lehet, hogy bolondság. Az viszont szín tiszta hülyeség, hogy én fizetek azért, évi sok százezret, hogy napi több százan itt legeltessék a szemüket és hizlalják az agyukat, miközben néhányotok kivételével annyit sem mondanak, amennyit egy disznó is képes, hogy röff, aminek egyébként hasznát veszem, amiként a sértettségeik/apakomplexusaik vulkánkitöréseinek is hasznát vettem, de azt már eléggé kiismertem.
Augusztus végéig meg vannak írva a bejegyzések, azok lefutnak, közben nyilván és akár születhet/születik néhány új, a beszélgetések érdekelnek, a többi egyre kevésbé.
május 26th, 2010 | 09:50
Tényleg befejezed a blogot? Egyszerűen nem lenne ennek semmi értelme, bolondság lenne, meg vagyok győződve róla…
május 24th, 2010 | 22:36
Klárának (9):
Valóban nem lehet megúszni.
(Ez egy kis ízelítő volt belőle.) 
Vagy találunk megfelelőt, vagy szinkronicitásként kipattan valami rosszabb. Mert rengeteg idő fog eltelni a tudatosításával, és azalatt sok szükségtelen baromság( és ebből következő fájdalom) történik/esik meg majd, amiket ugyan szintén nem lehet teljes egészükben megúszni, de most még valamelyest kontrollálni és ezzel enyhíteni elvileg igen. (Azzal, ha mi találunk szót, nem föltétlenül Te vagy én!) és nem tudattalanul “pattan ki” valami (régebben égzengéstől kísérve, ma inkább UFO-k üzeneteként.)
Elvileg, amennyire a formatanom már nevezhető elvnek.
Sorsjavítás?
Nem egészen azt írtam, hogy (csak!)
szellemi onániára jó, amit írok. Erősödik a gyanúm, hogy (a Termékeny beszélgetéseken kívül!) némi szellemi izgalmat, de az izgalom “eredményének” alig van köze az írásaimhoz. Ezt a termékeny beszélgetések terméketlenné válásának irányából (nemcsak) gondolom. Ezért gondoltam úgy, hogy a csak kukkolókat kizárom annyira, amennyire kizárni kezdtem. Vagy összeszedik jobban magukat, vagy vezessék le izgalmukat, ahogy szokták.
Nem osztom az általad idézett pap optimizmusát. 15-50 év, amíg feldereng (ha egyáltalán), 5-10, amíg elhisszük, hogy rájöttünk valamire, és ezután esetleg elkezdünk tanulni.
Amit az újra magyarázásról írsz egyrészt mélységesen igaz, másként most épp a Termékeny beszélgetéseken kívül nincs szükségem rá, és időm is mind kevesebb.
május 23rd, 2010 | 17:34
Attól tartok nem lehet “megúszni” a kifejtendő tartalmat egy kifejezéssel. A “szabadulás”-t sem tartom igazán jónak, mert egy más kontextus szokott kifejezése, illetve “elvinné” a kifejezni akaró tartalmat a nem megfelelő irányba. Tehát annyit kellene ott is körülírni, mint, amennyit nem nyerünk az ismert tartalom ebbe a kifejezésbe való “szorításával”. Szondi Lipót “szabadon választható” sorsként való meghatározása még a leginkább szerencsés szerintem.A szabadulásban nincs benne a másként való működés képességének birtoklása.
Hesse eme regénye ifjúkori egyik kedvencem volt, de most attól tartok újra kellene olvasnom, hogy felidézhessem azt a gondolatkört, amire most utalsz.
Nem értek egyet (ha jól értem)azzal, amit arról írsz, hogy az írásaid szellemi onanizálásra valók lennének. Azt gondolom, hogy segítség azoknak, akik olvassák azokat. Különösen azoknak, akik azokban a szinkronicitást találják meg. Nem tudom mi mást tehetnél, mint megírni azt, amit megértesz. A tanácsadói munkádban is tudod kamatoztatni , s vélhetően a kapcsolataidban is.(Persze, mindenki úgy hülye, ahogyan, s nem érzed talán hatékonynak magadat e miatt.)
Az önelemző, az önmagunkon való “dolgozás” egyik pontja, fázisa szükségszerű és megszokott állapota az a gondolat, illetve érzés, hogy eljutottunk egy fázisba, amikor is megértettünk bizonyos dolgokat, önmagunkról s innentől már élni szeretnénk. Egy katolikus pap, aki egyben pszichológus is, egyszer azt mondta, hogy megérteni kondicionáltságunkat, korlátainkat kb. 3-4 év, s amíg ezektől megszabadulunk még 6-7 év. Természetesen ez tökéletesen soha sem sikerül, mert egy probléma, amire rálátunk gyakran egy olyan másik problémahalmaz megnyilvánulása csupán, amit újra megérteni szükséges, s onnantól dolgozni annak felszámolásán. Tehát hatalmas munka van még hátra, s egyáltalán nem onanizáló értelemben.Talán félreértettem az egészet.
A monológ egyrészt szeparál, de egyben lehetőség is a pontos kifejésre. A blogírásnak egyik nehézsége( máskor előnye), hogy az ismeretleneknek el kell magyarázni újra és újra, amik egy összeszokott társaságnál, vagy barátoknál, már nyilvánvalóak. Ez néha jó, néha fölöslegesen megterhelő.
A facebookon is lehetnek még olyan lehetőségek(új olvasók, szinkronicitást keresők), hogy ne elborzadva kelljen gondolnod az általad említett írások közlésére nyilvánosságára.
Persze, ha nem írsz többet azt is megértem természetesen.
május 23rd, 2010 | 12:10
Klárának (7): lentebb az ötös kommentedben használtad (a felnőttet, igaz, csak zárójelben
) én meg túlzott vehemenciával ugrottam rá, mert most kezdem felfogni, hogy a “felnőtt” módosuló használat az átriológia fertőzésének a következménye. Olyan (terminussá kövesedés jeleit mutatja) a felnőtt szó mind pszichologizálóbb használata, mintha lenne univerzális/általános recept arra, amire személyes/individuális válaszokat kell(ene, mert csak azt lehet érvénnyel) adni.
A “tudattalan kontrollt tudatos lehetőségévé oldó” nehézkességével kapcsolatban igazad van, de a kontrollált meg azért nem jó, mert ebből (legalább) négyféle van:
1/a tudattalan, amikor gépként tesszük, amit belénk neveltek (a szüleink közvetítésével) az elődeink,
2/ a féltudatos, amikor ugyanígy tesszük, de erről ráadásul azt hisszük (általában valami magasztosat), amit erről belénk neveltek.
(Azt hiszem ezt a két viselkedési módot különbözteti meg a mítosz maradéka/az új elő-mítosz - mélyen tudattalanul, de zseniálisan - zombiként és vámpírként.)
3/ Az, amit a nehézkes terminusommal körülírtam(: “tudattalan kontrollt tudatos lehetőségévé oldó”-ként), és amit most legszívesebben (és használható rövidséggel)
szabadulásnak mondanék, valószínűleg (annak rokona, amiről Jung individualizációként, Szondi Lipót valamivel pontosabban szabadon választható sorsról beszélt, és) (ami még valószínűbben) nem elérhető, hanem “csak”megközelíthető.
4/ Azonban a megközelítés eddig ismert (elnagyolt) módjaival is jócskán akadnak problémák, amiket éppen csak sejtet H. Hessének az individualizáció (egyik) folyamatát (is!) vázoló regénye, ami talán - ha el nem is kerülhető, talán - enyhíthető. Talán úgy, ahogyan vázoltam, talán másként is.
Ettől látszólag függetlenül a véletlen( egybeesések)nek köszönhetően figyelmem a fentebb kettes és hármasként emlegetett típus átmenete felé sodródott és átmenetileg koncentrálódott. Ezek tanulsága úgy fogalmazható meg az eddigieknél jóval élesebben, hogy a Veled, György Jánossal, mostanában Afroditéval (és azért jó néhányakkal, akiket most hely hiány miatt nem sorolok fel), nos, az ő kivételükkel/kivételetekkel folytatott eszmecseréktől eltekintve a bejegyzéseim még csak nem is (a fenti csoportosításban az 1/ és 2/ közötti átmenetként elgondolható) szellemi onániához teremtenek alkalmat, de a gyaníthatóan akként funkcionálhatnak, ahogyan - más területen - a szexuális segédeszközök.
Félre ne értsd, tőlem aztán legyen mindenkinek jó, és ha ehhez járulok hozzá, az egyenesen kitüntető.
Mind erősebben vélelmezem azonban, és épp a jelzettek alapján, hogy bejegyzés formáját öltő szólózásaim messze nem az optimális formák. Röviden, ez az eszmecsere, amit most Veled folytatok jóval értelmesebb számomra, mintha (mint azt az előző hasonlóval tettem) ezt bejegyzéssé tördelem.
Vannak (augusztus végéig) megírt bejegyzéseim, de (tapasztalataim alapján) inkább borzadva, semmint várakozással gondolok arra, hogy milyen agyel(- és ki)süléseket okozhatnak, és főként okozna, ha a szinkronitásra (felépített, mert meggyőződésem szerint arra) épülő szinkroinicitásra alapozott formatannal nemcsak regisztrált blogon állnék elő.
Mindenki saját jogon, és saját erőből úgy hülye, ahogy (nagyobb részben képes, sokkal kisebb részben tud, és ezek ötvözeteként) “akar”. Mindinkább hajlok azonban arra, hogy legyen önerőből az, ami. Ez azonban mellékes, és mindenképpen (nem is másod, hanem) sokadlagos oka annak, amin gondolkodom.
Elsődlegesebb, hogy a (nagyrészt) monológ szeparál (ez mintegy az akaratlan hülyítés akaratlan visszahatása), aminek következtében hajlamos vagyok/kezdek lenni olyan (nyelvi) borzalmakat használni, mint “tudattalan kontrollt tudatos lehetőségévé oldó“, ahelyett, hogy azt írnám, amit észrevételedre okán meg is találtam: szabadulás.
Ps: most veszem csak észre, hogy nem is “oldó”-t, hanem “oldódó”-t írtam (eredetileg, de ezeket föntebb korrigáltam).
május 23rd, 2010 | 11:21
Kíváncsian várom a formatan eredményeit.
p.s.
A felnőttet már elfogadtam, nem is használtam. Ezzel párhuzamosan azt is megérttem az egyik legutóbbi kommentedben, hogy úgy emlékszel rám (a nem használattól függetlenül), mint , aki ezt használja. Gondoltam, akkor mindegy ezt írom az egyszerűség kedvéért.
Amúgy tetszik az jánlat, ha egy beszélgetésben túl hosszúnak is tűnne a “tudattalan kontrollt tudatos lehetőségévé oldódó”. Mindennapi használatra a kontrollált elfogadhatóbbnak tűnik.
május 23rd, 2010 | 00:25
Ösztönösen ennek megfelelően kezdtem fölépíteni a filo.blogom oldalstruktúráját , de most már értem is, hogy miért csináltam jól, és mit találtam telibe.
Arra épül, ami körül Jung is forgolódott a (számomra már egyáltalán nem annyira) titokzatos egybeesésekre, a szinkronicitásra. Ehhez jól jönnének akár az anyagok, de amiket kapok, kevéssé anyagok és esetek.
Egyrészt elég fárasztóak is, másrészt az időm is kevesebb lesz, szóval nekem egyre kevesebb értelme látszik lenni. Másrészt azt is látom, hogy ez, ha elkészülne, akkor úgy kapcsolódnék vissza a pszihoblogomon tárgyalt témákhoz, hogy azok úgy lennének átírhatóak (és gondolhatóak), hogy a behavior és (nem általában, hanem a Kohuthoz rendezett) az analitikus megközelítés láthatóan ugyanannak lenne a két, egymást gazdagító aspektusa. Ez melónak baromi nagy, még az is lehet, hogy befejezhetetlen, valamelyest érdekel ugyan, de használható anyag nélkül blog nélkül szinte egyszerűbb
A felnőttet változatlanul nem kedvelem mint értelmes(nek látszó)
jelzőt, különösen nem a beszélgetés előtt, akkor már termékeny (vagy nem jelzőként eszmecsere). Mit szólsz a kontrollált, vagy inkább a kontrollt erősítőhöz? Vagy a tudattalan kontrollt tudatos lehetőségévé oldóhoz?
május 22nd, 2010 | 20:31
Tényleg befejezed a blogot? Persze hiába biztatnálak az ellenkezőjére, ha neked nincs kedved. Nagyon sajnálom. Számomra az adekvát (felnőtt) beszélgetéseket jelentette az elmúlt másfél, két évben. Kár, ha ez eltűnik.
március 31st, 2010 | 19:02
evelinnek 3-ra: szívesen, ha regisztrálnál, válaszolj légy szíves, hogy melyik pontot gondolod találónak és küldd el (ezt) a linket (http://www.alomfejto.hu/?p=10895&cpage=1#comment-35968), hogy ne kelljen sem keresnem, sem a másik lehetőséggel bajlódnom), és én is köszi.
Majd. 
március 31st, 2010 | 17:56
koszi szepen az infoormáciot. szerintem nagyon is igazad van az egyik pontba koszi, majd lehet hogy regisztrallok es meg jelentkezek.
ciu
koszi
evelin
március 29th, 2010 | 09:40
Elfogadod (magad olyannak, amilyen vagy, de inkább csak lennél), csak nagyon nehezen. Ennek két oka lehet, és egy harmadik (ami az elsőre épülhet). Nagyjából, hiszen olyat, amilyet leírtál, több (inkább) milliárd (mint millió) ember álmodik, és van köztük némi különbség (ahogyan az általad leírt általánosságon túl, az álmaik között is).
1/a Nagyon intenzíven (nem feltétlenül erőszakosan, de szinte folyamatosan) neveltek.
1/b Annyira leszartak, hogy Te akartál a figyelmet/elismerést kivívandó megfelelni (annak is, amit sokszor el sem vártak Tőled).
2/ Akár így, akár úgy, az átlagosat jóval meghaladó érzéked fejlődött ki annak “megérzésére”, hogy mit várnak el Tőled (olykor a valóságban, gyakran csak a képzeletedben), és mivel ezek teljesíthetetlenek (számodra) menekülőre veszed. A valóságban is annyira, hogy már álmodban is.
Ennél többet csak (a fentieknél jóval) konkrét(abb) álomleírásra tudnék mondani, de csak regisztrált felhasználóknak értelmezek álmot, tehát vagy regisztrálj, vagy (majdnem) hiába írod meg részletesebben az álmaid (mert azért maga a leírás, és az ezáltal történő rögzítése az álomnak sem árt).
március 28th, 2010 | 20:29
hello. segitseget szeretnek kerni … tobnnyire vagyis hogy mindig arrol almodom hogy kergetnek menekulok. kiskoromtol kezdve menekulok mit jelent ez?? nem fogadom el magam olyannak amilyen vagyok vagy micsoda?? nagyon koszi a valaszt ciu