2010. 04. 22. A szeret, mint tévedés
Nem úgy tévedés, hogy olykor tévedünk (ha arra méltatlant szeretünk), hanem úgy, hogy tévedés (gondolati hiba) jele, ha érzéseinket az erotikán túl is szeretetnek véljük. Erről (pontosabban azt előkészítendő, ami felé elindultam) elkezdtem írni egy bejegyzést, amit félbehagytam. Azután folytattam. A folytatást szintén félbehagytam, és végül egy kommentre írt viszontválaszomban fejeztem be.
Hogy a nem regisztrált olvasók is kapjanak valamit (még nagyobb zavart a nem regisztráltságuk ténye által is tudhatóan zavart fejükbe) 
mindazt még azzal egészítem ki, hogy a szeretet tévedése folytán nem vesszük észre, hogy szinte mindenkiben van szeretetreméltó.
Ha ezt olykor - egyes esetekben - észrevenni vagyunk is képesek, marad a fel sem tett második kérdésre adható válasz: arra használjuk-e, hogy a szeretet tévedésével megnehezítsük a sajátunk mellett az ő életét is, vagy arra, amire való, hogy élvezzük; az már rajtunk, pontosabban eszünkön és tudásunkon múlik, amivel a nem regisztrálók nem állnak valami fényesen, de ez már maradjon az ő gondjuk. Meg a “párjuké” (ahogyan a hozzájuk hasonló szerencsétleneket nevezni szeretik).
április 25th, 2010 | 11:11
Klárának (3): van bennünk egy (nem a születéstől, hanem némi késleltetéssel működésbe lépő) gyönyörhöz vezető mechanizmus a szexualitás.
Van egy másik az életben maradás és ezáltal a szexualitás (társas) feltételeit biztosító mechanizmus, ami a halrajok madárrajokká változása közben imprintinggé (valószínűleg) koncentrálódott, és az emlősöknél kötődéssé enyhült/változott/bonyolódott - a fene sem tudja, melyik a helyes ige.
Bár a humanoidoknál alakult, a szeretet nevű tévedés, de nem biológiai/evolúciós, hanem nyelvhasználattal megalapozódó/létrejövő (az előzőeknél jóval esetlegesebb/variábilisabb) speciális lélektani okoknak áttételes következményeként.
A lélektani okok (különböző egyedeknél némiképp véletlenszerűen megegyező) közös elemei (a lélektani okoknál is jóval esetlegesebb/variábilisabb) csoport lélektani faktorokká összegződtek/akkumulálódtak.
A csoportlélektani faktorok egy (az előzőeknél még variábilisabb/esetlegesebb) része nyelvileg rögzült és (utólagosan talán most már nem vallásinak, hanem most épp) kulturálisnak nevezhető.
Ez a kulturálisnak nevezhető faktor nagyon “későn”, bő millió évvel a humanoidok kialakulása (eszköz-, majd tűzhasználata, temetkezése után) alig (inkább egy, mint két, de) bő tízezer éve az incesztus tilalommal nagyon durván beavatkozott és ezzel radikálisan megváltoztatta az első bekezdésben jelölt folyamatok (lélektani) lefutási lehetőségét (elválasztotta egymástól őket), és ezzel (egészen radikális lélektani átalakulássorozatot) “pszicholúciót” indított el. (De inkább csak annak egy új, az előzőeknél összehasonlíthatatlanul variábilisabb, és ezért gyorsabb lefutású szakaszát.)
A pszicholúció( új szakaszá)t elindító (ma éppen a legszerencsésebb módon talán) kulturális(nak nevezhető) folyamat ugyanakkor az általa elindított pszicholúció (az eddig említetteknél is variábilisabb/esetlegesebb) akkumulációjának a termékeként alakul.
Nagyon leegyszerűsítve létrejött egy olyan senki földje, ami az incesztus tilalom előtt átvezetett szexuális lefutáshoz. Biológiailag a kötődésnek ez a foka elvileg azóta is elég lenne, de mégsem (mert közvetlen rokonokkal nem szabad), így ez nem szexhez, hanem a legkülönfélébb fantáziák mentén a semmibe (mert semmihez sem) vezet, ugyanakkor lélektani realitás. Ez - pontosabban ennek a kivetítése - az alapja a szeretetnek/szerelemnek (amikor az ember lánya és fia nemcsak “azt” akarja).
Maga a kivetítés azért is (az eddig leírtaknál is) szükségszerű(bb), mert maga az átvezetés (kötődésből szexbe) lehetősége is (a pszicholúció során) “blokkolódik”, és ezeknek a kulturális blokkoknak az interiorizációja (saját blokként való elfogadása, majd beépülése a pszichés struktúrába) elfojtásként realizálódik, tehát azt és úgy vetítjük ki, amiről már mi magunk sem tudunk, csak az eredményt véljük felismerni (de messze nem kivetítés eredményeként, hanem szerelemként, varázsos másikként, akiről halvány fogalmunk sincs, hogy miért úgy, és főként miért annyira hat ránk).
Így aztán a szülői óvás mélyén meglehetősen valószínű (a legtöbbször és szerencsére nagyon mélyen elrejtett és fojtott), ha én nem, akkor senki sem motívum, egyrészt. Másrészt a szex persze és ezáltal is, még gazdagabb, variábilisabb, - és bizonyos esetekben (olykor sokkal-sokkal) jobb (mert önmagunk elöl is nemcsak gondosan, de sikeresen) eltitkolt vágyak (éppen ezért)
ésszel felfoghatatlan(ul tökéletes, és kielégítő) beteljesítője lett. (Akkoriban elképzelhetetlenül sokat hoztunk és hozunk ki abból, ami a humanoidok számára csak egyszerűen és az anyjuk p***ájaként, és az apjukf***aként volt csak adott.) 
április 24th, 2010 | 23:59
Azt hiszem igazad van, hiszen valamilyen humanoidból fejlődtünk ki. Az eredeti késztetés, illetve kötődés maga a fizikai gyönyör lenne, amit a szexszel beteljesítettünk?
Igen, nagyon is elképzelhető, beláthatónak tűnik, “hogy a nem vagy még elég érett a szexre” szülői óvás , az általad említett okból alakult ki. Mégis, az is igaz, hogy a szex érettebben, a szerelem, a bizalom, az odaadás , a magas kapcsolati nívón való kötődésben differenciáltabb és jobb. De az is lehet, hogy kulturális és szociális elsajátítás során tettük jobbá, illetve nem tudhatjuk, hogy mit érzett a humanoid.
április 24th, 2010 | 08:57
Klárának: Nem az “erotikán túl”-i, hanem az erotikán inneni felfogását tartom tévedésnek.
versenyek közepette legyilkolja/elüldözi.
Persze szükségszerű tévedésnek, mert a az incesztus tilalma (óta) arra kényszerít (arra kényszerülünk), hogy a szexhez új kötődés alakuljon ki bennünk (szerelem) és ne az eredetit teljesítsük ki és be a szexszel.
A szülők iránt is van (tiszta formában inkább csak/legtöbbször csak álmunkban jelentkező) szexuális késztetés, az erotika kihazudása/letagadása a nem rokoni kapcsolatokból egyrészt fölöslegesen “szülősíti” ezeket a kapcsolatokat, másrészt még mesterkéltebb (természetellenesebb?) útra tereli a szexuális késztetést.
Még azt is hozzákockáztatom a fentiekhez, hogy a “még csak biológiailag vagy érett a szexre” (mára már olvadó hagyománnyá kövesedett) szülői óvás egyik összetevője is a (mélyen elfojtott, a legtöbbször önmagunk előtt is eltagadott) incesztus késztetésben keresendő. Nyilván Te is emlékszel a mítoszok közül néhányra/ismersz néhányat, amelyekben az apa (ha meg nem is a lányát), de a kérőket a “lehető legnemesebb”
április 22nd, 2010 | 14:15
Nem éppen a szexről írtad, hogy az biológiai késztetés? Ezek szerint az szeretet is az, ha az erotikára szűkül csak.
Az önismeret és az ezen is kibontakozó mások megismerése, az optimumhoz való minél pontosabb közeledés, szerintem azt eredményezi, hogy meglátjuk a minden emberben lakozó jót(rosszat) mindegy az embert, megértjük azokat a hozadékokat, kondícionáltságokat, amik rájuk rakódtak életük folyamán. Ezt, ha megértjük, elnézőe(bbe)k leszünk, a rossz működésük elfogadásával, megértésével. Meglátjuk mögötte a szenvedő embert, azt aki szeretetre, kapcsolatokra vágyik, mert saját létezésünket is a kapcsolatokon keresztül tudjuk megtapasztalni. Talán pont e miatt a szükségszerűség miatt tartod gondolati hibának a szeretetet az erotikán túlmutatóan is annak nevezni?