2010. 07. 30. Az erotika
Az alábbiak nagy részét egy előző kommentem megismétlése alkotja, amelyet kurzív betűtípussal jelölök. A bejegyzés folytatása a regisztrált blogomra vezet át.
Van egy (nem a születéstől, hanem némi késleltetéssel működésbe lépő) gyönyör(höz vezető )képességünk 
a szexualitás.
Van egy másik az életben maradás és ezáltal a szexualitás (társas) feltételeit biztosító mechanizmus, ami a halrajok madárrajokká változása közben imprintinggé (valószínűleg) koncentrálódott, és az emlősöknél kötődéssé enyhült/változott/bonyolódott - a fene sem tudja, melyik a helyes ige, de valószínűleg (méghozzá jócskán) bonyolódott, mert mintegy szinte a sejtosztódástól újrakezdve az evolúciót nem egy életből lesz kettő, hanem az egyik ad teret (és biztosít életfeltételeket) a másikká váló sejtosztódás(sorozat)nak (és elevenként - mintegy optimalizálja, és ezzel cél-racionalizálja, ami az élettelen véletleneként vagy inkább kevésbé, mint többé adott volt, vagy olykor egyáltalán nem).
Bár a humanoidoknál alakult, a szeretet nevű (roppant termékeny, mert kultúrákat szülő) tévesztés/pótlás, de nem biológiai/evolúciós, hanem nyelvhasználattal megalapozódó/létrejövő (az előzőeknél jóval esetlegesebb/variábilisabb) speciális lélektani okoknak áttételes következményeként.
A lélektani okok (különböző egyedeknél némiképp véletlenszerűen megegyező) közös elemei (a lélektani okoknál is jóval esetlegesebb/variábilisabb) csoport lélektani faktorokká összegződtek/akkumulálódtak.
A csoportlélektani faktorok egy (az előzőeknél még variábilisabb/esetlegesebb) része nyelvileg rögzült és (utólagosan talán most már nem vallásinak, hanem most épp) kulturálisnak nevezhető.
Ez a kulturálisnak nevezhető faktor nagyon “későn”, bő millió évvel a humanoidok kialakulása (eszköz-, majd tűzhasználata, temetkezése után) alig (inkább egy, mint két, de) bő tízezer éve az incesztus tilalommal nagyon durván beavatkozott és ezzel radikálisan megváltoztatta az első bekezdésben jelölt folyamatok (lélektani) lefutási lehetőségét (elválasztotta egymástól őket), és ezzel (egészen radikális lélektani átalakulássorozatot) “pszicholúciót” indított el. (De inkább csak annak egy új, az előzőeknél összehasonlíthatatlanul variábilisabb, és ezért gyorsabb lefutású szakaszát.)
A pszicholúció( új szakaszá)t elindító (ma éppen a legszerencsésebb módon talán) kulturális(nak nevezhető) folyamat ugyanakkor az általa elindított pszicholúció (az eddig említetteknél is variábilisabb/esetlegesebb) akkumulációjának a termékeként alakul.
Nagyon leegyszerűsítve létrejött egy olyan senki földje, ami az incesztus tilalom előtt átvezetett szexuális lefutáshoz. Biológiailag a kötődésnek ez a foka elvileg azóta is elég lenne, de mégsem (mert közvetlen rokonokkal nem szabad), így ez nem szexhez, hanem a legkülönfélébb fantáziák mentén a semmibe (mert semmihez sem) vezet, ugyanakkor lélektani realitás. Ez - pontosabban ennek a kivetítése - az alapja a szeretetnek/szerelemnek (amikor az ember lánya és fia nemcsak “azt” akarja).
Maga a kivetítés azért is (az eddig leírtaknál is) szükségszerű(bb), mert maga az átvezetés (kötődésből szexbe) lehetősége is (a pszicholúció során) “blokkolódik”, és ezeknek a kulturális blokkoknak az interiorizációja és internalizálása (saját blokként való elfogadása, majd beépülése a pszichés struktúrába) elfojtásként realizálódik, tehát azt és úgy vetítjük ki, amiről már mi magunk sem tudunk, csak az eredményt véljük felismerni (de messze nem kivetítés eredményeként, hanem szerelemként, varázsos másikként, akiről halvány fogalmunk sincs, hogy miért úgy, és főként miért annyira hat ránk).
Így aztán a szülői óvás mélyén meglehetősen valószínű (a legtöbbször és szerencsére nagyon mélyen elrejtett és fojtott), ha én nem, akkor senki sem motívum, egyrészt. Másrészt a szex persze és ezáltal is, még gazdagabb, variábilisabb, - és bizonyos esetekben (olykor sokkal-sokkal) jobb (mert önmagunk elöl is nemcsak gondosan, de sikeresen) eltitkolt vágyak (éppen ezért) ésszel felfoghatatlan(ul tökéletes, és kielégítő) beteljesítője lett. (Akkoriban elképzelhetetlenül sokat hoztunk és hozunk ki abból, ami a humanoidok számára csak egyszerűen és az anyjuk p***ájaként, és az apjukf***aként volt csak adott.)
A fentiekből következően az erotika mentes (családon kívüli) kapcsolatok a pszicholúciónak olyan forrásai, amelyeknek előnyeit mások élvezik, és árát azok fizetik meg, akik a föntebb leírt senki földjén tévelyegnek. Ebből következően az erotika annak az érvényesülésünknek és kiteljesedésünknek az a kulcsa, amit csak azok tudnak használni, akiknek ehhez vagy van elég eszük, vagy előfizetnek a regisztrált blogomra, hogy ott némi útmutatást kapjanak ennek a kulcsnak a használatához (2010. 07. 05: bár még ott sem írok arról, amihez a fentiek körül forgó gondolatmeneteim finomításával jutottam a nyomára:)
A szex és erotika közötti (nem merev, hanem fuzzy) határtól távoli pontok (talán) az áttétel (tehát a kötődés) gyöngesége, illetve erőssége mentén azonosíthatóak (inkább több, mint kevesebb) biztonsággal. (Ennek elkülönítéséhez regisztrált pszicho.blogomon kezdtem vázolni a szempontokat, Eltérő működés címén, amihez viszont emalien az erre a blogomra regisztrált, illetve regisztrált hozzászólóknak emailen küldök egy egy hétig érvényes jelszót.)
Tehát amire jutottam: szeretkezés és szeretkezés között azáltal is különbség van, hogy (csak) szexuális, vagy erotikus-e az együttlét. A (”csak”) szexuális együttlét a szerelem második fázisának pozitív aspektusának megjelenésével és főként következtében (is!) megvalósulhat.
Azért jegyeztem meg, igaz zárójelben, de felkiáltójellel kiemelten, hogy csak “is!”, mert végső soron szociotechnikáról van szó, aminek alkalamazására általában, de nem szükségképpen a szerelem vezeti rá az aktus (egyik, vagy másik, ritkábban mindkét) résztvevőjét, de ez magyarázza, a,mikor az irodalomban inkább csak férfiakról megörökített módon az egyik egy arra méltatlan partnernek lesz “rabja”.
A szexet az erotikus együttléttől tehát álláspontom szerint a szerelem második szakaszának (az elsőhöz képest is fokozott regresszió) hiánya különböztetné meg. Tehát leegyszerűsítve az erotikus együttlét a “csak” szexuálishoz képest (ha akarom gátlástalanabb, ha akarom) infantilisebb (az addig és egyébként elfojtott orális, anális, ureteralis/fallikus /vaginális késztetéseket érvényesülni engedő).
Talán ez magyarázhatja, hogy minél erotikátlanabb (”csak” szexuális) egy együttlét, annál inkább (ha nemenként eltérő arányban is) támadó/szadisztikus képzetekkel/félelmekkel telített egyrészt. Másrészt pedig minél inkább képtelen valaki a (saját anyakapcsolatára visszavezethető okok miatt) fentebb leírt a szexualitást az erotikától elválasztó határ átlépésére annál inkább öltenek kóroshoz közelítő (felfalatási, illetve gyilkos/ledöfési) formát a szexualitással kapcsolatos képzetek. Nem a képzetek kórosok, és éppen ezért nem a képzetek közelítenek a kóros formához, hanem a képzetek közelíthetik kórosnak minősülő cselekedetekhez a képzelgőt, azonban a közelítés nem a képzeteknek, sokkal inkább a képzelgő személyiségszerkezetének, és főként - szintén az anyakapcsolatra visszavezethető, mert abban gyökerező - stabilitásának - H. Kohut kifejezését használva - töredezett mentességének a függvénye!
