Vallásos élmény, pszichotikus élmény - álom, szerelem “eredeti” gondolat
2010. 07. 11: Egy termékeny beszélgetésben írott válaszomban megfogalmaztam álláspontom. Ezt pontosítom az alábbiakban. Két okból:
1/ Egyrészt úgy vélem, hogy a válaszban az addigiaknál jóval világosabban sikerült összefoglalnom a blogok írása közben finomodó álláspontom.
2/ Valami nagyon fontosat viszont kihagytam. Azt, amit a címben a gondolatjel utáni jelzek.
Álláspontom szerint tehát a pszichotikusnak nevezett és a vallásos élmények elsődlegesen és főként nem tartalmukban, hanem artikulációjuk( módjá)ban különböznek (egymástól is, az álmoktól is, és a szerelemtől is). Különbség, és ezzel a két élménytípus elkülönülése az artikuláció, és az attól generált interakciók során történt és történik meg.
Az (éber álom)élmény(ek) régebben inkább vallásossá, ma jóval inkább pszichotikussá dolgozódik (dolgozódnak) az élmény utóélete során. (Jóval ezt megelőzően, jóval a történeti idők előtt, emberráválásunk hajnalán történt meg annak elkülönülése, amikre manapság az álom és az élmény szavakkal, illetve ezek különféle szinonimáival referálunk.)
Mindennek okaként azt valószínűsítem, hogy pszichés struktúránk nem csupán variábilis, de történeti fejleményként jött létre/alakult ki.
Eredeti gondolaton olyasmit értek, hogy annyira eredeti/egyéni, hogy kigondolójának nevét is (sokáig) őrzi a kollektív emlékezet, és magát a gondolatot is összekapcsolja kigondolója nevével.
Ezeknek az föntebb említettekkel való rokonságát egyrészt a közgazdasági Nobel díjjal jutalmazott John Forbes Nash egyik megjegyzése valószínűsítette számomra, másrészt az újkori filozófia majdnem egész története, de erről regisztrált filo.blogomon írok részletesebben: I/1 Újkori filozófia: tébolytól tébolyig.
Alapos spéttel meg is keményítettem álláspontom: “isteni az az (egyébként pszichotikus) élmény, amit vallásosnak tekintenek, és ezzel fogadnak el”.
