Töredezettség, törésvonalak (a pszicholúció motorja)
2010. 08. 31. Az utolsó bekezdéssel bővült a szöveg. LE
Valószínűleg igaza lehet Heinz Kohutnak, hogy (nemcsak a világ és önmagunk tudatosodása és tudatosítása, de) emberi tudatunk kiépülése egy olyan érzéssel kezdődhetett (és kezdődik minden gyermek megfoganása után), aminek maradékát később sajátként (és annak különböző nyelveket másként hangzó szinonimáival) (tanulták meg elődeink) tanuljuk meg (és fogják utódaink) megnevezni (és ezzel rögzíteni). Kezdetben (az, akit később) anya(ként tanulunk meg azonosítani) nagyon saját.
A saját az éhség (és más a születés után új szükségletek) mentén valószínűleg törik, és bár összeforr ugyan, de ha nem is törött, de repedezett, “perforált” marad.
A “széle” pedig töredezett lesz, nemcsak a (mindinkább) “nem saját”-nak érzett (majd jóval később külvilágként megnevezett) “letörése” okán, de főként azért is mert a kettő a (később anyaként, majd) szülőként (le)törő és az ezután “saját” ként megmaradó határán, egyrészt a feltételesen saját(ok) maradnak. Tulajdonképpen ezeknek a feltételeknek a felismerése (interiorizálása majd nyelvi rögzítése) az, ami a tudatunkat alkotja, ahogy (és azután amivel meg)tanuljuk, hogy miként lehet sajátunk az, ami feltételesen (és csak reményeink/vágyaink) szerint az.
Másrészt a saját és a nem saját között, és a feltételesen sajátok mellett vannak a kétesek/bizonytalanok, amik hol a sajátjaink, hol pedig nem (a szülői hülyeség tárgyai), amik (által a hülye szülők) megnehezítik/lehetetlenítik a tanulást.
Amiről fentebb írok, annak elindításához kell ugyan egy biológiai (tökéletlenségünktől működtetett) segédmotor, ám a motor elindulása (és ezzel az ontogenezisünk szempontjából az emberré válás, illetve filogenezisünk szempontjából a szocializációnk) után (illetve során) újabb motorok lépnek működésbe, és válnak meghatározóvá.
01.28. 06.09
