Borzongatóan pozitív és pozitívan borzongató napok

Természetesen a Facebookon találtam a címül választott szóösszetételekre. Ráadásul a Neves napokkal kapcsolatban.
Ha kettő, a borzongatóan pozitív és a pozitívan borzongató teljesen ugyanaz lenne, akkor nemcsak nem kétféleképpen beszélnénk róla, de talán nem is lehetne, illetve az egyik értelmetlen (szóösszetétel) lenne, de nem az.
Arra jutottam:

A borzongatóan pozitív: (általában, tehát mazochistáktól és más az átlagtól ebben a tekintetben eltérően működöktől eltekintve) orgasztikus. Abban az értelemben, hogy az orgazmus irányába mutató, ha nem is feltétlenül ahhoz vezető, de annak az érzéscsaládnak a tagja, amelynek szülője az orgazmus.
(Sokáig haboztam, hogy orgasztikust írjak-e, mert orgiasztikus jött a “klaviatúrámra, végül maradtam annál, aminél, mert azt sejtettem meg hogy az orgiasztikus szintén csak családtag ebben az érzéscsaládban és részben az orgazmusnak a meditációval, de főként a más (módosult) tudatállapottal való nászának lehet a gyümölcse)

Pozitívan borzongató a szóösszetétel nem értelmetlen volta azt sejteti hogy az orgazmustól születő érzéscsaládnak nagyszülei is vannak (amiként a mitológiákban az isteneknek) a nagyszülőket nevezhetjük éppen borzongásnak is, de én inkább instabilnak mondanám őket, vagy őt (mert lehet, hogy ilyen szinten még ősnemzéssel van dolgunk, ahol még nincs másik nem). A stabilitás( unalmá)ból kizökkenni talán borzongató, és talán és éppen azáltal, hogy az elindulás, a kizökkenés pillanatában még nem tudható (mert nem válik még szét az a kizökkenés újraszülető érzésének családfája annyira, hogy tudható legyen) az orgazmus irányába ágazik-e el, vagy a szükségletek tébolyító viharába vezet.

Azt hiszem az orgiák - szerencsére csak ritkán - pusztító extázisa, amit Nietzsche dionüszoszinak nevezett abból származik, hogy - ritka kivételekként, speciális körülmények hatására talán - a két szál nem válik szét (nem fajzik el egyik irányba sem), hanem párhuzamosan fut.
Arra gondolok, hogy ilyen (órákig nyúló) pillanat lehet talán (a másodiktól kezdődően, amikor az anya már tudja, hogy mi vár rá) a szülés is.

Akár ilyen, akár nem, a két kifejezés annyira megtetszett (és főként annyira találónak érzem), hogy Főhét (Főnapokat megelőző és követő) napjait ennek mintájára nevezem át.

Új hozzászólás

XHTML: Ezeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>