Lux Erik

Bejegyzések, kommnetek csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.alomfejto.hu) vehetőek át, vagy idézhetőek!

2008. 04. 08. Abszolút: fölülmúlhatatlan. Amihez értelemszerűen nem lehet hozzádni, de értelemszerűen nem lehet elvenni sem belőle, mert akkor már nem (az) abszolút(ról beszélünk), mert ahhoz (illetve abból, amiről valójában beszélünk) épp annyi hiányzik (belőle), amennyit elvettünk.

2008. 07 13. Agresszor: a XX. századra meghatározóvá váló archetípus. Kialakulásáról bővebben: itt.

2008. 12. 02. Akarat: cselekvéshez veztő/cselekedetet eredményezhető tudatos szándék. A szándéktól főként a tudatosodás, a tudatosság mértékében különbözik. A szándék inkább csak cselekedet eredményére, az akarat a cselekedet egyéb (nemcsak közvetlenül a cselekvőre vonatkozó) következményeire irányul.

2008. 06. 13. Alapimágó: az énkiterjesztéshez vezető folyamat eredménye és eszköze. Egy tárgycsoport első észrevevésének (a tárgy újabb felismeréseit lehetővé tevő) pszichológiai következménye.
A fenti definícióból következően:
1. (akár) ahány ember, annyiféle alapimágó(ja egy-egy tárgycsoportnak). Mert nem az alapimágó összetétele a döntő, hanem az, hogy egymástól különböző emberek számára - szinte tetszőleges szempontok alapján, de - ugyanannak a tárgycsoportnak, majd tárgynak az azonosítását teszi lehetővé.
2. Ebből következően az alapimágók nemcsak személyre szabottak, de éppen hogy a tárgyak észrevételükkel történő személyre szabásának a pszichológiai következményei. Más az, amit az egyik ember vesz észre, és más az, amit egy másik ember, még ha ugyanazt a tárgyat észlelik is. Éppen mert (és abból következően, hogy egymástól) különböző emberek.
3/ A (különböző) nyelvtudomány(ok) a szavak jelentésének meghatározásával feltehetően az alapimágók definiálására tesz(nek) abban az értelemben reménytelen kísérletet, hogy részben változó, részben individuális (személyre szabott) voluknak köszönhetően nem definiálhatóak egzakt módon.
4/ általában és főként személyek esetében az alapimágók nemcsak véglegesülő - és viszonylag állandó - imágócsaládok, de ezek változásainak is forrásai.
Énkiterjesztés abban az értelemben is, hogy egy (külső vagy belső) tárgy ismeretével több (gazdagabb) lesz az én. Eredménye az énkiterjesztésnek, mert mert egy (általában állandó, vagy ismétlődő) érzetcsoport iránti “érdeklődés” “eredményeként” jön létre.
Szóként, vagy kifejezésként rögzülhet, és válik ezáltal a tudatos én számára hozzáférhetővé, és tudatosíthatóvá (racionálissá?).
Az alapimágó tapasztalatok nyomán és tanulással történő átalakulása során nemcsak átalakul, de a preimágóhoz hasonló, de kevésbé súlyos hatás potenciális forrásaként a tudattalanba merül, nem pszichózis (közvetlen) forrása, hanem az arra emlékeztető (főként negyedleges) áttétel képződés alapja (ami persze elszabdíthat pszichózist is, de annak oka sosem abban keresendőek, hanem a preimágónál részletezett jóval tágabb előzményekben.

2009. 01. 14. Alkotás: felismerést követő, azt megvalósító, azaz mások számára is azt felismerhetőbbé tevő, kifejezés, vagy a felismeréstől módosított, és ettől a módosítástól kifejező tevékenység, vagy annak kifejező eredménye.

2008. 08. 02. Analóg helyzet: átviteli tárgyak által generált és katalizált érzés (és ezáltal vélekedés) a sajátunkével azonosnak (csak vélt!) helyzet(ek)ről, mely ezáltal a harmadlagos, narcisztikus áttétel(ek) alapjául szolgál(nak), mely(ek) (és ebből következően) direkt módon vagy a közös anyaimágók (és ebből következően anyatárgyak) megszerzésére, és/vagy a szintén közös apaimágók elkerülésére funkcionálnak. Vagy indirekt módon, gyermekimágó “szolgálatán” keresztül. (Mindkét esetben az anya-, apa-, vagy a gyermekimágó olyan átviteli tárgyakon keresztül csak tételeződik, melyek rendszerint dolgok.)

2008. 05. 23 Animusz/anima: a tudattalan azon (Jung által azonosott) része, ahol az ellentétes nemhez illőnek minősülő, és ezért elfojtott, mert ezért tiltott (és tiltottnak vélt) késztetéseink és érzéseink koncentrálódnak. A meghatározásból következően minden férfiben benne lakik minden nő(i lehetőség), és minden nőben minden férfi (lehetősége). (Azonban ezen késztetések és érzések nyomán körvonalazódó lehetőségek közül néhány közelebb, néhány pedig távolabb van a realizálhatóságtól, ezért az ellentétes nemű lélekrésznek is személyenként eltérő a szerkezetük egymástól eltérő animákat analizálhatunk ki a férfiakból, és eltérő animuszokat a nőkből; illetve önmagunkból.)
Valamivel részeletesebben és az álmokban betöltött szerepéről a regisztrált felületen írok.

2008. 05. 22 Anya: a szelfnek az a nőknél megvalólsuló állapota, amelyben a tevékenység orientációs pontja az utód állapotának optimalizálása, és annak megtartása. A nőiesség másik meghatározó aspektusa a szajhaság mellett.

2008. 05. 29. Anyaimágó: az Ősanya származéka. Az őstárgy, a szelf differenciálódása során, létrejövő azon lélektani képződmény neve, mely férifaknál az anima, nőknél az árnyék létrejöttének olyan kiindulási területe, mely az anima és az árnyék kialakulása után is a személypercepció és a kötődések kialakulásának középpontjaként funkcionál.

2008. 05. 28. Anyatárgy: azok a tárgyak, amelyeknek imágója a/ az anyaimágó kialakulása után, de az apaimágó kialakulása előtt jön létre (elsődleges anyatárgy), illetve b/ amelyek kötődését (inkább) az anyaimágó határozza meg (másodlagos anyatárgyak). Rendszerint szeretett, kedves tárgyak.

2008. 05. 31. Apaimágó: az Ősapa származéka. Az őstárgy, a szelf differenciálódása során, létrejövő azon lélektani képződmény neve, mely férifaknál az árnyék, nőknél animusz létrejöttének olyan kiindulási területe, mely az animusz és az árnyék kialakulása után is a személypercepció és a negatív kötődések (a gyűlölet, és annak enyhébb fokozatai) kialakulásának középpontjaként funkcionál.

2008. 05. 28. Apatárgy: azok a tárgyak, amelyeknek imágója a/ az anyaimágó kialakulása után, de amelyek kötődésükét (inkább) az apaimágó határozza meg. Negatív kötés (elutasitás) inkább a jellemzőjük, de nem feltétlenül. (Szemben az anyatárgyakkal, nem különíthetőek el elsődleges és másodlagos csoportba.

2008. 04. 17. Archetípus: a tudattalan (érzések) olyan (esetleges) csomópontja(i), mely(ek)nek létét - a tudatelőzetesnél leírt (eredetileg és először a tudattalanra vonatkoztatott) ismereteinknek és a mítoszoknak az összekapcsolhatósága (és főként a mítoszelemeknek a mítoszt nem ismerők álmaiban és pszichózisokban való felbukkanása) alapján - elsőként Jung feltételezte.
Valószínűleg tudatos és tudattalan (nagyon-nagyon ritka, egy-egy cselekvésre/cselekvési sorra vonatkozó) azonossága (szinte teljes egybeesése) nyomán (ezért mintaadó erővel) megvalósuló megnyilvánulás pszichológiai hatásának és pszichológiai következményeinek együttese, mely (épp ezek által) cselekvési mintaként funkcionál.
Mivel a minta (az “archetípus”) egy-egy archetipikus megnyilvánulás pszichológiai hatásának, a megnyilvánulás pszichológiai következményeként jön létre, nem “tisztán”, csak a variációi léteznek. Mert mint minden, egy-egy archetipikus megnyilvánulás is az egyik emberre így, a másik emberre úgy hat. Noha - ember voltunkból, azaz antropológiai/fiziológiai adottságainkból következően - hasonló módon. Ezt a hasonlóságot erősíthetik is, és gyöngthetik is (azaz színezik, mintegy variációkká “oldják”) a kulturális-, és az individuális adottságok.
Az individuális adottságokból következően általában a szülő/én alaptípusok hasadnak anya/apa és gyermek hármassággá, majd ennek a hármasságnak az elemei hasadnak, és főként variálódnak tovább. (Általában apa+én=hős, anya+én=szajha útvonalon.) Az anya (főként fiúk számára) utolérhetetlensége (csak utánozhatósága) lehet a kiindulási pontja az eredeti, kiinduló dualaitás (szülő/én) újraképződésének, de már égi/földi, azaz isteni(tett és)/emberiként, ami a szajhaságon keresztül az alávaló (eredetileg és inkább fiúknál csak szülésre képtelen, majd alacsonyabb rendű, majd ennek a hőssel való kombinálódásán keresztül a szolga), illetve (inkább lányoknál) a hősiességnek fejlődéssé oldásának, és az időbeliség archetípusának a kialakulásához, és ezáltal fogalmuk megalapozásához vezetett (és vezet) talán.
Ilyen, archetipikus összefüggésben a halál nem az időbeliség eredménye- és termékeként jelenik meg, hanem az istenitől való (eredetileg az anyaságtól, eredetileg a fiúk számára adott) (annak elérhtetlensége általi) elzártságként (és ezlátal kizártságként), ami ellen (későbbi fejleményként) a hős kűzd és (épp archetipikus eredetéből következően hiába) lázad. Így és ebből az okból tragikusak, mert bukásra ítéltek (eleinte) a(z eleinte masculin meghatározottságú) hősök.

2008. 04. 28. Archetipikus: (ideális esetben) egy (általában az elkülönítésüket még lehetővé tevően kevés számú) archetípus hatását mutató, attól (többé vagy kevésbé) meghatározott, ahhoz hasonlító/hasonuló (viselkedés, megnyilvánulás, tárgyi, vagy gondolati képződmény).

2008. 04. 17. Automatikus gondolatok: a tudattalan (érzelmi) struktúrák stabil, és stabilizálódó részeinek spontán verbális leképeződése a tudatelőzetesben. Fogalmát Aaron T Beck a kognitív terápia magalapítója vezette be.

2008. 04. 04. Áldozat, áldozás: az eredetilg talán a világrend megfelelő működésébe vetett hit megrendülésének terméke, a kijavítására tett kísérlet. A dolgok megkülönböztetésének(és ezzel megnevezésének) alapjául szolgáló, az istenséghez való tartozás értelmében vett szentség kiterjesztésére, és akiterjesztéssel az istenség befolyásolására tett kísérlet.

2008. 05. 23. Árnyék: a tudattalan azon (Jung által azonosított) “területe”, ahol az elfojott, mert tiltott (és tiltottnak vélt) késztetéseink és érzéseink koncentrálódnak. Azáltal tekinthető önálló “résznek”, hogy mind az ellentétes nemű lélekrész (az animusz/anima), mind a selbst/szelf (az analízisben) viszonylag jól elhatárolható területnek tűnik, így mindaz a tudattalanból, ami nem animusz/anima, nem selbst/szelf, és nem más (kivéve az archetípusokat. Mert az archetipikus megjelenése a tudattalan éppen meghatározó, illetve meghatározóvá válható, a selbst/szelf illetve az animusz/anima és/vagy az árnyék közös területének az aktivitását, és a tudatossal való egybeesését jelzi és jelenti.
Valamivel részeletesebben és az álmokban betöltött szerepéről a regisztrált felületen írok).

2008. 05. 23. Árnyék én: a szociálpszichológiában azoknak a képzeteknek az összefoglaló neve, amelyek arra vonatkoznak, hogy valaki szerint mit gondolnak róla mások. A tudatos én része tehát, amely intenzív kapcsolatban áll a tudatelőzetessel, és ezért - kóros esetektől eltekintve - meglehetősen dinamikusan változik.

2008. 06. 02. Átkötés: a tárgyak fel- és megismerésüket lehetővé tevő imágójának kialakulására mindíg érzelemi kontextusban kerül sor. A tárgyimágó (és ezzel a tárgy) ezáltal nemcsak kontextusba kerül, de a “helye” (anya-, vagy apatárgyként, illetve az egyikhez inkább kötődő sajtát tárgyként) hirearcikusan rögzített. A tárgyimágó (és ezzel a tárgy) helyét (főként a sajtát tárgyak között) az értelem módosítja. A harmadlagos áttétel(ek) és traumák következtében bővül(het) drámai mértékben a sajtát tárgyak csoportja (anya-, illetve az apatárgyak rovására), és ilyenkor kerülhet sor átkötésre (anyatárgybólapatárgyba, illetve fordítva, de nagyobb mértékben általában csak a sajtát tárgyak másodlagos dominanciája változik a Szelf új tökrözés miatt átrendeződésétől, és megerősödésétől.

2008. 05. 25. Áttétel (esődleges, másodlagos, harmadlagos negyedleges, ötödleges és Verbális áttétel): a magzati létben érzett (az emlékezetstruktúra alapjaként megmaradó és létező) “elégedettségnek” (majd az ennek - a születéssel felerősödő - megnyöngülése nyomán keletkező “elégedetlenségnek”) a (rendszerint tárgy (vagy dolog) kiváltotta) jelentkezése. Az esődleges áttétel tehát álláspontom szerint mindenre kiterjedő érzelmi átszíneződés.
Értelmezésem szerint tehát minden érzés (ennek) a átszíneződésnek az áttételként jelentkező lokális (és lokálisan rögzülő) koncentrációja, és ennek következtében változása. A koncentráció, az áttétel különbségei egyrészt öszetett voltukból, másrészt és főként az összetevők (az elégedettség/elégedetlenség) eltérő arányából, harmadrészt intenzitásukból, negyedrészt a koncentrációs pontra vonatkoztatott interakciók jellegéből eredeztethetőek.
Valószínűleg (először az észleléstől nem elválasztott) érzésvilágként adott annak alapja/ősformája, amit jóval későbbi (de még mindíg nem homogén állapotában) a pszichológia (eddig a legnagyobb pontossággal) szelfként azonosított.
Az érzésvilág (talán!) szelffé, majd (talán!) annak az énné és a külvilággá különülése, majd főként az utóbbi tagolódása irányába mutató többszörös differenciálódása teszi lehetővé a szülőnek (általában az anyának) a kiválását abból a külvilágból, ami még messze nem azonos azzal, amit ezen a szón érteni szokás, annál jóval atavisztikusabb.
Eddig véglegesült (2009. 03. 21) (Depresszió az átszíneződést elszívó pszichlógiai “fekete lyuk” tudattalan koncentráció a tudat(os én) alatt.)
2009. 05. 31. Vagy addig sem véglegesült Azt kezdem sejteni, hogy az elsődleges áttételnek a tudatosodás tekintendő az érzelemvilág áttevődése egy (sokáig) pre(-, majd )verbális struktúrába, ami a tudatelőzetesként ismerős/akként megmaradó struktúrát alakítja ki. A másod( és talán sokad)lagos áttétel(ek) azért jön(nek) létre, mert mindaz, amire áttétel képződik kiegészíti az elsődleges áttétel, a tudatelőzetes működését és funkcióit.
A nyelvtanulással, a verbális áttétel megjelenésével válik tudatossá az, ami áttevődik, az én és/vagy optimalizálható állapota.

A szelf differenciálódásának anyára, majd a szülőkre vonatkozó érzelmi következményét elsődleges áttételként, a (szülők iránti) szeretetként szokás azonosítani. Azonban messze nemcsak az! Túl azon, hogy projekció, a projektált tartalom meghatározó részét a primer testi vágyak (főként az éhség, és szomjúság a fájdalommal rokon érzések elhárítása/)kielégítése alkotják, amelyek sokkal inkább tekinthetőek atavisztikus ösztönöknek, semmint érzéseknek. (Ennek megfelelően, ha az ösztönöket pontosan (és nem kiterjesztett, ám felette homályos értelemben használjuk), az ösztönök “humanizálásáról” is csak nagyon korlátozott értelemben beszélhetünk (ha egyáltalán), mert az éhség, vagy szomjúság kínjait legfeljebb enyhítheti, ám nagyon korlátozott értelemben, és még korlátozottabb ideig az anyai - vagy bármiféle - szeretet.
A szelf továbbdifferenciálódása, amely (majd) a külvilág képzetének és fogalmának alapjául szolgál másodlagos áttételek kialakulásához (tárgyak, majd jóval később dolgok érzelmi kitüntetődéséhez vezet. A másodlagos áttételek kialakulása (az ezzel egyuidejűleg megszülető, majd később csak aktiválódó , és mindkét esetben az emlékezetstruktúra által feltöltődő) észlési mintázatok mentén történik. (Tehát a másodlagos áttétel az elsődlegesek mentén, azoktól is meghatározott módon jönnek létre. Mintegy az elsődlegesek határozzák meg érzékenységünket, és a külvilág alakzataitól függ viszont, hogy ez mire aktiválódik.
A szerelemként ismert harmadlagos áttétel az elsődleges kialakulásához vezető, a másodlagosaktól módosított mintázat mentén, a másodlagos áttétel közös dolgaitól katalizált módon, az ott ismertetett lélektani okokból jön létre.
A negyedleges áttételnek, a ( saját) gyermek iránt érzett szeretetnek az ebbe a sorba való illesztése csak akkor lenne problematikus, ha szülők iránti érzelmet nem tekintenénk másodlagos áttételnek.
Az elsődleges, másodlagos stb. áttételek közötti különbségtétel csak kialakulásuk valószínűségét jelöli. A kivételek tehát nem a - fentebb fel sem állított - szabályt erősítik, hanem pontosthatják az áttételek kialakulására vonatkozó ismereteinket.

2008. 08. 02 Áttételi irány: ahány ember, annyi féle, és egy-egy embernél is általában életkoronként is, és azon belül is változik. Általánosságban annyi megkockáztatható, hogy intenzitása az önállótlansággal nagyjából fordítottan arányos, és ellentétes irányú. Tehát egy durván a magatehetlen csecsemőnél a (számára) mindenható(nek tűnő) szülőre irányuló elsődlegestől, az átviteli tárgyakon keresztül, és azoktól katalizált módon a sajáttal analóg helyzetűeken keresztül a magatehetetlen utódjáról gondoskodó irányba mutat.

2008. 08. 02. Átviteli tárgy: olyan tárgy, mely legalább két (vagy több embernél) anya-, vagy apatárgy és (a közös tételezések által észlelni vélt analóg helyzeten át, vagy anélkül) tudattalanul harmadlagos áttétel kialakulását teszi lehetővé/katalizálja.

2008. 08. 28. Bátorság: priváció, (egy adott cselekvést megakadályozható) félelem hiánya.

2008. 09. 20. Beck Aaron Temkin: (1921-) a kognitív terápia kidolgozója.

2009. 10. 11. Bosszú: olyan másodlagos aktív viselkedés, amelynek alanya az eredeti cselekvés elakadására nem annak variabilitásának aktiválásával reagál, hanem a cselekvés előjelenek megfordításával: a vágy( anya)tárgyát hagyja gyűlölet( apa)tárgyává hagyja átkötődni.
Hagyja, mert a pszichotikus eseteket kivéve a tudat elvileg elég erős, hogy átkötés közben sajtát tárgyként megtartása. Másrészt és főként hagyja, (és ezért nem valósul meg a sajtát tárgyként való megtartás) mert a viselkedés variabilitásának aktiválása olyan módokon lenne ilyenkor lehetséges, mely ellentétes a személyiség szerkezetével.
Emiatt a “hagyás” miatt másodlagos, mert céltalan viselkedés a bosszú. Célját (a “vágyteljesülést”), az anyatárgy megszérzését és/vagy azzal való uniót (a választott úton ugyanis) nem érheti el (még a legtriviálisabb esetekben sem a bosszantás a hódítás adekvát eszköze), sőt - rövid idő alatt irreverzibilis módon - távolodik annak lehetőségétől, viszont a(z előjelcsere: szeretből gyülöletté való) transzformáció által nemcsak az aktivitás levezetésére nyílik lehetőség, de (szinte változatlan formában) megőrizhető a személyiség integritása (csak épp azon az áron, hogy az illető mintegy “fúriává” alakul, de épp az alakuló által nem, vagy csak alig észrvett (mert “jogos” módon). A furiatizálódott személy nem alkalmatlan valaminek az elérésére, hanem a világban hiba van, és ő mintegy ennek a hibának a megszüntetésére szenteli életét…

2008. 07. 21. Családi tudattalan a csoport tudattalan azon elemeinek , és hatásmechanizmusaik összessége, amelyeket a (leggyakoribb, a) családon belüli interkciók aktiválnak, és nemzedékről nemzedékre (vagy pszichózisig) erősödő, (és/vagy végül) a családszerkezetet felrobbantó (a konfliktust képviselő személyt a családszerkezetről “lerobbantó”) konfliktust eredményező viselkedési mintát hoznak létre (és az említett pontig felerősítenek).

2008. 07. 21. Családközi tudattalan: a csoport tudattalan azon elemeinek, és hatásmechanizmusainak összessége, amelyeket nem a (leggyakoribb, a) családon belüli interkciók aktiválnak. Ebből következően alapformáik (a zombi és a vámpír) személytelenek. Az eltérő (mert különböző) családok által kialakított imágók (ebből következően) személytelen sémái.

2008. 10. 15. Cselekvés/cselekedet: aktív viselkedés, amely vagy tett, vagy egy tett megismétlése.

2008. 05. 03.Csoportos adottság legalább két (vagy több) embert érő hatások és (külső és belső) forrásainak összessége. (Pontos számbavételük is, és az individuális hatásoktól való elválasztásuk is csak elméletileg lehetséges, gyakorlatilag nem). Értelemszerűen a csoportos adottság is lehet tudatos , azaz észrevett, és tudattalan, azaz észrevétlen. Értelemszerűen itt is a tudattalan adotságok a meghatározóak, mert stabilabbak, épp észrevétlenségük folytán nehezen - csak érszervevésük után - változtathatóak, ha egyáltalán…

2008. 06. 19. Dolog (dolgok): a szó szigorú, pszichológiai értelmében nem teszünk különbséget személyek (sőt élőlények) és a köznapi értelemben vett élettelen (szószerinti) tárgyak között, ami indokolt. Azért is, mert az észlelés alapja érzésvilág egy részének sajátként való elkülönítése, és az ezzel elkerülhetetlenül együttjáró énesülés (tehát fejlődéslélektanilag az élettelen tárgyak osztálya utólag különül el attól, ami csak azért nem nevezhető élőknek, mert az elkülönülés előtt még hiányzik az élet fogalma. Főként pedig azért, mert az élők megegyeznek az utólag tőlük elkülönített (élettelen) tárgyakkal abban, hogy észlelhetőek (”kézzelfoghatóak”). Dolgoknak tehát a szó szigorú értelmében a nem “kézzelfogható”, “absztrakt” “tárgyakat” nevezzük. Még szigorúbb értelemben minden “tárgy” “dolog“, hiszen az elme számára közvetlenül csak az érzetek hozzáférhetőek, és a szó ennél is szigorúbb értelmében igencsak nehézkes lenne, ha egzakt különbséget kívánnánk tenni (például) egy (virus) elektronmikroszkópon látható kép(e) és egy (”absztrakt”)folyamat (például egy adott népcsoport iskolai végzettségének változását mutató) számítógépes szimuláció között, mindazonáltal remélem, hogy a tárgy és a dolog különbsége (mellett a szóhasználatunk egzaktságának határa is)érthetőbbé vált a fentebb leírtakkal.

2008. 07. 03. Domináns képzet: az a tudattalan és a tudatelőzetes határán keletkezett képzet, amelyik a képzetek énre vonatkozását és vonatkoztatását(valószínűleg vagy az áldozat, vagy az agresszor irányba) módosítja és ezzel intencionálja. A kifejezések, és ezzel az én karakterének meghatározója.

2008. 08. 05. Elhidegülés regresszív értelmezése annak a szükségszerű folyamatnak, amelynek során a harmadlagos áttételben is lezajlik az a folyamat, mely az elsődleges áttételnél az anyakép hasadásához (jó és rettenetes anyára) vezet, majd az utóbbi, a negatív /sokáig elfojtott) tapasztalatok felszíntre robbanásához, majd az apára vetüléséhez vezet. Az “apa szerepét”, a másodlagos ödipális áttétel tárgyát rendszerint az anyósok/apósok, illetve a házastárs barátai/barátnő töltik be.) Majd az elsődleges áttételhez hasonlóan az új anya- és apatárgyak jelennek meg, amelyek abban az értelemben sajátok, hogy eleinte nem átviteli tárgyak, de új harmadlagos áttétel kialakulását generálják.

2008. 09. 23. Ellen imágó: az imágó forrásából származó, de az imágóba nem illeszthető elemek lenyomata, mely az imágót övezi (mint holdat az udvara), kivetítéssel ellenségként önállósodásra hajlamos.

2008. 09. 23 Ellenség: az ellenimágó kivetítésétől módosult észlelés valós forrásainak, és a kivetítések forrásából képződő (másodlagos) imágó(k) közös neve.

2008. 04. 07 Elsődleges áttétel: A magzati lét - csak a későbbi gondokhoz képesti! - tökéletességéről való (”érzelmi” nem verbális) emlékek (az arra emlékeztető komfort érzésnek - etetéssel, tisztába tevéssel, ringatással stb. való - létrehozásával történő) megerősítése nyomán létrejövő (a gondozó, általában az anya érzékelésén, majd az érzékelése és az emlékei összekapcsolásával kialakuló imágóján kialakuló) érzelmi telítődés, amelyet hagyományosan a szülők iránt érzett szeretetként tanulunk meg azonosítani, és ezáltal tévesztünk össze úgy, hogy eredete feledésbe merül(t ). Pontosabban ott marad(t ).

Eszme: megadni egyelőre csak hozzávetőleges használatát és ezzel (a jelenleg) elsődleges kontextusát tudom, és ezzel értelmét körülírni.
Kollektív. Kollektív funkciója valószínűleg az vérkeringéshez hasonlatos. Elzáródása “trombózist”, vagy akár infarktust okozhat.

2008. 03. 25. Az eszme, a szellem, és a fogalom kontextusa:
Fogalom felfogásomon még dogozom. Annyi máris látható, hogy alapja nem annyira valamiféle absztrakció, hanem egy annál jóval egyszerűbb, és főként esetlegesebb elkülönítés. Elkülönítéseinket szavak rögzítik (ha rögzülnek egyáltalán).
Időlegesen terminusként némelyik szavunkat is elkülönítjük a többitől, de ezeket nem helyes összetéveszteni (”azonosítani”) a fogalmakkal, mert csak annyi jelentőségük van, amennyi jelentőségre az a diszciplína tesz szert, amelyik a szavaknak ezen az elkülönítésén alapul (ha egyáltalán az elkülönítésre diszcíplibna épül) és jelentősége csak addig tart, ameddig a diszcíplina él.
Egy diszciplina életén pedig a terminusként elkülíntett szavak elkülönített használatát érthetjük. Némelyek, akiket számukra szerencsés esetben tudósnak (a legkevésbé szerencsés esetben pedig elmebetegnek) mondanak a többiek bizonyos szavakon mást értenek (másként - általában szűkebb értelemben - használják őket), mint a többiek. Ez az elkülönített használat vagy uralkodóvá válik (mások is csak ebben az értelemben kezdik használni), vagy, mint szinte mindíg, az elkülönülés (a tudományággal együtt) megszűnik (visszanyeli a köznyelv tengere) (és puszta történelmi ténnyé fakul).
Szellemen azt érthetjük (ha nem akarunk össze-vissza beszélni), ami a szavak elkülönülésében (a fentiekben jelzett elkülönítésében) nyilvánul meg. Tehát önmagunk egyik, nyelvhasználatunkban is megnyilvánuló tevékenységét, mely tevékenységünk eredményeként az elmebaj (és annak fokozataiban), illetve az elismertség (és annak fokozataiban) (de általában, és inkább a kettő) között(i senki(k )földjén) nyerünk besorolást.
A “szellem emberei” (ahogy a tudósok szerették nevezni önmagukat, amíg kiválasztódásukban a képzettség, és főként az ennek megszerzéséhez szükséges ügyesség nem vált meghatározóvá) szeretik (vagy inkább csak szerették) azzal hitegetni magukat, hogy képességeik, ezen belül főként elmeélük és logikájuk, tehát végsősoron a logika az, ami ennek, a tudományágak születéséhez is vezethető elkülönítésének a “végső” alapja.
Ami magukat a tudományágakat illeti, vélekedésük nem velejéig hamis. (Eltekintve attól, hogy maga a logikai is ebben az értelemben csak egy elkülönítés.) Saját kiválasztódásuknak (is, és így tudósként való megmaradásuknak is) az alapja azonban sokkal inkább a logika érvényesülésének, és főként érvényesíthetőségének a határaiban rejlik és keresendő. Annak tudásában és főként és meglehetősen cinikus alkalmazásában, hogy “nem eszik olyan forrón a kását”.
Mintegy az elmeél (és így a logika is) előfeltétele ugyan a tudományoknak (és némiképp a tudósi létnek, de a döntő, hogy mihez kezdenek ezzel, a logikájukkal). A tudomány azonban nem a logika érvényesülésének színtereként kitüntetett, hanem a logika érvényesülésének és érvényesítésének határaként funkcionál. A határ őreit pedig tudósként ismeri(k) el, és tünteti(k) ki a nyelv (használói). (A határőrök pedig, önkéntes vámőrökként kérik meg, és szedik be határőrizetük árát. Hiszen még Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték.)
A “szellem” tehát, a fentiekből következően többé-kevésbé tudatos tevékenység eredményeként, a nyelvhasználat módosításában érhető tetten.
Eszme: A nyelvhasználat nem tudatos módosulásait, amikor nem (miként Heidegger helytelenül volt hajlamos gondolni, hiszen ennek szellemében írt ) a nyelv (logikája) érvényesül, de a nyelven át a logika jut érvényre (ha nem is joggal, de) okkal nevezhetjük a szellem megnyilvánulásainak.
A nyelhasználat módosulása mentális “földrengés”-t jelez, amelynek egyik okát (ez emberi szellem elkülönítő jellege mellett) talán nem ok nélkül kereshetjük a hátrőrizet túlzott (mert a jelentésmódosulásokat megakasztó) szigorában .

2008. 03. 26. Enciklopédia (régi, Nagy): a felvilágosodás korában majdnem filozófia jelntőségre szert tett műfaj és vállalkozás, amelynek (mára csak) történeti jelentősége részben a vállalkozás nagyságában, részben a szerzőkben keresendő és lelhető fel.
Eljelentéktelenedésének, mára holt (nem eleven, azaz nem használható) voltának oka a filozófia és a tudományosság határának (a szerzők szándékától független, korszellemből következő) összemosásában, és ennek következtében az Enciklopédiában foglalt ismeretek (legnagyobb részének) elavulásában keresendő és lelhető fel.

2008. 03. 28. Enciklopédia (új, ez) az enciklopédikus forma - különösen ez, a(z Internet által lehetővé tett) linkstruktúrával kiegészítve (amiről a Nagy Enciklopédai jeles szerzői nem is álmodhattak) - ugyanakkor alkalmas arra, hogy a hagyományos enciklopédiákban is szétszórt, szócikekké önállósuló (és ezáltal rákos burjánzásra hajlamos) ismereteket - az emberi elméhez hasonlóan (annak struktúrájának és működésének megértéséhez leképezése által közelítve) - (szinte) elven szervezetté kapcsolja össze. Egyfajta kört (vagy körrendszert, de jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg gráfot) alkotva, mely azonban épp elevensége által különbözik a cirkulus vitiozustól, amelyet a gondolkodás hibás formájaként szokás számon tartani. Az új enciklopédiában ugyanis nem a gondolkodás jár körben, hanem a gondolkodó rója (szerencsés esetben) gráffá bővülő köreit, és az enciklopédia a gondolkodó ismereteinek bövülése által folyamatosan módosuló álláspontját (nem követi, hanem módosulásait, és annak következményeit) rögzíti. (Ettől “eleven”.) Épp elevensége ad reményt arra, hogy Gödel tételetit, ha nem is cáfolja, de (az Új Enciklopédia) működése (”elevensége”) által (szinte szó szerint) helytelenné teszi.
Gödel tételei ugyanis (értemezéseiktől függetlenül) zárt, axiomatikus, (ezáltal) statikus gondolati rendszerekre vonatkoznak. Az Új Enciklopédia (ez, amit olvasnak éppen) egyrészt Gödel tételének megfelelően folyamatosan bővül, másrészt szemben az axiomatikus rendszerekkel - és talán döntöbb módon - nem statikus, hanem eleven.

2008. 05. 25. Erős (túlerős) kötés az inceszt tilalom megsértésére irányuló olyan tudattalan késztetés, amely a harmadlagos kötés (akár stabil párkapcsolatként történő) realáizálásának (nemcsak akadályozója, de) megakadályozója lehet.
(Túlerős kötésről beszélünk, ha az inceszt tilalom megsértésére irányuló késztetés tudatos, vagy heteroszexuális szexuális kapcsolat realizálásának akadálya.)

2008. 05. 23. Én: egy (emberi) test sajátnak tudása és a test irányítására és mirevalóságára vonatkozó érzések, képzetek (fantáziák) és gondolatok összessége.

2008. 05. 28. Énesülés: a dolgok fel( és meg)ismerésének kezdete. Köznapian azt is mondhatjuk, hogy a dolgok “személyessé válása”. Valójában arról van szó, hogy az érzetek egy (addig észrevétlen, addig csak lehetséges) csoportját “elfoglalja”, de méginkább “feltölti” a szelf, és a dolog épp ezáltal, a rávonatkozó érzetek feltöltődésével (és így imágójának kialakulásával) válik észrevehetővé. A szelf érdeklődésként megnyilvánuló részét, mely a felismerést lehetővé teszi, az ezáltal létrejött alapimágóban (szintén) saját(tá vált, “szelf”-fé lett, interiorizált) ismeretek fogalalják el, de sosem egészen, mert akkor a dolog érdektelenné válik).

2008. 06. 14. Énkiterjesztés: ego-diasztole. Szondi Lipót rendszerében az én beszükítés mellett (ego-szisztole) az egyedül az emberre jellemző “énes” (skizofrén) ösztön másik következménye.

2008. 07. 17. Érdeklődés:

2008. 06. 04. Értelem: az elkülönítés, majd ennek a törzsfejlődésben lezajlott finomodása nyomán a különbségtétel képessége. Ennek megfelelően:

2008. 04. 05. Értelem (növényi): amennyire értelmünket az elkülönítéssel azonosítjuk, annyira látható be, hogy a növényeknek is van (Arisztotelész megállapításával összhangban lelkük is, sőt) értelmük is. Ez az értelem választja el számukra a hasznosíthatót a a számukra haszontalantól. Értelmük anyagcseréjükben, és ennek köszönhető növekedésükben mutatkozik meg.

2008. 03. 26. Értelem (állati) Az állati értelem a nővényitől abban és azáltal különbözik, hogy nemcsak a számukra hasznosíthatót különbözteti meg a számukra haszontalantól, de a/ (a hasznost követő) helyváltoztatásra is képes, és b/ az különböztetés magára a követésre is kiterjed, és c/ a (fizikailag lehetséges) követések közül a leghasznosabbakat viselkedésként rögzíti, d/ az eredményteleneket pedig elhagyja. A hasznosnak és haszontalannak a viselkedésre való kiterjedésável az értelem szellemivé (mert némiképp absztrakttá) válik, majd eredményessé/eredménytelenné való továbbfinomodása emlékezetként és tanulásként válik képessé a tudatosodásra.

2008. 03. 26. Értelem (emberi): Értelmünkkel a jelenségeket elkülönítjük, majd csoportokba rendezzük.
A csoporttá (más, modernebb szóval halmazzá) rendezés alapja azonban nem (annyira, mint Arisztotelész gondolta) valamiféle absztrakció (a csoporttá rendezettek valamiféle közös “lényegének” a “kibányászása”/”fölfedezése”), hanem egy (újabb) elkülönítés. A csoporttá (ezáltal, és csakis ezáltal “halmazzá”) rendezetteket különítjük el minden mástól, amik azáltal a mindenség (a “minden” halmaz) részei, hogy külön-külön már elkülönültek (mert elkülönítettük őket) az ismeretlen(ek)től.
Az ismeretlent pedig azért helyesebb csak egyes számban (nem pedig ismeretlenekként) használni, mert nem csak, hogy fogalmunk sincs, hogy hány részből áll, de éppen hogy majdani(!) fogalomalkotásainktól függ, hogy hány (és milyen) rész(ek)re osztva ismerjük majd meg (egy ezáltal számunkra - hol helyes, hol helytelen módon - elkülönülő - mert helyes, vagy helytelen módon elkülönített - újabb részét annak, ami éppen úgy lehet megszámlálhatatlanul végtelen, mint egy sem, mert esetleg a már megismertekkel együtt alkot egyetlen egyet).
A mindenségnek joggal tehát csak az ismeret dolgok összességét mondhatjuk. (Erre érzett rá az az egykori író, aki címként bevezette az azóta - éppen ezért - divattá lett “Minden, ami… fordulatot).
Az ismeretlent talán okkal nevezhetjük kháosznak is (ahogyan egykor a mitológiákban) komplemeternek is (ahogyan kvantummechanikában inkább csak célzás történt erre) (talán, a már ismertekkel együtt esetleg egynek is, ahogy Parmenídész sejtette, akinek sejtése Platónnál ideatanná halványodott).
A dolgok (így a nőiesség) értelméről beszélve tehát (és szószerint csak beszélve! - csak gondolni tehát nem elég!) (talán csak) a fantáziáinktól különítjük el (és megértésük, az általunk mondottak megértése, és ezáltal elfogadása által tulajdonképpen másokkal különíttetjük el) azt, ami helyesnek vélhető (Helyesnek, abban az értelemben is, ahogyan a kozmosz szót legelőször használták, ami talán a szemrevalóhoz áll a legközelebb.) (és talán kerülünk közelebb ahhoz, amit Platón talán ideáknak vélhetett, és ami talán ma még talán Isten eszméjének mondható).

2008. 03. 26. Értelem (a dolgoké): A dolgok értelméről beszélve tehát (és szószerint csak beszélve! - csak gondolni tehát nem elég!) (talán csak) a fantáziáinktól különítjük el (és megértésük, az általunk mondottak megértése, és ezáltal elfogadása által tulajdonképpen másokkal különíttetjük el) azt, ami helyesnek vélhető. (Helyesnek, abban az értelemben is, ahogyan a kozmosz szót legelőször használták, ami talán a szemrevalóhoz áll a legközelebb, és ezzel talán közelebb kerülünk ahhoz, amit Platón talán ideáknak vélhetett, és ami ma még talán Isten eszméjének mondható.)
A dolgok értelméről beszélve az erre vonatkozó fantáziáink közül választódik ki az, ami mások erre vonatkozó fantáziájával megegyezik, és ami (egyaránt lehet, és véletlenszerűen) helyes, vagy helytelen.

2008. 07. 17. Érzet: az észlelés definíciójából következik, hogy noha (kezdettől) hajlamosak vagyunk az érzelmeinktől különválasztottnak (elkülönítettnek) tekinteni egy tárgy érzékszerveinken keresztül ránk gyakorolt hatását, az elkülönítés sosem lehet teljes, mert maguk az ingerek is az érzésvilág részei, mely csak részben (az attól már elkülönített érzelmeinken keresztül) hozzáférhető (tudatos énünknek). Az észlelés során és arról gondolkodva tehát sosem tárgyakkal és dolgokkal tálkozunk, hanem csak érzetükkel, amelyeket (a köznapi életben csak ritkán) zavart okozó módon összetéveszteni vagyunk hajlamosak azzal, aminek (csak talán az) érzetei. Elkülönítésükre, és ezzel megkülönbözetésükre csak a fenomenológia teremtett (egyelőre inkább csak elvi) lehetőséget.

2008. 12. 26. Érzetvilág: a világnak az a része, mely az érzésvilág (további, az ingervilág kialakulását követő) struktúrálódásának eredménye, melynek során a táplálék (és a veszély) ingerekhez (előfordulásuk gyakorisága - és az idegrendszer fejlődése - alapján) újabb - érzetekként elkülönülő - érzések kapcsoldnak. És az érzésvilág eleminél kitüntettebbé vának. Ezek, az (ingervilág elkülönülése után maradvány) érzésvilág és az ingervilág között érzetekkén elkülönülő érzések alkotják a másodlagos érzetvilágot, mert elsődlegesnek a hármójuk alkotta komplex egészet nevezem.

2008. 07. 17. Érzelem: ismétlődő (és ezáltal tudatosított) érzés (és ebből következően ismétlődő énállapot). (A tudatosítás nem feltétlenül jelent azonosítást, pláne nem megnevezést, és végképp nem “helyes” megnevezést/azonosítást. Csak egy “érzés” (a tudatosítás egy azonosnak “érzett”, de inkább csak egy másikhoz hasonló szakaszának) az “elkülönítését (akár csak annyira, hogy “picit furcsán érzem magam”, amit ki sem kell/szokás mondani.

2008. 02. 16. Érzékelés: egy érzet, vagy érzelem megfeleltetése (de legtöbbször azonosítása) a (vélt, vagy valós) forrásának (de legtöbbször a forrásával), aminek következtében az (érzet, vagy érzelem alkotta) imágó a(z adott életkorban) megszokottnál merevebb, nem sajtát, hanem anya- vagy apatárgy.

2009. 02. 13. Érzékenység: egy szervezet ingerelhetősége. Mivel csak az embernél épül az ingervilágra tárgyvilág, és válik ezáltal külön az ingertől az észlelés, az embernél, a(z inkább külső) változások ingerként való észlelése, és ezzel érzékelése, aminek oka rendszerint a sajtát tárgyak(nak az adott életkorban megszokotthoz képesti) szűkössége, ami viszont az erős kötésre vezethető vissza.

2008. 07. 17. Érzés: egy élő szervezet (majd az “én“) állapotának tudatosulása, a tudatosítás alapja és előfeltétele. Raffai Jenő kutatásai azt valéószínűsítik, hogy már celluláris szinten megjelenik, és megjelenései kompatibilsek egymással.
Mivel az én állapotát a szervek működésétől kezdve a környezeti hatásokon keresztül az, az észlelésen át a gondolkodásig (ha nem is) számtalan (de ahhoz közeli) tényező módosítja szinte folyamatosan, az embernél a tudatelőzetesbe kerülő “anyag” szinte folyamatosan változik, a tudatosítás már csak ezért sem lehet befejezett, hanem folyamat. Ráadásul magától a tudatosítástól is módosul a tudatelőzetesbe bekerülő anyag is (mintegy, némileg leegyszerűsítve) kivonódik belőle az, ami (az imágó(k)ból) tudatosodik, és ezáltal az imágó(k közvetlen) forrásának (a tudattalannak) a struktúrája is, és “anyaga” is (már azáltal is, hogy annak egy csekély része a tudatelőzetesbe kerül).

2008. 05. 28. Érzésvilág: a világnak az a része, mely az élőlény állapotváltozásainak (melyek rögzítése Raffai Jenő kutatásai alapján valószínűsíthető módon már celluláris szinten elkezdődik) összessége. Az embernél a tudattalan alapstruktúráját alkotja.

2008. 07. 17. Észlelés: egy érzet, vagy érzelem imágókénti megfeleltésetése a verbális struktúra valamelyik elemének, vagy a kontextus verbalizálható részének.

2008. 07. 18. Észlelés valós forrása: célszerűnek tűnik az észlelés valós forrásának (az észlelő mellett) azt a valóságos tárgyat tekinteni, amelyet az észlelő észlel. A “valóságos tárgy” meghatározásának (megnyugtató módon máig megoldatlan) filozófiai nehézségei közül külön is kiemelést érdemel, hogy maga a filozófia is (főként fenomenológiaként) az észlelt (és észlelhető) tárgyak attól való megtisztításán fáradozik, amit az észlelés ad hozzájuk (inkább kevesebb, mint több sikerrel). Nem kizárva tehát, de (az abból adódó pontatlanságokat elkerülve egyelőre) az észlelés valós forrásának valós tárgyak helyett célszerűbb az észlelőn kívül mások által is forrásként elismert forrását nevezni (és tekinteni).

2008. 07. 18. Észlelés vélt forrása: az észlelés valós forrásánál leírt (és ném,ileg részletezett) okok miatt, az észlelő által az észelelés forrásának gondolt, de az forrásként mások által el nem ismert tárgyakat érdemes ebbe a kategórába sorolni. Ezáltal nyilvánvalóan idetartoznak a hallucinációk épp úgy, mint a hipohondriás képzetek, ugyanakkor a definícióval (például) a vallásos víziókat nem soroljuk a hallucinációk közé, és azt sem zárjuk ki eleve, hogy a többségi vélemény ne lehessen téves.
Észlelés vélt és valós forrásait (és ezáltal tárgyainak meghatározását) a kézzelfogható dolgok (objektív valóság stb. stb.) “és még valami” felöl abba az irányba igyekeztem elmozdítani, amelyik Durckheim “társadalmi tény”-ként fordítható kategóriájához (és ezzel a szociológia, de még inkább a szociálpszichológia területe felé) vezet(het).

2008. 04. 28. Fantáziák: A tudattalan( érzéseke)t és az értelemünkkel elkülönített verbális struktúrák összekapcsolódását és kompatibiltását biztosító tudatelőzetes (meghatározó) “anyaga”, amelyben az érzések képekké (képi fantáziákká) és (a képek összekapcsoldása is, és maguk a képek is) verbális “asszociációk”-ká, imágóká transzformálódnak.
A verbális asszociációk rendeződnek verbális fantáziákká, amelyek (újabb verbális asszociációkat, és képi fantáziákat generálva) verbális gondolatokká álnak össsze. A gondolatokat értelmünk a verbális struktúrákhoz kapcsolja. A fel nem használt, de állandosuló elemek pedig (az állandósuló tudattalan struktúráknak megfelelő) automatikus gondolatokként állandósulhatnak. (Nagyjából és nagyon durván.)

2008. 04. 05. Fantomszülés: a veszélyeztetett terhesség szélsőséges formája, ami vetélés, és/vagy koraszülés nélkül azok eszközrendszerét is mozgósítja

2008. 05. 15. Feleség: az a szelf állapot, amelyben a tevékenység orientációs pontja váltakozik a szajháé és az anyáé között váltakozik, és más orientációs pontokkal keveredik (gyakorlatilag) kiszámíthatatlanul, és (gyakorlatilag) követhetetlenül.

2008. 05. 22 Felettes én: a fogalmát megalkotó, és a közgondolkodásba bevezető Freud tanai szerint (a tudatos én és a tudattalan mellett) az emberi viselkedés meghatározója. Nevéből is következően a(z alantasnak vélt) vágyakkal (tudattalan ösztöntörekvésekkel) szemben a fennkölt(nek, magasztosnak vélt) normáknak, az erkölcsnek a forrása (mert az erre vonatkozó interiorizált ismereteknek a helye a személyiségben).
Valójában azonban a tudatelőzetes (főként az árnyék és az ellentétes nemű lélekrész határterületével kapcsolatban álló) része. (A gyűlölet és a szeretet labirintusában helyüket nem találó érzések szülte automatutkus gondolatok kristályosodási területe.)
A normák, és így az erkölcs nem individuális kategóriák (és így használatuk a személyiségpszichológiában helytelen). Individuálpszichológiailag vagy mérlegelésnek lehetnek tárgyai, vagy rögeszmék. Amennyiben azonban mérlegelés tárgyai, annyiban nem normák, tehát sejthetően a normákat legitim rögeszmékként helyes elgondolni, amelyeknek elfogadása is, és betartásuk is lehet racionális mérleglés eredménye.

2009. 01. 10. Felismerés: képzet (hosszabb-rövidebb ideig tartó) elkülünülése és ezzel a foylamatosan változó érzetekből való kiemelkedése, és ezáltal az imágóvá szilárdítása lehetőségének nem megteremtése, hanem megszületése, vagy egy más meglevő imágóval való azonosítása. Mivel a kiemelkedés tudattalan folyamat(ok) eredménye, amelyet a tudatos follyamatok csak katalizálhatnak, de korántsem feltétlenül, hiszen ismeretes, hogy nehezebb problémákra a legtöbbször jobb aludni egyet.
A felismerés (részleges) tudatosítása az “eredmény” (az érzetekből kiemelkedő képzet) kifejezésével, és ezáltal a felismerést alkotó képzetnek az emlékezetstruktúrában való rögzítése által történik.
A felismerést teljesebbé tehető tudatosítása a reflexív projekcióként való - ettől eltekintve - az előzővel midnen tekintetben megegyző (és az előző bekezdésbven leírt) módon lezajló rögzítésével történik. A tudatosítás teljesebbé tétete történhet a felismerő, de mások által is, ahogyan a felismerés mibenlétének felismerését számomra a számvetésben - a szó megszületésekor és megszületésével rögzült reflexív projekció tette lehetővé.

2008. 04. 05. Felnőtt viselkedés: erős sejtésem, hogy az, amiről a pszichológia felnőttségként hadovál (gyakorlatilag senkinek, de) elvileg (is) csak a nők számára érhető el/teljesíthető be az anyaságon keresztül. A férfiaknak még elvileg sem. A(z anyáktól lopkodott/eltanult) magatartásmintákat fércelnek folyamatosan, mert a hiszteroid agresszió ragasztásai mindíg „szakadnak” valahol.
Más kérdés, hogy optimális esetben a gyermek egyre függetlenebbé válik, és ennek a függetlenedésnek új lendületet ad a másodlagos áttétel(ek), a szerelem kialakulása.
A függetlenség azonban önmagában vagy túlzó és ezáltal beteges(en depresszív katatón), vagy elégtelen (kamaszos, amilyennek Don Giovanni alakjaként láthatjuk és főként hallhatjuk Mozart operájában). A kettő élhető egyensúlya csak a nők számára (de nekik is inkább csak elvileg!) az anyasággal jöhet létre. Ennek még utánzása is a férfiak számára csak paranoid mániaként (és az ezzel járó ostobaságként) interiorizálódhat, aminek alaptípusát szintén Mozart operájából Don Ottavióként ismerhetjük.
Összefoglalva: gyerekes függőség van elsődlegesen. Másodlagosan az ebből való látszólagos szabadulás, mely azonban csak szerelemként a függőség irányának a módosulását jelenti. A függőség megfordulására az anyaság teremt (inkább csak elvi) lehetőséget. Kiegyensúlyozásuk pdedig (a fordított és a módosult irányúak, valamint az eredeti) életre szóló feladat, melynek teljesítése során a férfiaknak inkább csak a függetlenség illúziója adatik meg. (Ehhez még.)

Fogalom: (Eredetileg azt írtam: “megadni egyelőre csak hozzávetőleges használatát és ezzel (a jelenleg) elsődleges kontextusát tudom, és ezzel értelmét körülírni. Fogalom felfogásom pontosításán jelenleg is dogozom.“)
Ma úgy látom, hogy a fogalom egy szó abszolút kontextusa. Amelyet, ebből következően, csak közelítenünk lehet. Közelítéseink sosem helyesek, de ideig-óráig, egy-egy időszakra megfelelőek lehetnek. (Mert a fogalom helyességének másik kritériuma az abban való teljes egyetértés. Hülyék pedig voltak, gyarapodó számban vannak, és sajnos lesznek is.)
Sejethetően minden szónak lehet abszolút kontextusa, de nem egyidejűleg. A fogalmakként (a többitől) elkülönített szavainkhoz nem helyesek, csak (ennek az elkülönítésnek) megfelelőek kapcsolódnak. (Amiként fogalmaink is csak megfelelőek. Megfelelnek értelmünknek, és ezáltal az abszolút fogalmának annyiban, hogy fogalomként használhatóak.)
A fogalmak, és a hozzájuk kapcsolodó megfelelő szavak rendszert alkotnak.

2008. 04. 08. Fogantatás lélektani előfeltétele: önmagunk teljes (elfojtott, tehát a tudatos énünkől eltérő lehetőségeinkkel együtt történtő) ezáltal egy másik én (és így) a magzat megtapadásak) elfogadása (ami hormonális, és más biokémiai folyamatokban manifesztálódhat). Ez, pontosabban ennek hiánya magyarázhatja, hogy a próbálkozástól a foganásig átlagosan mintegy egy év telik el. A tapasztalatok szerint inkább nőkkel történik.

2008. 04. 08. Fogantatás szeplőtelen: A fogantátás részleges, csak a lélektani előfeltételére vonatkozó definíciójából következően pszichológiai értelemben nem zárható ki (ami lehet a definíció részlegességének is következményei). Mindenek előtt azonban az ennek megtörténtébe vetett hit tárgyát jelöljük ezzel a szóösszetétellel.

2008. 04. 04. Freud (1856-1939): A pszichoanalízis megalakításával alapvetően átalakította a XVIII század óta uralkodó emberképet, és ezzel döntő, mert hatékony lépést tett a pszichés zavarok gyógyítása felé. Lelki működésünket három központra, a felettes énre (kb. az elsajátított normák összeségére), a tudattalanra (kb. az ösztönkésztetéseinkre/vágyainkra, tulajdonképpen az érzéseinkre), és a kettő közötti egyensúlyozó, életünket (inkább csak) irányit(ani akar)ó tudatos énre vezette vissza. (Felvetette a tudatos és a tudattalan közötti tudatelőzetes létét, és bevezette fogalmát.) Az egyensúly megbomlását (az általában egy önmagunk előtt is eltagadott, traumatizáló eseménytől kerülőútra kényszerűlő, és ezáltal megnövekedett feszültségű, általában szexuális) tudattlan késztetésekkel magyarázta. Az elfojtott eseményt felszínre hozhatónak tartott, folyamatat pedig gyógyítóerejűként tapasztalta. A felszínre hozatal három kitüntetett eszköze: az analitikus beszélgetések, az álomfejtés, és a nyelvi elvétések, asszociációk. Elémélete a fentebb leírtakhoz képest sokat finomodott, árnyalódott.

2009. 01. 12. Furiatizálódás az Erinysek felfedezéséhez/kialakításához vezető lélektani folyamat (eredetileg) mellékterméke. Az Erinysek eredeti lélektani funkciójukat kapocsimágóként töltötték be az (elsősorban) istennők és az ember, főként csak a nők közötti különbség(ek) rögzítésével, és a rögzítettek funkcionalizálásának isteniként történő rögzítésével.
Már épp az isteni jelentésének beszűkülésével nem a kapocsimágó funkciója lazult meg, hanem elvesztette moderáló hatását. Haragunk, főként a nők bosszúszomja a furiatizálódás során hajlamossá vált az emberi léptéket meghaladó növekedésre.

Gondolat: (általában érzetváltozásra visszavezethető) érzés(változás) külső, vagy (gyakrabban) belső beszéddel való verbalizlása, amelyet a tudatelőzetes aktivitása előz meg, és kísér, az ott “készülő” automatikus gondolatok közül választ a tudat. A verbalizáció gyakran (de valószínűleg mindíg) az érzésváltozást okozó (valós, vagy vélt) érzet forrására is vonatkozik.

2008. 06. 03. Gondolkodás: a tudat működése és annak közvetlen lélektani és verbális következményei.

A Gödel tételei, alább olvashatóak. Értelmezői abban egyetértenek, hogy a zárt, axiomatikus (így a matematikai) rendszerek felépíthetetlenségét bizonyítja, pontosabban egyrészt felépítésük befejezhetretlenségét biznyítja. Másrészt - és álláspontom szerint - értelmüket kérdőjelezi meg. Azt állítja, hogy pontosítások épp olyan bonyolult rendszerhez vezet, mint amilyenek megértéséhez eredetioleg életre hívtuk (az axiomatikus rendszereket).
Talán már mondanom sem kell, hogy álláspontom szerint a Gödel tétel érvényességének határa (a tétel különböző értelemezései alapvetően ennek hollétében térnek el) ott húzódik, ahol a racionális gondolkodás elválik a fantáziálástól (azaz a nem gondolkodástól). Tehát gondolkodásunk alapvető határát mutatja ki, és teszi szóvá, pontosabban nmatamatikai jelekké.
Az itt következő idézet eredeti helye ezen a linek át elérhető):
“I. Gödel első nem-teljességi tétele: ha S olyan formális rendszer, melyre
S nyelvezete tartalmazza az aritmetika nyelvezetét,
S tartalmazza PA-t és
S konzisztens,
akkor van olyan A aritmetikai mondat, mely igaz, de S keretén belül nem bizonyítható.
(Itt PA a Giuseppe Peano-féle aritmetikai axiómarendszert jelöli.)
II. Gödel második nem-teljességi tétele: ha S olyan formális rendszer, melyre
S nyelvezete tartalmazza az aritmetika nyelvezetét,
S tartalmazza PA-t és
S konzisztens,
akkor S konzisztenciája (ConS) S keretein belül nem bizonyítható. (S akkor minősül konzisztensnek, ha nem fogalmazható meg benne olyan A kijelentés, melynek mind igenlése, mind tagadása bizonyítható S keretei között.)

S ellentmondástalanságát tehát általában nem lehet az axiómarendszeren belül igazolni. Így csak egy bővebb axiómarendszer segítségével lehet eldönteni, mint ahogy annak ellentmondástalanságát egy még bővebb axiómarendszerben, és így tovább a végtelenségig.”

2008. 04. 05. Gréta paradoxon: a felnőttség megközelítésének leggyakoribb, ezáltal tipikus akadálya. A felnövő az addigiakhoz képest annyira másnak képzeli a betölteni akart új szerepet, hogy ezáltal mintegy túlújítja magát. (Feleségebb a feleségnél, felnőttebb a felnőttnél, tanárabb a tanárnál stb. stb. Teljességgel fölösleges módon személytelen szerepként igyekszik élni az életét.) (Olyan túlazonosulás, amire az önelfogadás hiányosságainak kompenziációjaként kerül sor.)

2008. 08. 02. Gyeremekimágó

Gyűlölet

Gyülöletközösség

2008. 05. 01. Hallucináció olyan (fokú) érzettorzulás, amilyennél megegyezés születik arról (a “hallucináló” körenyezetében és rendszerint kezelőorvosai között is), hogy a hallucináló érzékelésének nincs “valóságos alapja”, nem másként, hanem mást, olyat lát/hall, ami nincs. A pszichiátria (a vallás ettől független térvesztésével párhuzamos, de a térvesztéstől generált) térnyerésével a hangsúly a másról, amit a “hallucináló” lát/hall a nincsre van áttevődőben.

2009. 03. 20. Harmadlagos áttétel

Határ (tudomány és filozófia): legáltalánosabb értelemben (valami, vagy épp) “az” ismertet az “ismeretlen”-től (valami kevésbé ismerttől) elválasztó valóságos, vagy képzelt “vonal (vagy sík, vagy téridő)”. (minden más jelentés ennek derivátuma. A tudományok és a filozófia is (elvileg) a(z elülönítéssel) megismertek és az ismeretlen (határán annak) határával foglalkozik. “Határán” “annak határával”, tehát végsősoron a (filozófiát művelő) filozófus önmagával foglalkozik. Ha talán nem is feltétlenül abban az értelemben, hogy pszichologizál, de abban az értelemben feltétlenül, ahogyan Szókratész(nyomán Patón, vagy Platón szerint Szókratész) minden ismeret előfeltételének tartotta az önismeretet, amelynek diszciplináris keretei az antropológiától a pszichológia felé és vissza örvénylenek.)
(A gyakorlatban és legtöbbször csak egy a képzeletükben létező határral, és annak álproblémáival foglalkoznak, de ebből ugyanúgy meg lehet élni. Sőt, különösen a filozófia esetében és az újkorban még jobban is.)
A tudomány célja a határ kitolása (a megismertek körének bővítése), így az ismertekből indul ki (nehezen szabadulva az addigi elkülönítési módtól, annak beidegzőséseitől/előítéleteitől/tévedéseitől). A filozófia (jó esetben) a határ létének (és éppen adott módjának) tudatosítása által az ismert és az igaz közötti különbség fenntartója (ennek csak melléktermékei lehetnek korrekciós szempontok. Nagyon szerencsés, és nagyon ritka pillanatokban a tudomány számára is). (Rossz esetben a határon túl levő ismeretlenről spekulál.) A határ létének tudatosítása (ugyanakkor) elképzelhetetlen az arra, a határ (ebből, a spekuláció szükségességéből következően miben)létére vonatkozó sperkuláció nélkül, mert annak hangoztatása, hogy “igaz, de nem a teljes igazság” kissé elégtelen védelemnek tűnik a tudományok önhittsége ellen (bár a zen buddhizmus, ha nem is egészen ezen az úton, de a kívülállóknak meglehetősen egyszerűnek tűnő történetecskékkel egészen jó eredményeket ért el).
A fentiek alapján az is sejthető, hogy az egyistenhit jobban megfelel az emberi értelemnek, mint a több, hiszen az emberi értelem számára (annak jellegéből következően) az ismeretlen egyes számú.
Ebből következően a filozófia kiüresedése (”zenesedése”), és tudomány nemcsak önveszélyes, hanem gyakran pusztítóvá váló önhittsége elleni védelem nehezwen képzelhető el védelem teológia (pontosabban a teológia forrásaira vonatkozó állandó és eleven kutatás) nélkül.
Ugyancsak nagy biztonsággal állítható az is, hogy a vallási vélekedések (így például a közös gyökerű, de eltérő vallások vitás kérdései) racionális vita tárgyává tehetők, és érdemben eldönthetőek.

2008. 04. 08. Háló(zat): matematikai értelemben gráf. Nem matematikai kivetüléseit (projekcióit) abban az esetben illetjük, illetve kapcsoljuk össze - hosszabb-rövidebb ideig - ezzel a szóval, ha szerkezetét, és nem pedig működését kívánjuk elkülöníteni annak, amiről épp beszélünk (attól, amiről beszélünk). A működés elkülönítését a rendszer szóval végezzük, végezhetjük el megfelelően.

2006. 03. 08. Helyes (helytelen): használatának (és így jelentésének) alapja, hogy amiről állítjukjuk, hogy helyes (vagy helytelen) illeszkedik-e az adott kontextusba. Mivel azonban a kontextus rétegzett és maguk a rétegek egymáshoz sem illeszkednek tökéletesen (mert önmagukban is, és egymáshoz képest is folyamatosan alakulnak), helyes helyett talán helyesebb csak megfelelőről és (illetve nem megfelelőről) beszélni. Talán ebben az értelemben a helyes a megfelelő fogalma (amiként a helytelennek a nem megfelelő).
Arról, hogy az individuális, majd a közös, majd pedig kollektív fantáziák közül a helyes választódik-e ki (az erről való egyetértéssel, illetve az ennek megfelelő használattal) a kontextus dönt és azáltal, hogy megfelelőbb lesz-e (vagy éppen a helytelen választásától csökken az illeszkedése). (Ebből is belátható módon választásaink és döntéseink helyessége már csak azért sem csak rajtunk múlik, mert a kontextustól is függ, amit mások is, tőlünk függetlenül is folyamatosan módosítanak. Ezért is lehetetlen folyamatosan nemcsak helyesen (ez fogalmából következően elvileg is lehetetlen), de megfelelően dönteni. vizsgálója a törvénynek

2008. 05. 31. Imágó: (képmás) megnevezett, tehát szuóhoz kapcsolt, és ezáltal rögzített képzet. A tárgyak azonosítását lehetővé tevő pszichés mechanizmus azon részére vonatkozó elképzelések neve tehát, mely a tárgyakhoz való kötődést okozza. Feltehetően része a pszichének (azaz valóban létezik valami, amiről beszélünk, amikor imágót emlegetünk).

Inceszt tilalom: a közvetlen családtaggal való szexuális kapcsolat tilalma, és ennek köszönhetően az erős kötések oldási kényszerével a csoport, majd a társadalmi mozgások dinamikájának legfontosabb pszichológiai forrása és formálója.

2008. 05. 03. Individuális adottság: egy(-egy) embert érő hatásoknak és (külső és belső) forrásaiknak az összessége, és együttesük, de a csoportosak kivételével. (pontos számbavételük is, és a csoportos hatásoktól való elválasztásuk is csak elméletileg lehetséges, gyakorlatilag nem). Az adottság lehet tudatos , azaz észrevett, és tudattalan, azaz észrevétlen. A tudatosítás az adottságok észrevétele (majd kontextusba helyezése, azaz értelmezése).

2008. 12. 31. Inger: egy élőszervezet állapotváltozását okozó (külső) hatás.

2008. 12. 26. Ingervilág: a világnak az a része, mely az érzésvilág struktúrálódásának eredménye, melynek során bizonyos (valószínűleg először a táplálékkal, majd azzal kapcsolatos) érzések (amelyek alapján emberként veszélyről beszülünk) elkülönülnek, és (ezáltal) kitüntetté válnak. Ezek a kitüntetté vált, és az ezekhez kapcsolódó érzések alkotják az érzésvilágon belül a másodlagos ingervilágot, mert elsődlegesnek a kettőjük alkotta komplex egészet nevezem, amely azonban csak az embernél válik létezőév.
A mokaszinkígyó áldozatai azt pédázzák, hogy az inger a teljes világot elfedi (a komplex egész - csak az embernél komplementer - nem inger másik felét elfedi/felszívja: kitakarja). A mokaszinkígyó összetekeredve, önmagát a legkevésbé sem elfedve/álcázva, farkát gilisztaként mozgatja. Az inger annyira leköti az áldozat (általában a béka) figyelmét. hogy a giliszta ingerként működő farokra veti magát, és a kígyó végez vele.
Hasonló okok miatt az ember csak akkor válik (szinte biztosan) az oroszlán áldozatává, ha hátat fodít newki és futni kezd. Ekkor válik csak péda ingerré.
Az ingervilág embervilággá bővülésének valószínű oka/döntő összetevője az, amit (kilalkulása után) utólag énnek nevezünk, ennek kialakulása, és (már előzményeinek? már talán a főemlősöknél) elsődleges, állandó ingerforrásá való válása, ami talán a pánik kilalakulásaitól eltekintve megakadályozza, hogy az érzések/érzetek egyetlen ingerré (és annak az észrevétlenségig jelenetéktelen) környezetévé szűkülését.

2008. 05. 19. Ismeret: imágó verbális használatának mások által elfogad(tat)ott és jóváhagy(at)ott módjához kapcsolódó képzetek mások által elfogad(tat)ott és jóváhagy(at)ott(nak gondolt) összessége. Az ismeret tehát egy (ugyan változó, de) közös (”kollektív”) és egy közösnek (”kollektívnek”) gondolt részből áll, a két rész, illetve az utóbbi másokéval történő összehangolása a személyiség, illetve a közösség stabilizátoraként funkcionál.

2009. 01. 10. Ismeretszerzés:

2008. 04. 13. Isten: akire az istennév referálhat, annak abszolút kontextusa által elkülönített, és az ahhoz tartozó.

2008. 09. 21. Isten imágó: a beszélgetések, majd az eszmecserék korai fejleményeként kialakuló és rögzülő közös és kollektív előítéletek kapocsimágója és rögzüléseése. Rögzülésével kontextus(ok)ba kerülése, és főként ezáltal a kontextus(ok) stabilizálása.

2008. 04. 13. Istenít: isteni tulajdonsággal ruház fel. Ha ezt isteni hatalom nélkül teszi (akár politikai nagygyűlés résztvevőjeként, akár a gyógyítás képességének vélt átadásával gyógyítani nem képes püspökként, akár másként), az emberi önhittség hülyeséggel nem csupán határos, de azzal összefolyó olyan megnyilvánulása, mely restséggel párosul, és ezért másoktól várja, amit ő tenni képtelen.

2008. 04. 13. Istennév Azt a pszichológiai realitást jelentő (istenítő, és ezáltal varázs)szó, akit abszolút kontextusa által elkülönít.

Jung: (1875-1961) Freud tanítványaként (majd szakításuk után önállóan, és Freudtól függetlenül/Freuddal szemben) máig érvényes módon árnyalta, és ezzel átalakította a tudattalanra vonatkozó ismereteink rendszerét. A kollektív tudattalan fogalmának bevezetésével a vallásként és művészetként megszilárduló mítoszok forrását találta és jelölte meg.

2009. 01. 04. Kapocsimágó: nem “anyagukban”/”összetételükben” különböznek más imágóktól, hanem eredetükben, és összetételük arányában, ami által (általában tudattalan funkciójuk erősebb velük (közel) egyidőben keletkezett imágókénál. Két - egy régebbi és egy új imágót - a határterületüket alkotó érzetek és képzetek új, harmadik (”kapocs”)imágóvá önállósulásával el is választanak, és össze is kapcsolnak.

2008. 03. 30. Keresztszülők: A judaizmussá és kereszténységgé való bomlás során a “szandak“-nak (annak a személynek, aki a körülmetélendő gyermeket tartja) a helyét a kerszténységben a biológiaitól (ezáltal is, és ezáltal elvileg is jobban) megkülönböztethető szellemi születésnek a hagyomány által is kitüntetett (a szandakktól a szertartás által is, és a nyelvben is, keresztszűlőként megkülönböztetett) forrása(i) foglalja (foglalják) el.
A szokás eredete homályba vész. A Bibliában, sőt a Talmudban sem fordul elő a “szandak” szó, amelyet görög eredetűnek sejtenek. Lehetséges forrásai közül a “szünteknosz” (másokkal együtt felnövő gyermek) tűnik plauzibilisebbnek. Ha ez az etimológia a helytálló, akkor a szó használói a rítus által a közösségbe való befogadás/a közösség tagjaként való elismerés körül kereshették értelmét, és ezáltal (végül a ritusban való részvételen túlemelkedni nem képes) jelentését a szandok“-nak. (Talán a funkciónak ez a szegényessége is oka lehet, hogy Mózessel mintegy újra kellett parancasolni, ami - ezek szerint elvileg - Ábrahám óta feltétele volt a(z ószövetségi hitet vallók) közösség(é)hez való tartozásnak.
Kereszténynek lenni, és ezt is jelezheti a szandoknak (a másik ágon) keresztszülőkké való átváltozása, nemcsak (szinte, és mintegy születési) adottság, hanem olyan program, amelynek megvalósításához (de talán megértéséhezt is) a szülők mellett kereszt( szellemi)szülőkre is szükség van.
Azért tekinthetőek a keresztszülők (a biológiaival szembeállítható) szellemi szülőknek, mert funkciójuk a tan elsajátításának felügyelete és segítése, amelye így nemcsak kikerül a szülői kompetenciák közül, de (szükség esetén) bizonyos fokú védelmet is jelent azok interpretációjával szemben (és viszont).

2008. 07. 04. Kényszercselekvés: Olyan gesztus (és/vagy megnyilvánulás), ami végrehajtójának szándékától függetlenül (vagy akár azok ellenére) megvalósul és ismétlődik. Oka tudattalan.

2008. 05. 25. Képmásiságunk: selbstnek az (az egyik) archetípusa (amelyik más - személyfölöttibb - archetípusokkal köti össze), és ennek (Moz I. 1,26-ra alapozott fogalma).

2007. 07. 03. Képzet: olyan archetipikus képződmény, mely a tudattalan (éppen?) adott struktúrájának megfelelően a tudatelőzetesben alakul ki, és a választható mintaként a tudatos én cselekvési (illetve minimumként megszólalási, verbalizálási) alternatívájaként funkcionál. A domináns képzettől való elkülönülésével válik meghatározó, pszichotikus képzetté, vagy automatikusanan verbalizálódik, verbális elkülönítésével késztetéssé, és ezáltal a cselekvés személyessé, a cselekvő pedig szabadabbá, és ezáltal szilárdabb (struktúrájú) személlyé.

2008. 07. 04. Késztetés: Olyan verbalizált/verbalizálhatzó meghatározó képzet, amelyik éppen ezért tudatos, vagy tudatosodik.

2008. 04. 17. Kognitív terápia: Aaron T Beck által eredetileg a depresszió gyógyítására és később is (egyelőre) csak a szorongásos zavarok, főként a fóbiák pánikbetegségek kezelésére kiterjesztett eljárás. Két helyes(nek tűnő) elfeltevésen alapul:
1/ Az automatikus gondolatok a tudattalan (érzelmi) struktúra merevedésével párhuzamosan az érzékelést, majd a magatartást befolyásoló kényszeres gondolatokként, majd tévképzetekként rögzülnek, és a(z érzettorzulások, illetve a magatartásra adott reakciók által létrehozott) visszajelzésektől megszilárdulnak, és akár pszichózissá erődödhetnek.
2/ Célzott, az automatikus struktúrát bontó (és nem a kiváltott ellenállással azokat megerősítő!) beszélgetésekkel az automatikus gondolatokon keresztül a tudattalan (érzelmi) struktúra flexibilizálható.

Kohut Heinz: (1914-1981) chicagói pszichoanalitikus. Gyógyító munkája során a felettes én kialakulásához (is) vezető szelf változásait redszerezte, fogalmát bevezette, és a folyamat során keletkező problémákat rendkívül eredményesen kezelte.

2008.04. 17. Kollektív tudattalan: annak az archetípusa, ami a tudatos mellett az abszolút(nak vélt) kontextust módosítja (és alakítja).
Létét - ezen a néven - elsőként Jung feltételezte. A tudatelőzetes olyan, (folytonosan változó határú) a rétegének feltételezése alapján vélem elgondolhatónak, mely (az alapját képező tudattalannal) (különösen) interaktív, és ennek megfelelően másokat és másokkal szinkronizál (és ezáltal a szinkronicitásoknak is a létrehozója). Tehát nem önálló entitásként (amelyből a lelkek mintegy részesülnének) vélem helyesen elgondolhatónak, hanem mintegy a lelkek hasonló (genetikai, és ebből következő fiziológiai/antropológiai) adottságai és hasonló tapasztalatai (születés, táplálkozás stb.) alapján kialakult hasonló részeinek hasonulása (szinkronizálódása) alapján folytonosan változó tudatos és tudattalan interakciók összességeként.
Lévén azonban a kiindulási állapot - a közös adottságok révén - csak részben azonos, ami rendszer két (vagy több) pontja között szinkronizálódás, az egy harmadik (vagy több) pontjához képest aszinkronizálódásként jelentkezik. Tehát az, amit Jung kollektív tudattalankéntként tett szóvá, nagy valószínűséggel és összességében sem nem szinkronizálódik, sem nem aszinkronizálódik, hanem (részben szinkronizálódás, részben aszinkronizálódás révén) egyszerűen változik. (És valószínűleg, ha a rendszer egyik területén csökken a feszültség, azaz nő a lokális szinkronitás, akkor az adott terület, és más területek között nő a feszültség.) A közös tudattalan első - szükségképpen pontatlan, ezért pontosítandó, és pontsítható - megközelítésének vélem.

2008. 03. 24. Komolyság: (Erről valószínűleg csak holnap, vagy este. LE) ?, hit, vakhit

2008. 03. 26. Kontextus: Eredetileg szövegösszefüggést (is) jelöl. Én itt (nagyjából és első közelítésben) a (szövegeket is alkotó) szavak érzelmi összekapcsolódottságát is így nevezem. Erre is kiterjesztem (illetve ezzel a szócikkel kiterjeszteni javaslom) a “kontextus” jelentését. (Nem asszociációra gondolok, hanem arra, ami sejtésem szerint az asszociációknak is alapja!)
Úgy sejetem, hogy a dolgoknak van egy a(z ésszel már belátott “fontossági”) logikai sorrendtől eltérő érzelmi sorrendje is. Sejtésem szerint ez lehet az oka, hogy sokszor, noha tudjuk, mit kellene tennenünk, mégsem tesszük meg, mást cselekszünk.
A dolgok érzelmi sorrendje nyilván emberenként eltérő, hiszen az individuális gyerekkorban, és az egyéni fejlődéstörténetekben gyökerezik. Részben azonban azonos, mert gyerekkorunkban is (például, hogy általában anya szül bennünket), és fejlődéstörténetünkben is (a közoktatástól fölerősített módon) számos közös elem van.
Életünk (számos másik mellett ) két síkon is leírható:

1/ A dolgok bennünk levő érzelmi, és (az ugyancsak bennünk levő, mert általunk csak vélt) logikai sorrendjének az összehangolásával való kínlódásunkként.
2/ Azután (de a legtöbbször ezzel, az 1/-gyel jelzettel párhuzamosan) kínlódunk saját összehangolt sorrendünk más emberek összehangolt sorrendjével való egyeztetésével.
Az egyeztetés két módon történhet:
a/ vagy a mi sorrendünk “győz”,
b/ vagy a mások által képviselt.
Az a/ esetben elismertségünk nő, a b/ esetben hajlamosak vagyunk vereségünket azzal enyhíteni, hogy nem is a másiktól kaptunk ki, hanem beláttuk, hogy neki van igaza, azaz nem is annyira vereséget szenvedtünk, hanem megvilágosultunk (okosabbak lettünk), ami az esetek egy részében igaz, más (döntő) részében nem.
A bennünk levő logikai sorrendek (gyözelmeink és vereségeink általi) modosulásai hoznak létre az individuális kontextusokon belül egy közös részt: közös kontextust.
Ha a közös kontextust igaznak véljük (az igazsághoz való kitüntetett viszonyunk, és másoknak igazsághoz való speciális viszonya által) a közös kontextus (és a kiváltott elutasító reakciók miatt az azzal ellenetétesnek) az elterjedtsége(i) ugrásszerűen megnő(nek). A közös, abszolútnak vélt (feltétlenül igaznak elhitt) (két) kontextus (közösből) kollektívvé nő. Ez történik épp napjainkban és Magyarországon (aki nem érit, annak vizitdíj ellenében szívesen részletezem) (és sejtésem szerint ez zajlik az iszlám és a kereszténység ökumenizmussá fakuló maradványai között).
A két (kollektívvá váló közös) kontextus miután (”csak” a másik híján) szinte abszolúttá (kizárólagossá) vált, a másik (képviselőinek) megsemmisítésével teljesítené be (és ki) önmagát, de rendszerint az ezáltal kiváltott kataklizmával újabb lehetőséget (sajnos a legtöbbször szószerint szinte nullpontot) teremt (csak) az abszolút újabb megközelítésére.
(Nemhogy segítené elkerülését, egyenesen katalizálja a kataklizmát, ha néhány féleszű a “vallonok” és “flamanok” között arról rikácsol, hogy ők valójában “belgák”. Hab a tortán, ha féleszűek ráadásul emberjogi alapon vélik maguknak “belgáknak”, és “emberjogi” szempontból a vallonokat és a belgákat egyaránt elmebetegnek titulálják.)
Amikor tehát kontextusról beszélünk, valójában legalább négy rétegének a jelentését keverjük össze (még akkor is, ha ezek egzakt elválasztása jelelegi tudásunk mellett még részleteiben lehetetlen):

I. Az individuális kontextusét, mely mindenkiben az érzelmei és a világról alkotott sejtései alapján áll össze, de inkább fortyog.
II. A közöset, amely az individuális kontextusoknak (az az interakciók által folytonosan változásban levő) közös része.
III. A kollektívetet, amely a közösek közül az abszolúttal való összetévesztései révén válik ki, és hívja éltre saját ellentétét.
IV. Az abszolútat, amelyről azon kívül, hogy ezzel tévesztik össze a II-at, szinte semmit sem tudunk. Azokon a sejtéseken kívül, amiket a vallások Istenről a legtröbbször bizonyosságként állítank.
Csak erejéről lehet - épp a tévesztés által kiváltott kataklizmák nagyságán keresztül - némi fogalmunk, de jelenleg még (nem erről, általában) a fogalomról is csak sejtéseink vannak.

A kontextusnak rendszerint, és leggyakrabban individuális formájával találkozunk. A közössel akkor kerülünk érintkezésbe, ha valakivel beszélgetünk. A kollektívről akkor szerezhetünk tapasztalatot, ha a mienkkel ellentétes álláspontot képviselő médiaterméket “fogyasztunk”, vagy ilyen tömeggyűlésen veszünk részt. A ballibek tehát egy FIDESZ nagygyűlésen, a keresztények pedig Mekkában. (Az azonos állásopont nem csupán katalizálja a kollektívnek az abszolúttal való összetévesztését, de az individuálistól való megkülönbeztétését is ellehetetleníti, tehát fordított leosztás esetén is két értelemben is hülyít. Tehát a ballibek is hülyülnek saját nagygyűlésükön, és a kersztények is a Szent Péter téri misén, ha csak az utóbbiak, nagyritkán - miként talán a mohamedánok Mekkában - nem az abszolúttal kerülnek múló érintkezésbe. Ezt sem zárhatjuk ki egészen.)

2008. 04. 05. Koraszülés: az anya és a magzat közötti, a magzati létre vonatkozó szinkronitás hiányának következménye, mely általában az anyaszerep kidogozatlanságára, illetve (családi) elfogadatlanságára vezethető vissza.

2008. 03. 26. Korszellem Nagy gazdag és sokszínű jelentéseinek alapja a kontextusban, pontosabban annak átmeneti (egy-egy időszakon át tartó) megszilárdulásában keresendő, és található meg. Goethe idézet Faust (nyitó)monológjából. (Most épp nincs időm kikeresni, köszönném, ha valaki elektronikus formában elküldené: luxerik{kukac}gmail.com)

2008. 05. 27. Kötés, kötődés: az áttétel következménye, mely a dolog (személy, tárgy, fogalommá vált állapot, vagy viszonyrendszer) érzelmi telítettsége miatti orientációs ponttá válását (és ennek a viselkedésben megnyilvánuló következményeit) az érzelem telített dolog és az érzelem alanya közötti speciális (személyek esetében általában kölcsönös) kapcsolatként “érzékelteti” (és “láttatja”).
Szigorú értelemben hármas érzettorzulás, mely egy dolog érzelmi telítettségét (és ennek az érző viselkedésében megnyilvánuló következményeit) azáltal látja egybe a dolog (vélt és valós) tulajdonságaival (és vélt és valós érzéseivel), hogy (mintegy “kötőanyagként”) ebbe a konglomerátumba keveri a megfigyelőnek a dologgal és a dologhoz “kötődő”-vel kapcsolatos érzéseit. Az autonóm pszicodinamikai folyamatokat interakcióból eredezteti, és annak eredményeként érzékeli.

2008. 06. 16. Közös tudattalan: a tudattalan azon elemeinek, és hatásmechanizmusaik összessége, amelyek (másokkal) közös adottság következtében jöttek létre, illetve hatására alakulnak az adott módon.
Ebből következően a közös tudattalan csak azért nem a tudattalan elemeinek önkényes csoportosítási szempontja, mert a csoport tagjainak interakciói ezen elemek hatását felerősítik és (az interakciók sűrűségének mértékében) meghatározóvá tehetik, mintegy aktiválják, és aktiválhatják. Azoknak a viselkedési mintáknak képezik ezáltal alapját, amelyek által (különböző csoportok tagjaként, a tudattalanjuk közös elemeinek közös, egymást erősítő hatása következtében) az emberek hajlamosak másként viselkedni, mint olyankor, amikor nem állnak egyik, vagy másik csoport közvetlen, interakcióktól is erősített hatása alatt.
A csoporttudattalan hatása tehát arányos a csoport létszámával, és a csoportban zajló interakciók számával.
Minél nagyobb tehát egy csoport, hatása annál ritkábban (lévén a csoportos együttlét valószínűsége a csoport nagyságával fordítottan arányos), de annál erősebben jelentkezik, jelentkezhet. Csak intenzitása alapján szokás (joggal) megkülönböztetni a csoporttól a tömeg hatását, és legáltalánosabb megnyilvánulásait kollektívnek tekinteni.
Szondi Lipót a közös tudattalan egyik alfaját, a családi tudattalant (és annak hatását) ismerete fel, és állította az ennek létére alapozott sorsanalízise központjába. Koncentrikus körökként vélem elgondolhatónak.

2008. 05. 03. Kulturális adottság: olyan csoportos adottság, melyet a csoport tagjai direkt (tudatos ) vagy indirekt (tudattalan, vagy tudatelőzetes) formában kifejeznek és ezáltal fölerősítenek.

2009. 02. 09. Lelki tartalmak: az imágók kialakulásához, rendszeréhez és működéséhez közvetett és közvetlen módon kapcsolódó elemek összessége.

2008. 09. 25. Mániás viselkedés: variabilitásátát vesztett viselkedés, melyenk oka a pánikreakcióban keresendő.

2008. 04. 02. Mariológia:

2008. 05. 26. Másodlagos áttétel: a szelfnek az érzelemvilágból és az érzelemvilágban történő kialakulását/körvonalazódását követően a(z eredetileg a) szelf kialakulását/körvonalazódását ererdményező mechanizmus hatására a szelfben és az érzelemvilágban (az emlékezettel és az érzékelés kialalkuló alakzataival való összekapcsoládásával) azoknak a pontoknak a létrejötte, amelyek az érzelemvilágból és az érzelemvilágban a külvilágnak a nyelvtanulással (nagyjából) párhuzamos kialakulását lehetővé teszik, mert alapjául szolgálnak.
A “saját” külvilág kialakulása (tanulással való kialakítása) után a másodlagos áttétel “anya-“, ” “apa-,” és “sajtát” tárgyakat konstruál és konstituál (magyarul: hoz létre. ).
A sajtát tárgyakból a harmadlagos áttétel nyomán, és azáltal lesz (nemcsak saját) külvilág, hogy az eredetileg két (”anyai” és “apai”) pólus között feszülő, mert (a létrejöttüket eredményező mechanizmus által ezek közé feszített) tárgyak az eddig inkább csak látens (mert gyönge) harmadik (a saját) pólus tükrözés által történő felerősítének köszönhetően (szabadabban) lebegőkké, és ezzel az értelem számára hozzáférhetőbbé (át)rendezhetőbbé válnak.

az érdeklődés tárgya nem kötés

2008. 04. 08. Megfelel(ő): elsődleges jelentése válaszol(ból származik). Egy válasz akkor helyes , ha a kérdésessé vált dolgot úgy állítja, hogy ezzel a (közös) kontextust, a kérdésessé vált dolog kontextusba helyezésével erősíti. (Ha nem ezt teszi - ha a válasz “helytelen” -, új kontextus állításával/feltételezsével gyöngíti az eredetetit. Az előbbi, a “helyes” határát, és az új kontextus állításának lehetőségét elménk kapacitása mellett a Gödel tétel jelöli ki/határozza meg.)

illeszkedést (elsődlegesebb talán, mert feltétele az igazság fogalmának, mely számunkra csak közelítő mozgás, nem az igazság fogalma, hanem bármely igazság)

2009. 04. 14. Megfelelő frusztráció : Heinz Kohut annak a mértéknek a megjelölésére alkalmazza, amely alkalmas arra, hogy a gyermeki mindenhatóságot anélkül közelítse/kicsinyítse a realitáshoz, hogy a frusztráció forrása (illetve annak áttételi) átvenné(k) azokat az ilyenkor kialakuló pszichés funkciókat, amelyek a realitás kezeléséhez szükségesek. Ha frusztráció nem megfelelő, mint egyébként sosem, akkor függőségre (szenvedélybetegségre/rajongásra) való hajlamként az utóbbi történik, aminek tehát szinte csak az egyénenként (erősen) változó mértéke kérdéses, és az áttételi kapcsolatok megfelelő kezelésével erősen csökkenthető.

2007. 07. 03. Meghatározó képzet: megvalósítására irányuló tevékenységet kiváltó képzet. A verbális struktúra nélkül kényszeres, vagy indulati cselekevést eredményez. Alapja a képzetben megjelenő tárgy(akon) megjelenő áttétel

Negyedleges áttétel (szerelem): Pszichológiai értelemben (mint Malvina és Shakespeare felhívja a figyelmet) korlátozott (némi kisugárzással, de egyetlen személyre korlátozódó) regresszió. A kamaszkor közben és után olyan (jóval) kamaszkor előtt érzelmi állapotba való visszazuhanás, melyet tárgycsere kísér (a szülők felcserélése egy olyan, addig érzelmileg idegennel, akire a gyerekes érzések irányulnak, és akivel ezáltal új - gyermeki erősségű - érzelmi kötés jön létre. A szerelem “mélysége” a regresszió mértékét jelzi). tehát az eredetileg a szülők iránti érzelmi kötődés áttevődése (és regresszió utján történő “koncentrációja”) egy harmadik személyre, mint ilyen harmadlagos áttétel. Az Elsődleges áttételről külön szócikkben írok.

Neurózis: lokalizál(ódot)t regresszió, mely nem a tudatos én egészére terjed ki, csak annak egy területére, bizonyos viselkedési módokra korlátozódik. Kialakulásának közvetlen oka az automatikus gondolatok felerősödése. Lokalizálódása - ha szükséges, a gyógyszeres segítség mellett - annak köszönhető, hogy a tudatos én képes, illetve a terápia során képessé válik az automatikus gondolatok irreális voltának belátására, és ezáltal viselkedésként megnyilvánulható következményeik részleges blokkolására. A fóbia az irreális (automatikus) gondolatok koncentrálódása bizonyos tárgyakra/lényekre. A pánik az automatikus gondolatok eszkalációjának (a tudatos énre való kiterjedésének) eszközeként funkcionáló atavisztikus mechanizmus, ami a szorongást állandósítja. A szorongás (Szentgyörgyi Zsuzsa meghatáropzása szerint) olyan kellemetlen helyzet kiváltotta valós félelem, melynek tudatosítása helyett (hogy mi a helyzet) kisebb veszteségnek tűnik egy hamis magyarázat, az egyik félelem szülte automatikus gondolatok igazként való elfogadása. (Ennek oka természetesen nem tudatos megfontolás, hanem tudattalan mérlegelés, és főként az automatikus gondolatot formáló, rendszerint családi eredetű kontextus.) A depressziót legegyszerűbben családi okokra, a neveltetésre visszavezethető önfóbiaként határozhatjuk meg.

2008. 04. 08. Orgazmus: Egy Tizianó kép elemzése vezetett rá, hogy az orgazmus az önelfogadás teljessége, amikor néhány pillanatig - az önelfogadás érzés(e)ként - maradéktalan (teljes. Ezért beteljesülés). (Megbékélés. Ehhez valójában a Gréta paradoxon meghaladásán át vezet út.) A másik gesztusai és így érintései legfeljebb stimulálhatják (mintegy mesterségesen, kívülről idézi(k) elő). Mintegy stimulál(hat)ják.
Az önelfogadás teljessége valamennyi - így (optimális esetben) a mélyen elfojtott - emberi lehetőség összességét jelenti. (Ezért a tudatos, és a tudattalan közötti határ - átmeneti - megszűnése, amikor az ember addig elfojtott lehetőségeivel is azonossá válik.) Rá(látás de inkább csak )pillanatás a tudattalanra, nem pedig annak betörése a tudatosba (tehát mintegy fordított pszichózis). A fogantatás lélektani előfeltétele.
Amennyire tételem igaz, annyira az élet (mint tevékenység) sűrítménye, és ezáltal legélvezetesebb formája.

2008. 05. 22. Orientáció, orientációs pont

2008. 03. 21. Önhittség: az “isteni” szó (minél) elfogadható(bb, ezért majdnem bulvár) jelentésének (vélt/remélt) megadása közben jutottam arra, hogy a saját meggyőződésünk (gondolatunk, gondolataink) igazságába vetett hitet (és főként annak következményeit) illetjük ezzel a(z “önhittség”) szóval. Az “önhittség” szó használatával a legtöbbször az okkal ebből, az “önhittségből” eredeztethető viselkedési módokat különítjük el a más okokra visszavezethető viselkedési módoktól. (Azért csak “legtöbbször”, mert nyelvhasználatunk nem egzakt. Csak körülbelül, mintegy hozzávetőlegesen, a “legtöbbször” használjuk így ezt a szót. Ahogyan más szavakat is csak hozzávetőlegesen használunk “helyesen”.)
A fentiekből következően (és álláspontom szerint) az önhittek saját világukban élnek. Ennek megfelelően életük világok harcaként (más önhittek világaival való harcok közepette) múlik, de nem telik. Azt, ahol ezek a harcok zajlanak - jobb szó híján (egyelőre, de feltehetően még nagyon-nagyon sokáig) - nevezhetjük isteninek.
Világuk múlik, de nem telik: az önhittek életük végéig ugyanolyan harcok közepette ugyanazt a (saját, egyszemélyes) világot védik, illetve igyekeznek (velük múló) határait kiterjeszteni. (A határok múlásuk által történő megváltozását nevezhetjük nemzedékváltásnak. (Annak, hogy az egyszemélyes világo(ka)t bitorlóik Istenének is gondolják-e, a harc szempontjából nincs közvetlen jelentősége. Legfeljebb annyi, hogy ezáltal az még ádázabbá válhat.)
A határtalan (világ) nem mulandó, de léte csak nehezen, alig (töredékesen be)látható.

A fentiekből több dolog sejthető, de nem akarok spekulációkba (fantáziáimba el)merülni, így éppen csak a lehetőségét jelzem:
a/ Különösen így Nagypénteken talán nem illetlenség megjegyezni, hogy a kereszténység a fenti - egyébként kereszténység ihlette - szempontból meglehetősen logikus vallásként tűnik fel. Azáltal, hogy ezen a napon és ezzel a nappal a határtalanhoz a teljes (nem Istennek, hanem a többi embernek szóló) önátadást kapcsolja.
Hiszen a hagyomány szerint Isten épp ezen a napon még az átadónak is elhagyóként (nem) mutatkozik. (És ebből következően ugyan de főként logikusnak mutatkozik abban az értelemben is, hogy az ember számára az isteni teljességében a kereszten és a keresztre koncentrálódott. Erről pedig ugyancsak az ember számára sejthető, hogy az emberekben nem sok öröme telt akkor. Atyaként sem, Lélekként sem, a legkevésbé pedig Fiúkként.
Mindez azonban abban az értelemben vezetne messze, hogy az erről való spekuláció sokkal inkább (fantáziálással) eltakarni, semmint megérteni segítené azt, aminek a megértéséhez nincs szükség (különösebb) fantáziára.
b/ A múló és nem múló (telő) világ. Telésen talán a múló (és nemzedékváltosokkal újjászülető) határok (talán a határtalan fogalmának talán a személyességgel történő pontosodását, és ezáltal történő) szétfeszülését érthetnék, ha ennél alapvetőbb dolgokat már értenénk. (Addig csak, és épp az értés helyett, fantáziálnánk erről.)
c/ vélt/remélt: amikor vélekedéseinket remény színezi (és főként, amikor vélekedéseinkből nem szűrjük ki, nem választjuk el vélekedéseinktől a személyes reményeinket), zárul (és zárjuk el magunkat) a határtalan(tól), és válunk ezáltal önhitt bitorlókká.

2009. 01. 13. Ősanya: inkább irány ami az őstárgyból való elkülönítés (esetleg egyik?) irányát, majd annak egyik (abban az értelemben) az ősistenhez hasonló “eredményét” jelölheti, hogy ahhoz hasonlóan megjenése/kialakulása idejént még nincs(enek) imágó(k), talán képzet(ek) sem, vagy csak alig, még kialakulóban.

2009. 01. 13. Ősapa: Ősanya származéka. Az Ősanya differenciálódása, anyaimágóvá egyszerűsödése során annak önállósulása (majd más képzetekkel való kibővülése), amit az analitikus pszichológia rettenetes anyaként emleget.

2009. 01. 19. Ősisten: azok az érzések, érzetek és képzetek, amelyek az ősvalami és az őstárgy kapocsimágójának funkcióját töltik be (de megjenésük/kialakulásuk idejént még nincs(enek) imágó(k), talán képzet(ek) sem, vagy csak alig, éppen kialakulóban.

2008. 03. 17. Őstáplálék

2009. 01. 13. Őstárgy: annak kezdete, aminek későbbi származékát Heinz Kohut Szelfként nevez meg. (Az érzésvilág érzet tengerének talán emlékekkénti elkülönülése nyomán - a táplálkozás és a táplálék mentén - valamiféle “saját” elkülönülésének a kezdete és kezdeti eredménye.)
Az őstárgy az érzékelés nyomán módosuló emlékezetstruktúrában őstáplálékká és szimbolikus őstáplálékká oszlik (ilyen részekre különül el).
Az őstárgy bevezetése azt a célt szolgálja, hogy:
a/ érzékeltesse és kifejezze a inkább hasonló, semmint különböző dologról van szó, mint amilyen tárgyakkal a fejlődés későbbi szakaszában is dolgunk van, és amilyenekről beszélünk (amelynek más tárgyakhoz hasonlóan számos saját tulajdonsága van, amely megkülönbözteti őt minden más tárgytól).
b/ azzal hogy ős(tárgy)nak nevezem körülírás nélkül is érzékeltehető, hogy valamennyi imágó az ő származéka. Ő és származékai szűkülve bővülnek/bővülve szűkülnek és kapocsimágók tartják össze őket.
Az “őstárgy”, ami inkább érzés, és érzések emléke,képzetté kristályosodhat, de csak jóval keletkezése után, és meglehetősen homályosan, mintegy csak logikai/pszichológiai következtetések nyomán. Imágóvá pedig csak az része válik, ha egyáltalán imágó lesz, amit a tudattalan emékezet bizonytalan (érzés) formában őriz, és amit egy-egy analízis, és az analízisek nyomán a gondolkodás (meglehetősen változó formában) rögzít (ennek megfelelően különbféle neveken emlegetik, és tettek rá célzás).

“kapocsimágóként rögzült”, mert annak funkcióját betöltő képzet, mint a paranoia egyik válfajának másik lehetséges oka.
A kapocsimágó átkötésének elősegítése az egyszerűbb.

2009. 01. 19. Ősvalami: az, amiből az őstárgy keletkezik/kiválik, amit hasonlóan pontatlanul érzésvilágként tettem szóvá, de amely azért pontatlan, mert az érzésvilág valójában csak az, ami az őstárgy, majd származékai elkülönítése után az ősvalamiból meg- és visszamarad. Az ősvalamikénti elnevezésből pedig épp az marad ki, ami közvetlen “anyaga”: az érzés, és az ebből az őstárgygyal keletkező, az őstárgyat keletkeztető érzet. Piaget aduálisként próbál beszélni róla, az antik mítoszok máig a legpontosabban Kháoszként nevezik meg.

2008. 05. 15. Ötlet Kommunikábilis automatikus gondolat.

2008. 07. 22. Ötödleges áttétel: az énesülés révén önmagunk tudattalan felismerése egy gyermekben, ha a harmadlagos áttétel előtt/helyett jön létre, úgy pedofíliaként nyilvánul meg, ha azt követően, úgy az utód iránti felelősségként/szeretetként.

2008. 04. 09. Pascal

2008. 10. 26. Perszóna: erdeti jeltése (az antik színészek által viselt) maszk. Mai, elsődleges jenetése (szinte) kibírhatatlan nőszemély (mintegy annak közvetlen előzménye, amit ma fúriának szokás olykor és többek között nevezni). Jung nyomán a (lélek) személyiséget (alkotó/meghatározó részét is) szokás így nevezni, ami tehát (a szó jelentésiből sejthető módon) inkább nőies (mint férfiasnak mondható), és (egyre) távoli(bb) rokon(a) az isteninek, de inkább csak bosszúszomjas, és bosszúszomjától ember voltát elvesztő értelemben. Ez a fogalom (a fentebb leírtakon túlmenően) jelenleg még kidolgozás alatt áll.

Piagetnak a gondolkodás kialakulására vonatkozó elméletét a Furcsa egybeesések (szinkronicitás) 28-as kommentjének második felében foglaltam - ha röviden is - össze.
Piaget szerint a mozgásunk (koordinálása) alakítja ki (és alapozza meg) azokat a struktúrákat, amelyre gondolkodásunk (a nyelv megtanulásával legalább! százezer éveket néhány évbe sűrítve ki)épül. Az a folyamat pedig, amit ma úgy nevezünk, “megértés” azzal vette (és gyerekkorunkban változatlanul azzal veszi) kezdetét, hogy megérintjük, “kézbe vesszük” a dolgokat.

2008. 06. 21. Projekció (kivetítés): (tudattalan) lelki tartalmaknak (általában külső) tárgyakban való “felismerését” lehetővé tevő kivetítésre vonatkozó vélekedések gyűjtőneve a pszichológiába, amit még a nyáron az alábbak szerint véltem (és vélek) pontosíthatónak (pontosítandónak):
Az észlelésről, és annak a szelfre visszavezethető kialakulásáról írottak alapján és sejtésem szerint nem kivetítjük, hanem (valóban) felismerjük a tárgyakban a saját lelki tartalmainkat. Egy élettelen tárgyban akár csak azt, hogy (miként a lelki tartalmaink) van(nak, viszonylag függetlenül a környezettől, hogy összetettek stb. stb.).
Ezt a felismert azonosságot:
a/ egészítjük ki a saját lelki tartalminkra vonatkozó ismereteinkkel. (Tulajdonképpen ez lenne az a mozzanat, ami hasonlít a kivetítésre, de szó sincs kivetítésről! Az alapján, ami látható/tapasztalható egy dologról, azt is gondoljuk, ami a látott/tapasztalthoz – a már látottak/tapasztaltak alapján - kapcsolódik a fejünkben.)
b/ A kiegészítő lelki tartalmak között válogathatunk, és a válogatás mások által elismert módját nevezzük megismerésnek, és annak mások által elismert eredményét (az adott tárgyra vonatkozó) ismeretnek.
2008. 12. 04. c/ valahogy úgy (történik) talán, hogy amikor a hajnalt tapasztaljuk, kezdetben és eleinte a saját felébredésünktől még nincs elkülönítve. Az elkülönítés hiányának emlékei vezetnek talán az “ébred a természet” (és az ehhez hasonló variációk) nemzedékről-nemzedékre történő megismétlődéséhez.
Mert a nyelvi hagyománynak már régen része lett (a mi kultúránkban) először az, hogy Héliosz kocsijával felhajtott, később a Nap felkeltére vonatkozó (változó) ismeretek. Talán épp az ismeretek változása, és egyre nehezebb elsajátíthatósága okkozhatja, hogy a Héliosz előtti képzetek nemzedékről nemzedékre újjászületnek.

2008. 04. 28.Pszichológiai hatás: egy külső, vagy belső (akár csak pszichológiai) történés által a tudatelőzetesben keltett fantáziák összessége.

2008. 04. 28. Pszichológiai következmény: a pszichológiai hatás tudatosodása, és/vagy a hatás keltette fantáziák (archetipikus) rögzülése.

2008. 04. 12. Pszichózis: (az) elme( működési )zavar(a). Legáltalánosabb értelemben a működési irány megfordulásaként (és főként azok következményeiben) jelentkezik. A tudatos(ításra alkalmas) elemek elkülönítése (és a tudatosításra kevésbé alkalmas elemek elfojtása) helyett is az addigi elfojtott (nem tudatosként elkülönített) elemek automatikus gondolatokként előtérbe, pontosabban a tudatelőzetesbe kerülése, amit (a tudatelőzetes “megnövekedése” következtében) a tudatos én “beszűkülése” (”elvékonyodása”), regresszió kísér.
Okát a dolgok érzelmi (tudattalan) és logikai (tudatos) sorrendje (rangsora) közötti feszültség megnövekedésében kereshetjük, amelyet ugyanúgy kiválthat az (ezáltal beteggé váló) egyén (teherbírásán felüli) túlvállalása, mint természetével (antropológiai és/vagy “csak” genetikai) adottságaival - végső soron - össze nem egyeztethető eszmények követése/megvalósítási szándéka, és főként gyakorlata, annak következményei, melyek mintegy nemcsak visszaigazolják, de fel is erősítik az érzettorzulást.
Amennyire a fentiek helytállóak, annyira az elmezavarok között nem minőségi, hanem inkább “mennyiséginek” mondható különbség lenne, mintegy “csak” “mélységükben” különböznének, és fokozatai “oda” is és, és “vissza” is átjárhatóak (lennének, meggyőződésem szerint azok). Ebben az értelemben a neurózis lokalizál(ódot)t regresszió.

2009. 01. 10. Reflexív projekció: az a (valószínűleg valamennyi) projekció, mely (az alkotás előfeltételének) olyan képzetek (összetett képzetek) kialakulásához vezet, melynek imágóvá rögzítése esetén nemcsak az ahhoz tartozó fantáziák rögzülnek, amelyeket arra vonatkoztatunk, aminek az imágójaként rögzülnek az emlékezetstruktúrába, de a képzet kialakulását eredményező folyamatra, a keletkezésére vonatkozó utalás(t okozuható fantázia?) is rögzül. Valószínűleg hosszmetszeti kifejezés. Kialakulásáról és mibenlétéről részletesebben itt olvashatnak.

Regresszó: védekezési (pánik)reakció a körülmények átláthatatlanná válása ellen (és miatt): (a viselekdés, a válaszreakció) egyszerűsítés(ével). A tudatos én számára érthetetlen/túlbonyolult helyzetben egy korábbi magatartás( és ezzel egy korábbi életkornak megvelelő viselkedési)minta “ösztönös” érévnyesítése (és érvényesülése). Ebből következően a regressziónak nem külső “objektív” kritériumai vannak (legfeljebb általánosságban, és másodlagosan), hanem elsődlegesen önmagában az adott egyed által elért fejlettségi szinthez/viselkedési módhoz viszonyítva használható és használandó.

2008. 04. 08. Rendszer: a fogalomként elkülönített, és a(z elkülönítésüknek) megfelelően hozzájuk kapcsolódó szavak folyamatosan változó hálózata.
Ennek a folyamatosan változó hálózatnak a különböző kivetüléseinek (projekcióinak) valósításai és megvalósulásai alkotják mindazokat, amiket a rendszer szóval illetünk, illetve kapcsolunk - hosszabb-rövidebb ideig - össze.

2008. 05. 31. Rettenetes anya: az anyaimágónak az a (fejlődés során kialakuló) területe, amelyikből az apaimágó létrejön, de annak kialakulásával nem szűnik meg, hanem mintegy annak “magját” (meghatározó részét) alkotja. (Az ödipális áttételek tulajdonképpeni alapja.)

2008. 05. 28. Saját tárgy: azok a tárgyak, amelyeknek imágója a/ az anyaimágó kialakulása előtt, vagy azzal egyidőben/azzal párhuzamosan (elsődleges saját tárgyak), b/ az anyaimágó kialakulása után, de az apaimágó kialakulása előtt, vagy azzal egyidőben/azzal párhuzamosan (másodlagos saját tárgyak), c/ az apaimágó kialakulása után (harmadlagos saját tárgyak) jönnek létre, és amelyek kötődését (inkább) a szelf határozza meg. d/ A saját tárgyak a gondolkodást kísérő átkötések hatására (eredetileg) anya- és apatárgyakkal, (negyedleges saját tárgyakkal) egészül ki. harmadlagos áttételek az átkötések megtörténtét katalizálják.

Selbst: “mélymagunk”. A tudattalan azon (Jung által azonosott) “területe”, mely az árnyék és az ellenkező nemű lélekrész “alatt” foglalna helyet. (Ez alatt Jung szerint még és “esetleg”(!) “képmásiságunk” lehetne.) Változásainknak, a személyiségfejlődésnek és/vagy a pszichózisnak a forrása (attól függűen hogy a tudattalan tartalmak integrálására a tudatos én kontrollja mellett, vagy ellenében kerül-e sor).
Valamivel részeletesebben és az álmokban betöltött szerepéről a regisztrált felületen írok.

2007. 06. 25. Séma: cselekvési sor irányára vonatkozó képzet, és a képzetnek a meghatározó képzettől való távolsága (illetve közelsége) mértékében a lezárására való hajlandóság (illetve kényszer).

2009. 06. 20. Sors:
1/ erdetileg az emberi életútra vonatkozó reprezentációs; majd
2/ (az elvileg akár pozitív, akár negatív, de a gyakorlatban, pszichodinamikai okok miatt inkább negatív értelemben) az átlagtól eltérő - mai szóval élve “deviáns” - életút(ak)ra vonatkozó, xenofóbbá váló; majd
3/a kimerikus előítéletek eleinte még inkább valós, majd mindinkább csak vélt referenciáiként és:
3/b az előítéletek eleinte még inkább valós, majd mindinkább csak vélt okaiként összekapcsolódó érzések, érzelmek és érzetek, valamint és éppen ez(zért, az összekapcsolódásuk )által:
3/c imágójának neve és/vagy csak:
3/d kivetítéseinek, valamint
3/e a kivetítések előítéletként történő kifejezéseinek és
3/f a kifejezések interiorizációinak eredménye.
4/ Szondi Lipótnál az életutak és eltérésük okainak (a személyiség kialakulástörténetéből, és a családtörténetből elvileg is és gyakorlatilag is feltárható) és eredményének neve.
Szondiig inkább ismeretlen eredetű kényszerpálya (a végzettel rokon) értelemben használódott a “sors”.
Szondinál (meglehetősen ritkán, mert nagy szaktudással és erőfeszítéssel, de) változtatható (mert okait tekintve feltárható, és ezáltal Szondi értelmezése szerint szabadon, értelmezésem szerint “csak” az addigiaknál jóval szabadabban formálható/változtatható “program“).
5/ Sorsértelmezésemről (melynek lényege, hogy a “program” szinte a Szondi által feltételezett mértékben változtatható úgyan, de mindíg maradnak olyan elemei, amelyek nemcsak közösek az előzővel, de annak - igaz egyre távolibb - variánsaként teszik nemcsak leírhatóvá az újat, de a lehetséges leírások közül ez, a variánsként történő leírás a helyes) az előzőleg megadott link mellett bővebben itt és az ezen a linken át elérhető felelületeken olvashatnak.

6/a a matematikai alapja a fenti( és más) értelemezés(ek)nek (feltehetően) egy olyan véletlen(hez közeli) eloszlással kezdődő, de (többségében) rendeződő sor , ahol a sor új(abb) eleme(i) a/ a megelőző elem páros, vagy páratlan voltának, b/ a sor egésze (az újabb elemekkel változó) páros/páratlan eloszlásának, c/ a sor újabb elemét megelőző elemek páros/páratlan eloszlásának, d/ valamint és a sor egésze illetve a sor újabb elemét megelőző elemei páros/páratlan eloszlási arányának, e/ valamint annak függvényében lesz “páros vagy páratlan”, hogy a (Borhes könyvtárához hasonlóan valamennyi szám valamennyi lehetséges eloszlását tartalmazó) rendezetlen számtér adott (vektortérré rendeződőként felfogott) lokális alterében, mely irány kitüntetett. (A rendeződéssel ellentétes tendencia okairól itt olvashatnak valamivel bővebben.)
A fenti szempontból a párosság és páratlanság (olyan) irányt jelent a vektortérben, amelyet a köznyelv(ek) általában szerencsés/szerencsétlen ellentétpárként tesznek (a köznyelv aktuális használójának a rendezetlen számtérbe elvileg leképezhetőt pozíciójától változó módon) szóvá.
Következmény(ek):
a/ Az hogy a fenti c/ pontban említett “sor újabb elemét megelőző elemei“, hány tagból állnak, sortípusonként változnak, és ezeket a típusokat célszerű (sor)családoknak nevezni és tekinteni.
b/ a sorcsaládok sorai, amelyek a legtöbbször (és csak kivételesen nem) vektorok, gráfot alkotnak.
Finomítások:
a/ A “sor (pontosabban és helyesebben a “vektorcsalád”, a gráf) egészének” és a “sor újabb elemét megelőző elemeinek” “páros/páratlan” eloszlása (és ezzel aránya is) rendszerint úgy változik, hogy a (vektorrá alakuló) sor kezdő/első elemeinek rendezettsége alacsonyabb, későbbi tagjanak (páros/páratlan el)rendezettsége magasabb, mint a sor (pontosabban és helyesebben a vektorcsalád) egészéé.
b/ a “sor újabb elemét megelőző elemeinek” számossága a (nem matematikai köz)nyelvben az autonómia mértékeként jelenik meg.
c/1 az “autonómia” mértéke nem választás, és nem is döntés kérdése, hanem annak eredménye, hogy a sor (pontosabban és helyesebben a vektorcsalád) egésze és az új elemet megelőző elemek páros/páratlan eloszlási aránya hány (megelőző) elem(számbavételnél) adódik maximálisként egyrészt.
c/2 Másrészt azonban az új elem “páros/páratlan” voltát az is korlátozza, hogy az “új elemet megelőző elemek” páros/páratlan eloszlásának/redezettsége (azaz az autonómia az új elemmel és új elemtől módosuló mértéke) és a vektor egészének rendezettségi aránya nem lehet magasabb, mint amekkora a vektornak (az új elemmel és új elemtől módosuló mértékének) és a vektorcsaládnak a rendezettségi aránya (Leegyszerűsítve: autonómi/életút rendezettségének aránya kisebb, vagy legfeljebb egyenő, mint az életút rendezettsége/vektorcsalád, a gráf rendezettsége arányánál).
c/3 az eredmény (pontosabban az erdményt “kiszámoló” “program“) mai tudásunk szerint, a kalkulálhatatlan, de egyáltalán nem kis számú(!) véletlenektől eltekintve csak analízissel módosítható.
Következtetések:
Ha a vektorcsaládokat valóságos családoknak, a vektorokat alkotó sorokat pedig családtagoknak feleltetjük meg:
a/ A vektor(ok) “új elemet megelőző elemek”-et megelőző (elemei által alkotott) része(i) inkább a családtörténet (mint az egyéni élettörténet, de közös) részeként adódnak.
b/ az egyéni élettörténetek pedig az autonómia családtörténeti vonatkozásai révén alalakulnak ki, és adódnak. Talán.
c/ a szabadság pedig, ha rokon az autonómiával, Hegel elgondolásához hasonlóan, ha nem is felismert szükségszerűségként, de annál is szigorúbb (talán matematikaira visszavezethető) rendezettségéként adódik. Esetleg.

6/b nem gondolom, hogy egy eleve adott rendezetlen számtér (egy adott, lokális alterének) vektorként felfogott sorából kiszámítható bárkinek az élete, vagy akár a következő lépése. Még kevésbé azt, hogy azt bármilyen módon a rendezetlen számtér határozná meg. (Annál is kevésbé, mert mint neve is mutatja, rendezetlen Elivleg is csak a lokális tér rendezettségének mértékében valószínűségek lennének legfeljebb megadhatóak.)
Azt gondolom viszont, hogy ez a rendezetlen számtér mindinkább elgondolhatóvá válik (és ez az elgondolás a rendezetlen számtér egy lokális alterének nemcsak rendeződését, de (ki)alakulását jelenti és eredményezi) és nem(csak) a matematikusok munkájának köszönhetően, hanem annak és azóta, hogy abban állapodtunk meg - de inkább csak abban (és ezáltal a matamatika - és így ezzel is megerősített módon az értelem - birodalmában) maradtunk - hogy 1+1=2, és főként, hogy (talán kisebb megszakításokkal, de) azóta is tartjuk magunkat ehhez a megállapodáshoz. (A matematikáról itt, valamint az azt követő, a linkekkel jelölt fejezetekben olvashatnak valamivel bővebben.)

2008. 06. 16. Sorsanalízis: Szondi Lipót Dosztojevszkíj müvei és főként családtörténete nyomán vette észre, hogy a a legintenzívebb csoport, a család olyan mértékben aktiválja a csoport tudattalant, hogy az egyének, a családtagok egymást követő életei mintegy ennek kiteljesedéseiként (valamifléle családi “sors” beteljesítéseként) értelmezhetőek, eljárásával ezt igyekezett feltárni, és ezáltal a kezelt egyén sorsát szabadon választhatvá tenni.

2008. 12. 02. Szabad akarat: ha az akaratot, mint föntebb, tudatos szándékként definiáljuk, és nem látom okát, hogy másként járjak el, az akarat szabadsága csak annyit jelent, hogy elvileg minden szándékkal szemben található/generálható egy olyan képzet, mely az akarattal ellentétes szándéknak, és így akaratnak lehet a forrása, és ennyiben az akarat lehet szabad annyiba, hogy (inkább csak elvileg) szabadságomban állhat mást akarni, mint amit akarok. Ennek a beszélgetések értelmének (a meggyőződés, és a meggyőződés módosításának) megalpozásánál lehet némi jelentősége. Másrészt azonban az is meglehetősen világos, hogy képzeteink antropológiai adottságaink, és főként a nyelv adottságai okán aligha szabadok. Tehát a szabad akarat messze nem tölti, és töltheti be azt a filozófiai-, teológiai funkciót, amelyet az analitikus pszichológia kialakulása előtt tulajdonítotak neki. Fakuló teológiai-. fiolozófiai hagyomány alapja, és ma már inkább csak spekulációk tárgya.

2008. 05. 22. Szajha: a szelfnek az a nőknél megvalólsuló állapota, amelyben a tevékenység orientációs pontja a másik állapotának olyan módosítása, amelyben annak optimuma a szajha által optimálisnak vélttel esik egybe. A nőiesség egyik meghatározó aspektusa az aanyaság mellett.

2009. 01. 14. Számvetés: nagyjából a körülmények és a lehetőségek újbóli felmérésére, és ezzel az addigi tévedések lehetőség szerinti megszüntetésére, de mindenképpen csökkentésére való törekvés értelmében szokás használni manapság a “számvetés” szót.
Holott - valószínűleg a szóösszetételt megalkotó reflexív projekciónak köszönhetően - a szó legáltalánosabb értelemben az (őt is meg)alkotó tevékenységre utal, és arra, hogy az alkotó tevékenységnek az alkotó saját élete is tárgya lehet.
Legáltalánosabb - most megszülető - értelemben ugyanis az alkotás nemcsak felismerés(t követő, azt megvalósító, azaz mások számára is azt felismerhetőbbé tevő, kifejezés, vagy a felismeréstől módosított, és ettől kifejező tevékenység, vagy annak kifejező eredménye), hanem a szó legszorosabb értelmében is szám vetése a(z éppen) felismertre. Nemcsak abban az értelemben, hogy felismerése által a képzet nemcsak kiemelkedik az azonosítatlan és ezáltal ismeretlen érzetekből (végsősoron az érzetvilágból), és ezáltal nemcsak imágóként rögzíthetővé, és ezzel megszámolhatóvá, pontosabban számbavehetővé válik. Mert az eggyen, amivé a felismert a felismerése által lesz, mit is számolnánk?!
Nem őt, a felismert egyet számoljuk tehát, hanem azzal, hogy felismertként egy lesz, részévé válik az embervilágnak, amelyet eddig tárgyvilágként azonosítottam, de amelyről tudható, hogy matematikai, matematikaként születik meg. Pontosabban megszámolhatóságként, és ezt a megszámolhatóságot, és ezzel a magát a tárgyvilágot rögzíti (amiként a tárgyvilág elemeit, az imágókat a nyelv) a matematika. Mert matematika nélkül - hogy egy frissebb példát mondjak, például számtalan más mellet - az elemirészecskéknek nemhogy a rögzíztésére, a felismerésére sem kerülhetett volna sor, és nélkülük világunk a jelenleginél kevésbé lenne (mert kevésbé állna) szilárd (alapokon). Márpedig így is elég képlékeny.
Figyelemre, és némiképp sajnálatra méltó ugyanakkor, hogy a felismerés alkotásokat szülő, és matematikát teremtő öröme, melynek emlékét (az éppen akkor azt létrehozó reflexív projekció) a habokból kiemelkedő Aphrodité születésének mítosza(ként való rögzülése) is őrzi, mára azzá lett, amit ma (kinek-kinek) a számvetés szó jelent, ami pedig eredetileg öröm. Nemcsak meghódítása, de úgy, hogy felismerések által való folyamatos megteremtése annak, ami épp ezáltal lesz gazdagabb ember( csúnyább, de talán pontosabb szavakkal tárgy)világ és matematika, vagy kettőt összetaretó kapocsimágó (elemeként): zene.

2008. 07. 04. Szándék: tudatos késztetés. Az akarattól főként a tudatosodás, a tudatosság mértékében különbözik. A szándék inkább csak cselekedet eredményére, az akarat a cselekedet egyéb (nemcsak közvetlenül a cselekvőre vonatkozó) következményeire irányul.

Szelf: a születéskor (a későbbihez képest) még szinte homogén pszichés struktúra Heinz Kohut felismerte (egyik) alapeleme az érzetek és érzések “sajátként” (szelfként) elkülönülni kezdődő része, mely a csecsemőkorban szerinte grandiózus szelftartományra és mindenható tárgyra kezd elkülönülni. Az elkülönülés feltehetően (legalább ) a halálig tart/addig sem fejeződik be, ugyanakkor további elkülönülések sorozatán át (feltehetően a tárgyimágók kialakulásával, és további folyamatos elkülönülésükön keresztül) egyrészt a közbülső (folyamatosan bővülő) struktúrákon át a szelffel kezdődő tudatos énnel záruló én kialakulásához vezet. Másrészt a mindenható tárgy az anya-, majd apaimágón át (a személypercepción keresztül) a külvilág képzetének kialakulásához és elkülönítéséhez.
Az én és a külvilág elkülönülésének (és elkülönítésének) (nagyrészt elve meglevő, kisebb részben a “külvilág változásaival adódó) pontatlanságait tudattalan (és tudatelőzetes) struktúrák vagy a tudaton keresztül korrigálják, vagy tartalmaik fokozatosan, végül pszichózisként elfoglalják/elárasztják a tudatot.
Lehetságes értelmezéséről bővebben itt (és az ezt követő fejezetekben).
Reintegratív!!! Ez az elsődlegesáttétel!!! A tudatossá tétel!!!!

Szellem: megadni egyelőre csak hozzávetőleges használatát és ezzel (a jelenleg) elsődleges kontextusát tudom megadni, és ezzel értelmét körülírni.
A tudatosság eszménél alacsonyabb foka. Csoportos. A szellemnek rabjai, az eszmének megszállottjai vannak, egyik sem individuál, hanem az előbbi csoport, az utóbbi tömegpszichológiai (kollektív) kategória

2008. 05. 04. Szent, szentel eredeti jenetése elkülönített, elkülönít, ami az isten(ségek)hez tartozó értelemben lett része a különböző nyelvek (eredetileg eltérő jelentésű szavai) jelentésének.
Talán arra utalva, hogy az elkülönítés (és ezzel a dolgok egymástól való megkülönböztetése) eredetileg vallási szempont alapján történt, illetve ez a kontextus vált (más nyelveket beszélők számára is) meghatározóvá.
Ezért értelmetlenek (és reménytelenek) a szentségnek az istenséghez való (speciális) tartozás módja szerint történő meghatározására tett kísérletek. Úgy tűnik, hogy magának a megkülönböztetéseknek (és ezzel a megnevezésnek) alapjául szolgáló elkülönítésnek az alapjául a vallás(os gondolkodás, illetve az) szolgált (amiből a vallások lettek).

Szeretet:

Szeretetközösség

2008. 03. 17. Szimbolikus táplálék

2009. 02. 09. Szinkronitás: lelki tartalmak - az azonos kifejezések és/vagy viselkedés alapján mindenkor csak vélelmezhető! - egybeesése, időleges azonossága.

2008. 06. 14. Szondi Lipót: (1893-1986) az ember(i psziché) működését négy (két-két faktoból álló) vektorra vezette vissza: az S (szexuális) vektorra, mely h (hermaprodita/nőies) és s (szadista/férfias); a P (paroxizmásil) vektorra, mely e (epileptoid/gyilkos/”káin”) és hy (hiszteroid/morális/”ábel), az Sch (skizoifrén/énes) vektorra, mely k (katatón/énszűktő) és p (paranoid/énkitágító; és C (cirkuláris/kapcsolati) vektorra, mely d (depresszív/birtoklási) és m (mániás/leválási) faktorból áll szerinte).
A fentiekben összegzett tanaira alapozva a betegségek diagniosztizálásához az egyik legjobban működő, ma is alkalmazott tesztet dolgozta ki.
A csoport (különösen családi) tudattalan felfedezője, az erre alapozott sorsanalízis első kidolgozója és alkalmazója.

2008. 04. 05. Szülés: az anya és a magzat közötti, a méh elhagyására vonatkozó szinkronitás következménye.

2009. 01. 04.Szűkülve bővül/bővülve szűkül: az alapimágók változási módja, és ezzel az imágók, és ezáltal a szavak (jelentés)változásának az alapja. Az alapimágót alkotó érzetek és képzetek egy része (új) imágót alkot, ezáltal “szűkül” az eredeti (alap)imágó, amelyet azonban mintegy (és bővítetten!) egészít ki az új imágó. Összetartozásukat gyakran a határterületüket alkotó érzetek és képzetek újabb, harmadik, össztartó kapocsimágó létrejötte jelzi és fejezi ki.

2009. 03. 27. Tanulás

2009. 01. 07. Tapasztalat: olyan ismétlődő fantáziák, és/vagy képzetek, és/vagy érzetek, amelyeknek imágóként való rögzítését az egybetartozásuk érzése és/vagy a tanulás lehetővé teszi (és gyakran ki is kényszeríti).
A definíció szándékosan nem tér ki arra, hogy ezeknek az ismétlődéseknek mi az okozója, mert hallucináció is tapasztalat, és nemcsak álomként, vagy imaginációként nem kóros. Koróssá azáltal válik, hogy az önálló életvitelt akadályozza, illetve (csak részben ezzel összefüggésben) a többiek annak minősítik.

2009. 03. 20. Táplálék: először az őstáplálék imágóból elkülönülő, a szervezet működőképességét biztosító (energiaforrást tartalmazó) táplálékok felismerését és azonosítását lehetővé tevő imágó, mely először próba/szerencse alapon, tapasztalati úton, majd ezt kiegészíti és nagy részt felváltja a tanulás. Az őstáplálék imágójából visszamaradt, képzetek individuálisan is, és az egyedfejlődés során is változó szimbolikus táplálék formát öltő változataitól egyértelműen megkülönböztetendő célszerű valóságos tápláléknak nevezni, és így különíteni el.

2008. 05. 28. Tárgy: mindannak összefoglaló neve a pszichológiában, ami nem én. A pszichológián kívül a személyekre nem (élőlényekre hol igen, hol nem) szokás alkalmazni. A tárgyészlelés azonban a személyészlelésnél hamarabb alakul ki, amiként az élőként való észlelés is pszichológiailag (csak!) a tárgy “énesítésének” tudatosítása, ezért is - és főként a pontosság kedvéért is az Enciklopédiámban a fenti, pszichológiai értelemben használom a “tárgy“-at, és azzal a kiegészítéssel, hogy mindenkor a tárgyimágóink helyességének ellenőrzését végezzük, és a tárgyakkal vagy azt tesszük, amit gondolunk, vagy nem, vagy hasonlót, vagy valami egészen mást, sőt az sem biztos, hogy tárgyakkal, és főként nem, hogy azokkal a tárgyakkal, amelyekkel gondoljuk. Minden (verbalizált és verbalizálható) tevékenységünk nyelvhasználatunk helyességének ellenőrzése is, abban az értelemben is, hogy helyesen használjuk-e a nyelvet, és abban az értelemben is, hogy az általunk használt nyelv helyes-e. És épp ezáltal - és főképpen a vizsgálat eredményének sorsa alapján (hogy mások számára elfogadható-e amit teszünk, illetve ha nem, tevékenységünkön vaáltoztatunk-e, vagy a nyelhasználat módosítására teszünk rendszerint akaratlan, azaz nem tudatos kísérletet - nevezhető tevékenységünk(emberi) tevékenységnek az, amit éppen teszünk.

2008. 05. 31. Tárgyimágó: a tárgyak azonosítását lehetővé tevő, és a tárgyakhoz való kötődést okozó pszichés mechanizmusnak azon része, amely egy-egy tárgy azonosítását lehetővé teszi, és/vagy az említett mechanizmus vonatkozása egy (külső, vagy belső) tárgyhoz.
Az utóbbit (a mechanizmusnak külső vagy belső tárgyra vonatkozását) vélem elsődlegesnek, és ennek “eredményének” a tárgyazonsításának az emlékezetstruktúrában való rögzülését a tulajdonképpeni tárgyimágónak, amik feltehetően nem egymástól elszigetelt és változatlan keresési képként léteznek, hanem maguk is olyan dinamikusan változó részei a tárgyazonosítást végző mechanizmusnak, melynek kitüntetett elemeit az anyaimágó, az apaimágó, majd a belőlük önállósodó ellenkező nemű lélekrész és az árnyék mellett talán az anyatárgyak és az apatárgyak és a kettő között váltakozni, majd önállósodni képes sajtát tárgy imágó alkotják.

2008. 12. 26. Tárgyvilág:

2008. 04. 03. Terhesség percepció: a nő(iessége)t két összetevőnek (az “anyaságnak” és a “szajhaságnak”) (személyenként is, életkoronként is, és helyzetenként is) eltérő (mert valóban változó) arányú összetételeként érzékeljük.
Az összetevők dominanciájának (erősorrendjének) (és ezáltal a nők precepciójának) megváltozására először kamaszkorban kerül sor, amikor a szajha válik (átmenetileg) meghatározóvá (az anya helyett).
Az újabb, második váltásra a terhességgel (és a terhesség percepciója által) kerül - és ha lehet még drámaibb erővel - sor.
Mert mint mindenkitől, az anyánktól is van jóban is, rosszban is részünk. Csecsemőkori tehetetlenségünkre visszavezethető okok miatt azonban anyaképünk (pozitív irányba, de talán a (leg)torz(ultabb). Az átlagosnál (más létezőkről alkotott képünknél) sokkal torz(ult)abb. Ennek, a (valóságosnál jóval) pozitívabb képnek való (egészen ritka, és a legtöbbször csak felszínes) megfelelést tapasztalják a férfiak szerelemként. Annak, hogy a (kamaszkori, és az ezt követő) szerelem érzését nem annak tulajdonképpen forrása, az édesanyjuk váltja ki belőlük (az inceszt tilalom mellett, de döntő részben) az “anyakép” és valóságos anya közötti (kamaszkorra már letagadhatatlan, sőt gyakran drámai) különbség az oka.
A terhességgel azonban a férfiak (akaratlanul és tudattalanul!) azt látják viszont, amitől a szerelem által (meg)szabadulni véltek:
Az Anyát.
(Pontosabban:) Az anya (a róluk való gondoskodás feleslegessé válásával párhuzamosan gondoskodóból) (többé-kevésbé mindig) elnyomó(vá váló) hatalmát.
A férfiak szemében tehát a terhes nő (pontosan az erről való) tudatlanságuk mértékében (nem egyszerűen) ronda! Hanem:
Fenyegető.
Szabadságukat/önállóságukat (és korántsem csak a magzattal együtt megszületni készülő családapai kötelességeik, pontosabban azok elvárása által!) alapjaiban fenyegető. Ezek az alapvetően abszolút racionális (és jogos) elvárások - és pláne monotonná váló ismétléseik! - csak felerősítik, táplálják a férfiak - az anyakép már említett (pozitív irányú) torzulásait kompenzáló (kiegyenlítő), eddig elfojtott (csak a felszín alatt fortyogó, először szerelemként a felszínre, a tudatos énbe robbanó) - félelmét.
Tehát (és szemben a közhiedelemmel ilyenkor) a terhesség alatt (és azt követően) a férfiak képtelen(ebb)ek a racionális mérlegelésre és döntés(ek)re. Nem, mert (eleve) hülyék, nem mert úgymond “képtelenek megérteni“…
Az anyától keserves (és tudattalanul megvívott) harcok árán megszerzett függetlenségüket érzik (és ettől válik viselkedésük irracionálissá, hogy csak érzik, és ennek megfelelően önmaguk előtt is tagadják!) az any(as)á(g)tól veszélyben.
A sajnos csak elvileg racionális folyamatot (az addig elfojtott, ekkor felszínre/tudatos énjükbe robbanó érzéseiktől átszínezve) úgy élik meg, mintha ők is gyereksorba taszítódnának vissza (torz fantáziáik szerint a terhességgel/anyaságukkal visszaélő feleségük által).
Tulajdonképpen ez magyarázza azt a megrázkódtatást, amelyet a házasságok döntő többségében (különösen) a(z első) gyermek megszületése jelent, és nagy valószínűséggel ebben rejlik a magyarázata a laktációs pszichózisnak is. Az előző linkben (és más helyeken) olvashatóakkal nem szemben, hanem azt kiegészítve (és mintegy okát adva: már) a terhesség alatt és a szoptatási időszakban az anyáknak az (anyaságuktól infantilizálódó) apák (ezáltal, az infantilizálódásuk által újratermelődő) dackorszakával is meg kell(ene) birkózniuk, azt is kezelniük kell(ene). Akik a saját anyjuktól elszenvedett sérelmeiket (tudattalanul, és ezért szinte megállíthatatlanul) a feleségükön kezdik megtorolni.
Ennek az elementáris (felszabaduló) iszonyatnak a nyoma látható rútságként az egyik legelső műalkotáson a(z úgynevezett) Willendorfi Vénuszon. Ami/aki nem igazán rút, de nem is szép. Aprócska, 11.5 cm-es mérete ellenére:
grandiózus.
Úgy, és annyira grandiózus, amennyire (éppen primitívsége mértékében! fenyegetően) grandiózusnak érez és lát (azaz érzékel) egy férfi egy terhes nőt. Itt és ennél a műalkotásnál (is?) egybeesik a filo- és az ontogenezis. A primitívek, akik létrehozták a valóságosnál épp annyival fenyegetőbbnek ábrázolták/torzították, amennyire a primitívek (beleértve a bennünk levő, de általában magát sznob értékítélettel álcázó primitívet is) fenyegetőenk látják ma.
Ma, és mindörökké.
Ennyiben viszont a kereszténység(nek a nőiességre irányuló) felemás szakralizációja miközben máig ható (és nagyon súlyos) gondoknak vált forrásává, amelyeknek mindannyian elszenvedői vagyunk, máig hatóan segíti a kezdettől egy irányban kilengő inga lengésének mérséklését, az egyensúlynak (ha ma még nem is a megtalálását, és még csak nem is a megközelítését, de) legalább a megsejtését. Azzal, hogy láthatóvá, és ezzel érzékelhetővé tette azt, amire addig a férfiak vakok voltak, és sajnos (valószínűleg még nagyon sokáig) maradtak/maradnak is.

2008. 09. 25. Tett: egy aktív viselkedés első megjelenése, amely az ezt követően vagy eredeti, vagy korrigált formában válik (mások által is) elfogadott cselekvéssé; vagy mások számára “tett“-ként, deviáns viselkedés megnyilvánulásaként ismétlődik. (Megszűnése/nem ismétlődése a korrekció mértékére épülő illúzió.)

2008. 11. 15. Tipikus esemény: az éppen imágóvá kristályosodó fantáziáknak megfelelő. (Ha egy már véglegsült imágónak felel meg egy esemény, vagy cselekedet, akkor csak személytelen mintakövetés. Épp a személyesség talán az - és az ezzel járó személyes kockázat -, ami a lehgetséges fantáziák közül kiválasztja azt, ami a kristályosodó imágóhoz rögzül).

2008. 08. 04. Tiszta imágó: a közös tudattalan állandósuló és ezzel tudatosuló megnyilvánulása.

Trauma, traumatizáló olyan, általában váratlan esemény, amelynek következtében kettős, de erős kötés alakul ki és ettől egy nem saját, hanem ambivalens tárgy (imágója) jön létre, mely (erős) anyatárgyként vonz, és (erős) apatárgyként taszít (vagy fordítva). Az ezáltal adódó (imágó) lebegés megszakítja a kontextus folytonosságát.
Következményeként a “lebegő” imágó másod/új/álszelfként funkcionál, pontosabban szólva ugyanazt a funkciót kezdi betölteni az eredeti mellett, és a kettősirányításhoz hasonló zavaroknak lesz forrásává.

Tudat az értelem önmagára vonatkozása, amikor az elkülönítések különböző lehetőségei válnak az (ezáltal mérlegelés/megfontolás formáját öltő) elkülönítés tárgyává. Mintegy az értelmes(nek látszó) “lehetőségek” (lehetséges, mert megvalósíthatónak látszó viselkedések) közül választódik (pontosabban választódhat) ki a legértelmesebb(nek látszó).
Az értelem finomodásának (és finomításának) emberre jellemző eszköze, mely a verbalitáshoz és a verbális emlékezetstruktúrához kapcsolódik. Azonban, amiként elemei már az állatvilágban megjelennek, úgy az embernél való érvényesülését is erősen korlátozza az ismerethiány is, és az a lélektani mechanizmus is, amelyre épül.
Az ismerethiány általi korlátozás azt is jelenti (és az lehet a következménye), hogy a tudat számára adott ismeretek behatárolják a tudat működését (nagyon leegyszerűsítve Demokrítosz eljuthatott az atom létének felismeréséig, de nem juthatott el annak tudásához, amelyhez nála lényegesen rosszabb adottságokkal rendelkezők is eljuthatnak a kvantummechanika elsajátítása/megtanulása által).
A lélektani mechanizmus általi korlátozás azt jelentheti (és az lehet a következménye), hogy az értelem választása(i), hogy a lehetőségek közül (különböző időpontokban éppen) melyiket különíti el követendőként, azaz megvalósítandóként, lélektanilag determinált. A “döntést” a tudattalan struktúra “hozza meg”, a tudat csak módosítja ezt a “döntést”, az optimális(nak vélt) választását. Jó esetben pontosítja (csakugyan optimalizálja) a döntést/választást, más (feltehetően gyakoribb) esetekben eltéríti a belátható módon optimálistól (a választható lehetőségek közül a “legértelmesebbtől”).
Az eltérítés iránya (egyelőre inkább csak pusztán elvileg!) a tudattalan struktúra (és annak dinamikájának) ismeretében (inkább csak lenne) kiszámítható. Mivel a tudattalan némileg kaotikus működését az értelem mellett a (másokével, a többiekkel) közös része regulázza, a választásoknál/döntéseknél a döntésthozó számára optimális választást nem egyszerűen a többiek (a más emberek számára) optimális deformálja (tériti el az optimálistól), hanem mások erre vonatkozó elvárása. Sokkal inkább azonban az erről való vélekedése, és ebből is csak az, ami nevelődés véletlenein kersztül részévé vált az individuális tudattalannak.

2008. 04. 02. Tudatelőzetes: a lelki működésünket a (felvilágosodás óta meghatározónak gondolt) tudat mellett még másik két közpotra visszavezető Freud vetette fel a tudatelőzetes létét (és vezette be fogalmát, mint a tudatos én és a tudattalan közötti speciális, köztes tartományét). (Mint az olimpiai ötkarika közül az egyik alsó.)
Az általam a kontextusról írottakkal kapcsolatban vetette fel az (alábbi) 1.sz komment írója, hogy tulajdonképpen a tudatelőzetesről írtam, amit írtam, csak épp átkereszteltem volna kontextusnak. Alpvetően igaza van. Amit a kontextusról írok, ismereteim (és reményeim) szerint igaz a tudatelőzetesre. Felfogásom szerint olyan köztes tartomány tehát, amelyben a tudattalan (érzelmi) struktúrák verbális struktúrákká transzformálódnak, és ezáltal leképződnek (az automatikus gondolatok születési helye). Az általam vázolt kontextus ugyanakkor a következő pontokon tér el a Freud által leírt tudatelőzetestől. (Nem cáfolva a Freud által leírtakat, sokkal inkább kiegészítve, pontosítva azt:
I/1. Jung munkássága alapján valószínűsíthető módon a tudatelőzetes rétegzett, és rétegzettsége valószínűsíthető módon a tudattalan rétegződésének leképeződése.
I/2. Jung munkássága alapján valószínűsíthető módon a tudatelőzetes veritkálisan is struktúrált, és a vertikális struktúrák valószínűsíthető módon a tudattalan struktúrájának (valószínűsíthető módon az árnyékszemélyiségre és az ellenkező nemű lélekrészre) leképeződései.
I/3. A vertikális struktúrák és a horizontális rétegek metszetei archetípus variációk manifesztációinak a (verbális) forrásai (is talán).
II. A tudatos én verbális struktúrái és a tudattalan (érzelmi) struktúrái a tudatelőzetesben hozzák létre azokat az átmeneti struktúrákat, amelyeknek a közvetítésével a tudattalan struktúrái módosítják a verbális struktúrákat, és viszont.
III. fentebb említett (a tudattalan struktúrákat verblissá és viselkedéssé leképező) transzformáció valószínűleg több fázison át, fantáziákon keresztül történik.
IV. Elképzelhető, hogy a tudatos, és a tudattalan közötti közvetítést a fantázikák végzik (tehát csak ez lenne esetleg a tudatelőzetes anyaga, amelyet csak - nagy valószínűséggel a tudattalannak megfelelő struktúrákba rendeződő - fantáziák alkotnának esetleg).

2008. 04. 17. Tudattalan Freud ismerte fel, hogy a (látszólag elfelejtett) tudattalan (”emlékek”, benyomások, mintegy elfojtott, tudomásul venni nem akart) érzések(ként) meghatározzák, szándékainkhoz képest alaposan deformálják viselkedésünket. Ennek a nem szándékolt viselkedésünkért (és szándékos cselekedeteinknek a terveintől való eltéréséért) felelős tudattalan( “központ”)nak Jung tárta fel a szerkezetét, amelyre csak a mítoszok, műalkotások, főként pedig a tudatelőzetesre vonatkozó álmok, elvétések, valamint az attól is meghatározott viselkedés, és beszéd megfigyelésa alapján következtethetünk (mert a megismerése egyben a tudattalan tudatosítsát, minimum tudatelőzetesbe kerülését jelenti, ami az “elvonással” megváltoztatja szerkezetét. Némiképp a filozófusok képzeletében létező ding an sich-hez hasonlatos, vagy méginkább az az egyik előképe).

2008. 05. 03. Tudatos: abszolút kontextusba helyezett, (tehát nemcsak helyeződött! Értelmünk által is) ahhoz kapcsolt.
Értelemünk által, és nem értelmünkkel! Mert felfogásom szerint az értelem “csak” elkülöníti egymástól az érzeteinket (és ezáltal számunkra a “dolgokat” is). Arról, hogy az elkülönítés (viszonylag) stabil marad-e, vagy csak egy pillanatnyi ötlet (sem), elsődlegesen az “dönt”, hogy a tudattalan érzelmek (legalább időlegesen) “bekötik”-e a kontextusba, másodlagosan az, hogy ez a(z ezáltal, az újabb “elkülönítés által) kiegészített kontextus megfelel-e másoknak. Szószerint “megfelel-e”! Azaz néhány kínzó kérdés megválaszolását megkönnyíti-e, vagy ellenkezőleg megnehezíti-e a az (új elkülönítéssel változtatott) kontextus.

2008. 05. 23. Tudatos én: az énnek a tudat számára hozzáférhető (folyamatosan, általában , ne tudatosodó, és nem is tudatosíthatóan, kismértékben változó) része. (A változás általában csak gondolkodásként, ritkábban az én lehetőségeinek megnövekedéseként, vagy gyakrabban beszülüléseként tudatosodik.)
Az érzéseknek csak egy csekély, a tudattalanból tudatelőzetesbe került, és ott aktív része, a képzeteknek ugyancsak az aktív része, a gondolat közül pedig csak az emlékezetstruktúrában rögzültek közül az éppen aktívak, és az ahhoz kapcsolódó tudatelőzetesstruktúrák férhetőek általában hozzá a tudatnak, és alkotják ezzel az én tudatosuló részét, és ezáltal kontinuitásának érzését.

2008. 05. 03. Tudatosítás: két egymáshoz kapcsolódó, mert egymásra épülő (fő)fázisból áll: 0/ észrevétel (ami maradhat tudattalan, ha nem követi:) 1/ szóvátétel (ami lehet verbalizáció, vagy “csak” belső, “gondolati”) és 2/ értelmezés (abszolút kontextusba helyzés, vagy ahhoz kapcsolás).

2009. 01. 12 Unió pszichológiai értelemben személyek cselekedeteinek, tetteinek és kifejezéseinek az időleges szinkrontitása, amely az azonosság, majd az összeolvadás imágóját aktiválja és az ehhez kapcsolódó képzetet rövidebb-hosszabb ideig dominánssá teheti, időlegesen “beteljesítheti“.

2008. 03. 28. Vallás: Kellően komplex jelenség ahhoz, hogy az érdeklődő látogatókat (egylőre?) a vallásról most íródó bejegyzésemhez utaljam vissza (ami természetesen egy másik bejegyzésre épül, ami más bejegyzésekhez vezet vissza…).

2008. 04. 13. Varázsszó: A varázslás(t jelentő szavak) a dolgok/folyamatok megváltoztatására/átalakítására vonatkozó vélt és valós tevékenységeknek volt a neve. (Mert a magyar nyelvben csak a XV. században jelent meg.) Jelentése a dolgok és folymatok megváltoztatására alkalmas eljárások felismerésével és közismertté válásával a dolgok és folyamatok csak gondolati, legfeljebb verbális úton történő megváltoztatására szűkült. (Az erre alkalmas szavak a varázsszavak.)
Azonban még ezt a jelentését is tovább szűkíti, hogy a az előbbivel a parapszichológia, az utóbbival, igaz az emberek vonatkozásában a pszichológia foglalja el, és ezáltal világunk tovább varázstalanodik. Sok tekintetben - és egyéb okokra is visszavezethető módon - hülyébbé válik.
A szó hangulata/érzelmi töltése - nagyjából a jelentés beszűkülésével párhuzamosan - negatívból egyértelműen pozitívvá vált. A varázslás inkább az elszenvedett rontásra, és annak forrására vonatkozó vélekedés megjelölésére szolgált/jött létre/alakult ki, ma inkább az erős, ám kellemes hatást szokás varázslatosnak mondani.

2008. 04. 15. Veszélyeztetett terhesség : az anyaszerep kidogozatlanságát, illetve (családi) elfogadatlanságát enyhítő nem tudatos, anyai eszközrendszer.

2008. 04. 15. Vetélés: olyan kora(i )szülés, mely a magzat halálát okozza.

2008. 12. 26. Világ: az érzésvilágban a külvilág változásaira adott reakciók mentén ingervilág párolódik. Az érzésvilág maradéka - és az ingervilág érzetvilágként kavarog, melyben a nyelv kialakulásával, és fejlődésével nagyjából párhuzamosan - a tárgyimágók rögzülésével/nyelv általi rögzítésével (az érzetvilágnál kevésbé kaotikus, kevésbé válozó, de még mindíg) képlékeny (nemcsak változó, de cserélődő elemű) individuális tárgyvilág(ok) szilárdul(nak).
A tárgyvilágok együttese alkotja a világot, mely egyik tárgyvilággal sem azonos, de nem is azok összege. Mintegy a tárgyvilágok(at alkotó emberek) interakciójának folytonosan változó eredményeként létezik.

2008. 04. 04. Világrend

2008. 09. 16. Viselkedés: egy érzéshez kapcsolódó, rögzült, de variábis mozgássor, illetve egy ilyen mozgássor elakadása.

Zene

kedd, január 11, 2000 06:44
Új hozzászólás | Trackback