Semmire jutni
Ehhez, mármint erről írni van kedvem, de nem sok.
Pontosabban volt kedvem erről írni, de kész szerencse, hogy ahhoz nem elég, hogy az előző mondaton túl bármit le is írjak. Ki szeret hülyeséget írni, és főként ki hajlandó belátni, hogy amit írt/mondott, az hülyeség?
S(zinte s)enki, és máris kezdődik az igen ,de (én nem úgy/nem egészen arra gondoltam, hanem… Primitívebbeknél végső menedékként a) Te viszont(tal kezdődő vádaskodás).
És ezeket inkább előbb, mint utóbb kölcsönösen elunják, a primitívebbek pedig kimerülnek (az ennek nyomán támadt veszekedésbe). Én szerencsére, igaz, csak az első mondat leírása után eluntam (csak napokkal később most folytatom ennek a bejegyzésnek az írását, amit Önök most olvasnak.
Közben azonban egy héttel későbbi/idősebb lett a most.
Közben?
Meglehet, bennünk és köztünk.)
Közben azonban egy másik blogomon egy kommentemben - ha nagyon akarom - ennek, a veszekedésbe torkolló lehetőségnek a jelenlegi alternatíváját írtam meg, ami ezen a linken át elolvasható.
Így aztán annak feszegetésétől most eltekintek, hogy ez a most miként kerül közénk. Örülök inkább, hogy félbehagyhatom, mert az imént említett bejegyzésben foglaltakra utalva az udvari verekedéseknél is rosszabb, ha az ember önmagával nem ért egyet, ilyenkor a közöttünk levő a benne levő most helyére kerül, és ez maga a meghasonlás.
Másrészt és főleg - közben, és szintén egy másik bejegyzésemhez írt kommentemben, ami ezen a linken át olvasható - rájöttem, hogy halála előtt, tehát tudható módon ember nem jutott eddig (a) semmire - legfeljebb a semmi közelébe, és ettől a legtöbben - sem nem buddhák, még csak nem is filozófusok, sőt, még tudósok sem, hanem csak a - semmi szerelmesei lettek, de róluk, ha lesz kedvem egyáltalán erről írni (lett!), Önök csak jövőre január 11-én olvashatják.
december 18th, 2009 | 11:20
Ps (dr. Nagy Lászlónak, 1-re): Nietzsche isten halálával kapcsolatos, mára szólássá - és ezzel az elő-mítosz részévé - vált állítását némileg árnyalja ennek a könyvnek - csak a megadott új kiadásában olvasható! - utószava.
Hogy jobban pusztulnánk, mint eddig? A népesedési adatok számomra nem egészen ezt mutatják.
december 15th, 2009 | 01:26
dr. Nagy Lászlónak: üdvözlöm a kommentelők között! A túl sok valóban - legalábbis én is ilyesmire véltem rájönni - az értelmetlenséghez vezet, amiből viszont a gondolkodás, ha nem filozofálás, összevisszaságba, káoszba vezet.
Szóval, talán mint a méreg, ami ha kellően kevés, akkor orvosság, viszont ha orvosság, és sok…
Eszmefuttatásom mindkettő, tehát egyik sem. Talán a megfelelő adag keresése, de persze kinek a pap…
Amúgy tőlem telhető szorgalommal gyártottam - és valószínűleg majd folytatom is - a blogokon szétszórt gondolataim összegzését is, sőt (a legalább Parmenídésztől legalább Heideggerig tartó) létfilozófiára való átfordítását is, sőt, mindkettő kategóriáinak a kialakulás történetét is mindjobban érteni vélem, csak - egy egészen kicsit eluntam.
Nem annyira az unalmat értelmezem, mint a sajátomét analizálom, meglehet, némileg filozofikusan, de ennek szép hagyománya van (legalább Origenésztől, aki az angyalok bukásának okát vélte az unalomban találni meg).
Válságjelet amúgy nem észlelek - persze sosem lehet tudni -, de meglehetősen sokat dolgozom, ha nem is a blogomon, de itt is egy jó hónapnyi bejegyzés már készen van előre, és azon gondolkodom, hogy nyitok még egyet.
A humorról inkább később.
Amúgy unatkozni kezdett, vagy csak a blogom unja?
december 14th, 2009 | 17:02
Unalom ellen van orvosság: humorkapszula. A túl sok filozofálás általában az értelmetlenséghez vezet. Nemcsak Isten öltük meg, hanem magunkat is?
Néhány napja íródó eszmefuttatása egyébként egy “alkotói válság” eredménye vagy talán több fejezetes filozófikus értelmezése az unalomnak? Esetleg az előbbi egyenes következménye az utóbbinak?
Úgy érzem ezzel a fajta unalommal most engem is sarokba szorítottak.