Vallásról
Az Élmények, vélekedések megörökítése bevezetőjében írom: “Erdeti ötletem, ami miatt ezt a rovatot megnyitottam az volt, hogy a művek mélyén egy vallási élmény (megörökítése) lenne/munkálna. Azonban, mint az csak most tudatosul bennem, a címben ösztönösen (azaz akkor még tudattalanul) az élményeket megtoldottam a vélekedésekkel.
A Mítikus variációkhoz írt bevezetőmben pedig a vallásos élmények és a pszichés rendellenessége közötti összefüggést (fordítrott arányosságot) (Jung nyomán újra) állítva, ha föl nem is vetem, de megengedem, hogy mindkettő ugyanannak az élménynek lenne a megjelenési formája. Ami, mármint a forma legalább annyira függ a kortól (azaz a többi embertől), mint az élmény elszenvedőjétől, annak (akár pszichés teherbíró) képességétől. Ezt a gondolatom az emberről, mint vallás és őrület határán egyensúlyzó lényről a megadott linken át elérhető, és egy másik bejegyzésemben (és azok leágazásaiban) fejtem ki valamivel részletesebben.
Bulgakov: Mester és Margarítájáról írt 7-es számú kommentemben derengett fel, hogy az (egyik) egyensúlyi pont (vallás és őrület között) lehet az alkotás, ami a kényszeresség (korunkban) legitim formája. Ennek a jelenleg még csak ötletemnek a vallási következményeivel a Vallásról bejegyzésben foglalkozom valamivel részletesebben“, ime:
A fentiek értelmében különbséget látszik érdemesnek tenni vallás és vallásosság között.
{A filozófiai érdeklődésű olvasókat ez emlékeztetheti Kierkgaard különbségtételére, aki a kereszténységet igyekezett megkülönböztetni (a nyilván valódibbnak, autentikusabban gondolt) Krisztus követésétől. Ha így tennék, teológiai iskolák és irányzatok a Biblia értelmezések ütegeivel is vívott csatájának kellős közepén, ha ugyan nem a bolondokházában találhatnám magam. Járjunk hát el másként!}
Mondjuk úgy, hogy vallásról akkor beszélhetünk érdemben, ha történik, vallásosságról pedig akkor, ha valaki a történtek jelentőségét elfogadja.
(A vallás tehát egyes szám első személyű, és jelen idejű, a vallásosság inkább többes számú, és semmiképpen sem első személyű.
A határt az látszik meghúzni (ezen a területen is), hogy valaki jelentőséget tulajdonít-e annak, ami vele történt/történik, vagy (főként) csak annak, ami másokkal.
Ez nem elsősorban (”csak”) önbecsülés kérdése! Az eseményekhez, a történésekhez való viszony a meghatározó (és nemcsak a vallás területén!)! Ennek a viszonynak egyaránt összetevője az önbecsülés, de annak - mondjuk így - iránya és módja is. Mert valaki (látszólag) nagyon magas önbecsüléssel is lehet (a hülyeségig) sértett (fasz, vagy éppen picsa). A kérdés (és messze nemcsak a vallás területén!) az, hogy jól-e, rosszul, sikerhez, vagy kudarchoz vezető módon-e, de kezdünk-e valamit önmagunkkal, és ezáltal az életünkkel, vagy a sültgalambra várunk, amelynek a vallásosság a megváltást, a politikába nyomorodottak pártjuk győzelmét, a még több oldalúan hülyék a dolgok jobbra fordulását képzelgik, mert fantáziálják.
A dolgok nem fordulnak, hanem fordíthatjuk őket. (És a hülyeségen túl ugyan miért reméljük, hogy mások, ha rájuk hagyjuk a mi javunkra fordítják őket.)
Nem nem a pártok győznek, hanem mi győzünk vagy szenvedünk vereséget azáltal is, hogy életünket saját kezünkbe vesszük-e, vagy tőlük reméljük (mindhiába) jobbra fordítását.
Jézus pedig… Nos, ő a maga részéről már régen megtette a tőle telhetőt. Majd pont Gyurcsány Viktor, akarom mondani Orbán Ferenc! Ismereteim szerint egyik sem istenember. Attól ennyi telt, ezektő meg, meglehet annyi sem.
Pihentebb elmékben felmerülhet a kérdés nem történés-e a másokkal történtek jelentőségének elfogadása. De. Csak éppen nem vallási, hanem vallásos.
Még az is ferlmerülhet, hogy van-e a kettő (a vallásis és a vallásos történés) között átjárás. Válaszom a lehető leghatározottabban igenlő. Van - csak könnyebb a tevének átjutnia a tű fokán, mint ezen az uton a vallásosból átkerülni vallásiba, aki tehát ezt keresi, az jobban teszi, ha az ostobvaságaival legalább másokat nem annak a falnak vezet, amelyen van ugyan egy a tűnél éevőnél ios apróbb lyukacska, de ajtó is. Valamivel arrább.
2008. 10. 13. Nagy valószínűséggel három alaptípust érdemes elkülöníteni, melyek együttműködése és konfrontációja nyomán maguk az alaptípusok is variálódnak, nagyjából a következő rend szerint:
I. A vallás kialakulásáig
I. Archetípusok megnevezői (a megnevezésektalán csak később istennévként funkcionálnak)
II. Az őket megértők (nem a nyelvhasználat, és még kevésbé az eszközhasználat a kulcs, arra az állat is képes! A belső realitás elemeinek megnevezése, a megnevezések pontosítása, és ezáltal horda helyett közösséggé szerveződés.
III. A többiek (ma szóhasználatban (talán ahhoz hasonló) pszichotikus állapotban (ahogy ma a delfinek élnek éberálomban).
Vallás kialakulása II.
I. Mitikus hősök,vallásalapítók, pátriárkák, próféták
II. Hívek
III. Őrültek (jogelődjei)
(durván a) III-XVIII. század között
I. Szentek, mélyen vallásos szerzetesek (akik szinte remete életet éltek).
II. Hívek, vallásos depressziósak
III. Eretnekek, ördöggel cimborálók, boszorkányok, megszállottak, őrültek
(durván a) XVIII. századtól napjainkon keresztül ki( az előző oszlopban említett típusokból át)alakulóban:
I. Mélyen vallásos egyháziak, művészek, filozófusok, politikusok, üzletemberek
Átmeneti kategória (új): szakemberek (akiknek egy része I. nagyobbik része II.)
II. “híveik”, vallásos depressziósak
III. önellátásra képtelenek
Más vallásúak
