Kóma!
Ezt emlékezetkiesés szóval pótolom, csak nem én felejtettem. A gyerekeim most ébredeznek, mert rájönnek, hogy vagyok, és értük vagyok.
Különös most ezt nekem végignéznem…mintha álmodnék, mert kezdem érteni, nem volt hiába való semmi.
Keményebb lettem az acélnál. Ez most nem nagyképűség.
Járom az utamat. A gyerekeim végre annak látnak, ami vagyok(nem mindegyik) Az apjuk, meg rémülten rázza a fejét, mert kezdi felismerni, mennyire semmi volt,(lett volna) nélkülem. Ez elégtétel. Rengeteg kihagyott dolog van az életemben, de minden pótolható még. Már nem félek…nincs mitől félnem.A gyerekeim állják az élet sarát, tudják mit kell tenniük, ha nem, jönnek, és kérdeznek. Nem állítom, hogy mindig helyesen döntenek.Néha kell némi pofára esés.
Nő voltam mindig. Beteljesítettem azt, amire való vagyok.
És maradt az életemből nekem magamnak is.
És jön a Kárpátok, és lesz Svajc is
Debrának (1): Ez a kóma egyáltalán nem rossz ötlet. Nem “ajánlott” tevékenységként! Egy adott tevékenység megnevezéseként. És - ha csak apád - általad leírt - esetét nézem, mitől ébredt volna fel, amikor édesanyád - nem őt hibáztatom, csak gondolkodom azon, hogy - még apád szeretőjének a férjéhez is elment, hogy minden úgy menjen, mint addig, hogy valaki fel ne ébredjen…
Majd csak rájövök, mi mire való…….
Rettenetes apák……… Ivott. Mindig szerelmes volt, csak nem anyánkba. Énekelt a hangjával csábított. Nagyravágyó volt, mégis buta. Anyám csendes, szürke egérke, aki nagyon tehetséges. Mindenhez, amihez ért arannyá változott. Apánk soha nem ismerte el. Mindent a maga érdemének tekintett. Pedig….
dolgos volt az igaz, de anyánk ötletei, munkája tehetsége teremtette a pénzt elő.
Minden kaladja után, ami csúfos véget ért, “megbocsátott” anyánknak. Volt….emlékszem anyánk ment a nő miatt a férjhez könyörögni, hogy fogadja vissza, mert m,int mindig kiderült, apánk nem az a férfi akire az adott nőnek éppen szüksége volt. Hogy gyűlöltem érte. Apánkat, és nem értettem anyánkat.
Apánk súlyos betegen halt meg, anyánk ápolta, miközben apám szitkozódott. A kórházban anyánk járt borotválni, és ő fogta a kezét mikor…..és apu gyűlölte őt…már tudom, mindazért ami ő nem lehetett.
Anyu másfél évre rá halz meg tüdőrákban….(soha nem szívott el egyetlen szál cigit sem) A csődbetegség.
Rettenetes?? Az!
A hugomat elhagyta a férje, akit mindennél jobban szeretett.
Majd beledöglött. Túlélte, és többé egy férfi nem tud a szívéhez kerülni. Éli az életét.
Én meg? Végigcsináltam, sokat kérdeztem magamtól minek?? Mert kellett. Most már én is a saját életemet élem.
Igyekszem.
A gyerekeim számonkérik, hogy miért nem velül foglalkoztam….a férjem…az is….Érdekes életem lehetett, csak én nem tudok róla, hogy kivel foglakoztam én majd 30 áévig???
Magammal nem…akkor kómában lehettem.
És nem tudunk apánknak igazán megbocsátani.
Senta 2010-07-02 00:01:25 (Vegyes (kevert) tematikájú álmok): A fenyegetettség.
Senta 2010-06-29 15:12:07 (Vegyes (kevert) tematikájú álmok): Megint, a víz...
Egy férfit bíztak meg valaminek védelmével. Mintha forradalmár lett volna, vagy valami szabadságharc utolsó reménye, mint vezér. A férfi egy várba húzódott be, és hozzá menekültek az emberek. A vár küszöbéig ért már a víz, talán...
Senta 2010-06-26 12:00:42 (Kígyóval): Egy férfi ment be egy nádasba valamiért. Nem vette észre, miközben kifelé jött a vízből, hogy egy kígyó van a nyomában, egyfajta vízisikló, csak nagyobb. A kígyó sem vette észre, hogy mögötte ott van egy másik, sokkal nagyobb, aki meg rá vadászik. A kisebb...
Edit 2010-06-02 19:00:00 (Nők álmai nőkkel): Egy buszmegálló (!) előtt álltam egy tengerparton és éppen készülődni kezdtem. Szomorú voltam, az a társaság akikkel voltam, már mind elmentek a fenti helyszínről. Ekkor egy idősebb japán(!) - talán jós - nő odasétált hozzám és marasztalt, hogy vele együtt...
Senta 2010-05-31 16:05:04 (Álmodók az álmuk értelmezéséről): Busszal 7: Minap beszélgettem édesapámmal. Belőle jött ki, hogy bocsánatot kér, amiért gyerekkoromban úgy bánt velem, ahogy. Még néhány nagyon nehéz beszélgetésünk lesz, én éppen...
december 29th, 2007 | 15:11
Kóma!
Ezt emlékezetkiesés szóval pótolom, csak nem én felejtettem. A gyerekeim most ébredeznek, mert rájönnek, hogy vagyok, és értük vagyok.
Különös most ezt nekem végignéznem…mintha álmodnék, mert kezdem érteni, nem volt hiába való semmi.
Keményebb lettem az acélnál. Ez most nem nagyképűség.
Járom az utamat. A gyerekeim végre annak látnak, ami vagyok(nem mindegyik) Az apjuk, meg rémülten rázza a fejét, mert kezdi felismerni, mennyire semmi volt,(lett volna) nélkülem. Ez elégtétel. Rengeteg kihagyott dolog van az életemben, de minden pótolható még. Már nem félek…nincs mitől félnem.A gyerekeim állják az élet sarát, tudják mit kell tenniük, ha nem, jönnek, és kérdeznek. Nem állítom, hogy mindig helyesen döntenek.Néha kell némi pofára esés.
Nő voltam mindig. Beteljesítettem azt, amire való vagyok.
És maradt az életemből nekem magamnak is.
És jön a Kárpátok, és lesz Svajc is
Debra
december 28th, 2007 | 07:24
Debrának (1): Ez a kóma egyáltalán nem rossz ötlet. Nem “ajánlott” tevékenységként! Egy adott tevékenység megnevezéseként. És - ha csak apád - általad leírt - esetét nézem, mitől ébredt volna fel, amikor édesanyád - nem őt hibáztatom, csak gondolkodom azon, hogy - még apád szeretőjének a férjéhez is elment, hogy minden úgy menjen, mint addig, hogy valaki fel ne ébredjen…
december 27th, 2007 | 20:57
Majd csak rájövök, mi mire való…….
Rettenetes apák……… Ivott. Mindig szerelmes volt, csak nem anyánkba. Énekelt a hangjával csábított. Nagyravágyó volt, mégis buta. Anyám csendes, szürke egérke, aki nagyon tehetséges. Mindenhez, amihez ért arannyá változott. Apánk soha nem ismerte el. Mindent a maga érdemének tekintett. Pedig….
dolgos volt az igaz, de anyánk ötletei, munkája tehetsége teremtette a pénzt elő.
Minden kaladja után, ami csúfos véget ért, “megbocsátott” anyánknak. Volt….emlékszem anyánk ment a nő miatt a férjhez könyörögni, hogy fogadja vissza, mert m,int mindig kiderült, apánk nem az a férfi akire az adott nőnek éppen szüksége volt. Hogy gyűlöltem érte. Apánkat, és nem értettem anyánkat.
Apánk súlyos betegen halt meg, anyánk ápolta, miközben apám szitkozódott. A kórházban anyánk járt borotválni, és ő fogta a kezét mikor…..és apu gyűlölte őt…már tudom, mindazért ami ő nem lehetett.
Anyu másfél évre rá halz meg tüdőrákban….(soha nem szívott el egyetlen szál cigit sem) A csődbetegség.
Rettenetes?? Az!
A hugomat elhagyta a férje, akit mindennél jobban szeretett.
Majd beledöglött. Túlélte, és többé egy férfi nem tud a szívéhez kerülni. Éli az életét.
Én meg? Végigcsináltam, sokat kérdeztem magamtól minek?? Mert kellett. Most már én is a saját életemet élem.
Igyekszem.
A gyerekeim számonkérik, hogy miért nem velül foglalkoztam….a férjem…az is….Érdekes életem lehetett, csak én nem tudok róla, hogy kivel foglakoztam én majd 30 áévig???
Magammal nem…akkor kómában lehettem.
És nem tudunk apánknak igazán megbocsátani.
Debra