Filo.blogomról - és ízelítő a filoblogomon éppen elkészült írás(ok)ból

Az álmok is, értelmezéseik is, de főként a blogon az álmodokkal álmaik kapcsán életproblémáikról folytatott beszélgetések nemcsak az ember működéséről, és így a pszchológia alapkategóriáiról való vélekedésem modosították. A folyamatos módosulásnak a pszichológia kereteit elhagyó állomásait, és az eredményeit rögzítem eleinte filo.blogomon, amelyen jelenleg az alábbi bejegyzések és rovatok találhatók
(és az adott témákra vonatkozó észrevételeim, valamint azokhoz kapcsolódó kommnetek).
a Blogjaiomon szétszórt gondolataim nemrégiben kezdődött (2009. 06. 06) összegződését erre a felületre, a másutt jelzett okokból regisztrálttá tett filo.blogomra telepítettem. Az itt éppen készülő/elkészült szövegekből ezért adok alább ízelítőt, mely ezen a linken át érhető el.


Bejegyzések:

Filo.blogmról és annak főtémájáról

A bennünk élő ősember és világa: az emberi viselkedés és gondolkodás átalakulásáról és változatlanságáról.

Az emberi kapcsolatokról: az emberi kapcsolatok típusairól, és a típusok kialkulásának okáról.

Egy kis filozófia a történetéről és a történetéhez: az újkori filotófia (Descartestól Nietzschéig) áttekintése, valamint előzményeiről és következményeiről.

Mi ez az egész?: a blogjaimon felhalmozódott gondolatok rendszerezése, rendszere, és a rendszer lehetőségei.

Rovatok: mivel az alábbi rovatok feltöltése folyamatos, ám lassú, arról tájékoztat, mely oldalakon mi található.

Enciklopédia: az ezen a blogon használt kifejezések definíciói.

Hely és helyzet (Eszmék és álmok között): első nekifutás annak, amit - reményeim szerint - Mi ez az egész? bejegyzésben végzek (majd) el, a formák alább részletezett felosztásának megalapozása, mely kompatibilisnak látszik az abban az értelemben új rendszerrel, hogy annak felépítését máshonnan, más megfontolásokból kezdtem el (de ebből, a formák szempontjából azonos eredményre látszik vezetni, ahol nem, ott majd természetesen korrigálok).

Formák
A formák (az eddig gondoltaknál) valódi(bb) alapja a szinkronitás
A formák megerősítője a szinkronicitás

I: Non verbális formák
I/1. Mozgás

I/1/a: Rítus
I/1/a/1: Zene
I/1/b Tánc
I/1/b/1/ Maurice Béjart (társulata) Szegeden:
I/1/b/1/a Három paus-de-dex Béjart Rómeó és Júlia koreográfiájából
1/b Heligabale
I/1/b/1/c I Was Born to Love You
I/1/b/1/d Chant du Compagnon Errant
I/1/b/1/1/a Miért tért ki, és miért tért be az iszlámba Maurice Béjart
I/1/b/1/1/b Miben volt valószínűleg igaza Béjartnak, és miben nem?
I/1/c/1: Kezek tánca: képek
I/1/c/1/a. Alakzatok: tárgyak
I/1/c/1/b. Alakzatok: szobrok
I/1/c/1/c. Alakzatok: épületek
I/1/c/1/d: Alakok: festmények
I/1/d: Verseny, sport
I/1/e: Játék

I-II. Árnyalatok és árnyak: a beszéd születése (és a zene)

II. Verbális formák
II. Verbális alakzatok: a formák

* II/1. Verbális alakzatok és elemi formák: szavak
* II/2. Utak az összetett verbális formákhoz: beszélgetések
II/3 Verbális hagyományok
II/3/a Hitdokumentumok

II/3/b. Műalkotások
Tartalma:
1/ Nem techné, és nem mimikri
2/ Ha nem techné, és nem mimikri, akkor mi (a műalkotás)?
3/ A művészet techné és a mimikri felfogásának néhány következménye
Prehistorikus
Színház
Mi is a színház?

Dráma
Albee: Nem félünk a farkastól

Filmek
M. Night Shyamalan: Az esemény
Bryan Bertino: Hívatlanok
Joel Coen - Ethan Coen: Égető bizonyíték
Scott Derrickson: Amikor megállt a Föld

II/4. Terminusok
II/5. Diszciplinák
Vegyesfelvágott

Ízelítők, az éppen készülő szöveg(ek)ből, Mi ez az egész bejegyzésben: A kötődések világa: “Azonban mi meleg, és mi hideg? Hol kezdődik a gyűlölet és hol végződik a szeretet?
Megállapodás kérdése.
Ezek, a szeretet és a gyűlölet határára vonatkozó kimondatlan, ám viselkedésünket meghatározó, mert a viselkedésekből eltanult megállapodások azok, amiknek különbségeit kulturális különbségekként látjuk viszont.”

Új hozzászólás

XHTML: Ezeket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>